Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Csengődi Péter: A tudás hatalma

 

 

 

A tudás hatalma



Jürgen Ziegenkopf, a német filozófus egy fél évszázadot lebegett a világok közti űrben. A pokoltól sikerült megmenekülnie, mikor elmagyarázta az ördögnek, hogy mikor azt mondta, a lelkét is eladná egy igazi osztrák-magyar gulasch-ért, az nem számít hivatalos szerződéskötésnek, még transzcendentális körökben sem. A mennyországba viszont nem juthatott be, mert nem volt még fertig, viszont nem akart újjászületni sem, mert nagyon szégyellte Németország szerepvállalását a világháborúkban.

Herr Ziegenkopf kiemelkedően intelligens volt, ami már kiskorában is feltűnt, éppen ezért viszont barátságokat nehezen kötött, hiszen a korabeli gyerekek nem szívesen játszottak vele „gondolkodósat”. A kis Jürgen kedvenc időtöltése volt hallgatag a világ értelmén agyalni, de a többiek azt mondták, épp eleget kell nekik csendben a sarokban ülniük, amikor a tanító néni büntetésbe küldi őket. Ahogy azonban az évek teltek, a helyzet korántsem javult, Herr Ziegenkopf mindig nagyobb látószögből tekintett a világra, amit a környező emberek sosem értettek meg, ő pedig ezt nem tolerálta, így a szép lassan kialakult benne a mizantrópia. Nem is talált magának megfelelő társat egészen addig, amíg egy eltévedt lövedék át nem fúrta a koponyáját, onnantól kezdve meg már mindegy volt. Nem csoda, hogy nem sietett vissza ebbe a társadalomba.

Három évtizednyi magány után viszont elkezdtek hiányozni neki az olvasmányok. Főleg az orosz szimbolista irodalom. Csupán ezért tanulta meg a nyelvet úgy-ahogy, mert annyira türelmetlenül várta az új könyveket, hogy nem bírta kivárni, míg lefordítják németre. Ki tudja mi mindent alkothattak azóta, hogy helyzetéből fakadóan nem tudta követni a munkásságukat! De különösen szerette a skandináv regényeket, az angol költeményeket, és volt néhány amerikai író, akik szerinte rosszak, mint a bűn, de valami érthetetlen okból mégsem tudta letenni a könyveiket.

Rájött, hogy mégis vannak emberek, akiket szeret, igaz, ezeket az embereket sosem ismerte személyesen. Talán egyszer a mennyországban találkozik velük, de addig is vissza akart térni a virágzó ezredvégi irodalom rengetegébe, így hát több mint ötven év várakozás után, minden háború-, erőszak- és embergyűlölet ellenére mégiscsak reinkarnációra adta a fejét.

Jürgen Ziegenkopf egy kacska kezű kínai kislányként született újjá, aki manapság a napjait írástudatlan rizsföldművelőként tölti. Soha előző életében nem volt ilyen boldog.



  
  

Megjelent: 2019-06-24 18:00:00

 

Csengődi Péter (1983) szoftverfejlesztő, író, költő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat egyik alapítója.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.