VideóA PécsTV videója Keresés a honlapon: |
M. Szlávik Tünde: A szivárványon innen
Még a párnacihából kihullott pihe sem lebben, bár valamennyi ajtó, ablak sarkig tárva. Áll a levegő, pedig jól jönne egy kis szellő a húsvét előtti nagymosáshoz... Csak kétszerre fér be a mosógépbe az összes ágynemű, de abban bízom, mire lejár a második program, ebben a kellemes melegben az első adagot be is lehet szedni a kötélről. A paplanokat kihordom a garázs végi félárnyékba, de a párnákat féltem. Megtöri bennük a tollakat a közvetlen, erős napfény, úgyhogy csak a hátsó szobában dobálom szét őket a franciaágyon. Majd időnként benézek rájuk, felrázom dagadt testüket. Már nem merem a fiúkra bízni a párnapofozást – a legutóbbi párnacsatában a legkisebb szó szerint otthagyta a fogát. A tollpihe ereje... Inkább porszívózzák össze a kihullott tollakat, legalább ahol a papok táncolnak, középen. Aztán majd terelgetem őket egyik szobából a másikba, amíg nem végzek mindennel. Szerencsére az ablakokat már lecsutakoltam, amikor minden átmenet nélkül berobbant a meleg. Kihasználtam a kínálkozó alkalmat. Éppen elég lesz most a sütés-főzés. Idén nem megyünk kirándulni, egybecsapjuk a gyerek szülinapját, meg a húsvétot, legalább egy fáradsággal letudom. Öregszem, vagy mi...Nagyanyám ennyi idősen még kitapasztotta és fehérre meszelte a házat kívül-belül húsvét előtt. Puha csiga vagyok hozzá képest. Fáradtan nyitom a postaládát, közben átnézek a kapu fölött. Teherautó dönget az úton. A sokéves rutin érezteti velem, hogy vezetője nem ismeri a környéket, elbambult vagy túlságosan bizakodó, mert csak akkor lép a fékre, amikor a kocsi vége elhagyta a nagykaput. Pedig ezzel a sebességgel nem fogja tudni bevenni a kert végének vonalát követő derékszögű kanyart. Kétségbeesetten sivít a légfék, az üres pótkocsi szabályosan pattog az úton, csak most ne jöjjön szemből senki, lélegzetvisszafojtva várom a csattanást, nem ez lesz az első, mióta itt lakom. Visszaszámolok: három, kettő, egy... Aztán hallom, ahogy a súlyos jármű lendületből bekanyarodik. Megfordulok, a telek végi akácok közti nyiladékon át látom, amint az atlétatrikós férfi alkarjával megtörli homlokát. Megúsztuk. Eltelik még néhány másodperc, mire újra a gázra lép. Az időjárás is megkegyelmez, páhogni kezd a szél, szépen lobog a paplanhuzat, vidám táncot lejtenek rajta a sárga napraforgófejek. Pelyhessé lesz az ég, parányi fehér felhők százai tűnnek elő a semmiből, mintha egy óriási, kifakult kendermagos tyúk rázogatná a szárnyait. Odabent a huzat becsapja valamelyik ablakot, befutok, nehogy elszakadjon a függöny. Az ablaküvegben bízom, kibírja, a sógorom csinálta, nem a szentlélek tartja össze. Mire visszatérek az udvarra, valami kópé odafent fekete tintát cseppentett az ég vizébe, lustán terjed szét, átszínezve az egyre gyorsabban gomolygó felhőket. S míg az égbolt színeváltozásában gyönyörködöm, apró, tompa puffanásokkal esőcseppek landolnak a lábam körül. Négyzetméterenként három csepp, a többi elpárolog még a levegőben. Nagy optimistán összekapkodom a ruhát, közben beletemetem az orromat. Imádom a napon szárított ágynemű illatát! Napfény, friss széna és szerelemillata van. Vétek forró vasalóval illetni, így kell felhúzni, aztán végigfekszel rajta és hagyod, hogy átjárjon a buja vágy... És tényleg esik! De micsoda langyos eső! Utoljára gyerekkoromban éreztem ilyet. Kellemes, meleg, áztató eső... Berohanok, ledobom a textileket az első ágyra, összekiabálom a gyerekeket: gyertek, gyertek gyorsan, esik az eső! Monitortól kába szemükben értetlenség, mi lehet ekkora szenzáció az esőben, ilyenkor befelé szoktam zavarni őket, nem kicsalni. – Ne, nem kell papucs! Gyertek! – ujjongom, s széttárt karokkal pörgök az udvar közepén. – Nézzétek! Langyos zuhany... Szabad! Nem baj, ha vizes leszel, ettől nem fázol meg, ez meleg eső! – És ugyanazt az eufóriát érzem, mint kislányként, amikor mezítláb tocsogtunk a nyári zápor utáni gőzölgő tócsákban, meg a szétpattanó buborékok közt az elviselhető hőfokúra hűlt, megolvadt aszfaltúton. Kit érdekel a lejárt mosógép, meg a sonkafőzés? Ez itt a feltámadás! Lassan kedvet kapnak a srácok is, ragályos az örömöm. Szerencsére üres az utca, csak a szomszédok csodálkozhatnak a sebtiben becsukott ablakok mögött: ezeknek elment az eszük... Misa a csúszda tetejében trónol, kinyújtott nyelvvel kapkod az esőcseppek után, Benivel dalolgatva hintázunk, időnként fel-felrikkantva: veri az ördög a feleségét! Mert bár permetez az eső, ragyogóan süt a nap. Pár perc, s keleten megjelenik a szivárvány. Egyik lábával megtámaszkodik Erzsikéék háza tetején, a másikat a kertszomszéd Zoliék felé nyújtogatja, s közben nevet rajtunk, ahogy a frissen ázott föld szagával betelni nem tudva versenyt futunk az aranyesőbokorig. A kicsi felmutat az égi csodára: – Anya, ott van Jézus? A szivárványon túl van a mennyország? – Nem, súgom magamhoz ölelve kicsattanó húsú kis testüket, a mennyország itt van, tibennetek.
Megjelent: 2014-08-06 15:01:12
|
