Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Prokop Gábor: Fél öt

 

 

 

 

 

Fél öt



Hatalmas pofonnal kezdődött az első osztályfőnöki óra, nem ő kapta, hanem aki kirohant a teremből fontoskodva (majdnem így hívták a srácot, hogy Fontos, a magánhangzók stimmelnek is és egy mássalhangzó is) és ütközött az épp beforduló osztival. Felütéssel kezdődött a tanév. Csakhamar megkapta ő is a magáét, mert oszti örült, hogy itt van munkás szülők gyermekeként, szerencse, hogy ilyen művelt gyerekekkel járhat egy iskolába és becsülje meg magát. Maga sem tudja, hogy akkor miért nem ment haza. Akkor másképp alakulhatott volna az élete és még jóra fordulhatott volna minden.

Apa az aknamélyítőknél dolgozott a Szent István téren (akkoriban inkább csak István teret vagy Séta teret volt szabad mondani, ahogy az Apáca utca helyett is Geisler Etát), és meghívta az osztályt az ókeresztény sírkamra csodáit megmutatni a fekete kátránypapír alatt, ami ott csúfondároskodott a téren évekig, amíg a mauzóleum restaurálása el nem készült. Összeácsolt létrákon kapaszkodva kellett lemenni a mélybe, látta az arcokon a félelmet és a megvetést, igazából kiröhögték apát vele együtt, szinte olvasni lehetett az arcukra írt szöveget, hogy miért kellett idejönnünk, ebbe a koszba, ennek a proli gyereknek a proli apjához. Apa jót akart, szeretettel fogadott mindenkit, de még oszti arcán is lehetett látni a megvetést és a lekezelést. Nála megállt a kés a levegőben, sírás fojtogatta a torkát, apára is haragudott, hogy miért nem látja, mennyire kínos neki és mindenkinek ez az egész.

Akkor még nem értette, hogy ez a két világ soha nem találkozhat, illetve találkozhat ugyan, de annak következményei lesznek, a gyermek, aki felnéz apjára és soha, semmilyen körülmények között nem szégyellené, olyan közösségbe kerül, ahol mindenki szégyennek tartja, ha valakinek kalapács van a kezében fonendoszkóp helyett és anya foglalkozását is úgy kellett beírni, hogy hivatalsegéd, mert a takarítónőn röhögnének – mondta apa, de így is röhögtek, mégsem ment haza, mert az is csak egy nagy szégyen lett volna, igen, inkább megpróbál helytállni elszorult torokkal, igen, inkább sírva megy haza éveken át és minden reggel becsengetés után felszalad a lépcsőkön, a harmadik emeleti lépcsőfordulóban beelőzi a tanárt, igen, és amikor az osztival lesz az első óra, akkor hallgatja a gúnyos megjegyzést, amikor oszti minden szótagot élvezettel és kegyetlenül hangsúlyozva rikácsolja a lépcsőn, hogy el-kééé-sett!!!.

Régen volt mindez. Néha álmodik egy lépcsőfordulóról, ahová alulról néz fel, az első emeleti fordulóban áll, oszti a harmadik emeleti korlátról néz le rá és várja, hogy rohanjon fel, hogy teli tüdőből azt károghassa, hogy el-kééé-sett!. Megremeg a lába, képtelen elindulni felfelé a lépcsőn, kiveri a víz, a sírás fojtogatja, végre felriad és levegő után kapkodva ránéz az órára. Hajnali fél öt.

 

 

 

  
  

Megjelent: 2019-10-12 18:00:00

 

Prokop Gábor

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.