Keresés a honlapon:

Horváth János: Csengetnek

 

 

 

Csengetnek

 

Csengetnek. Kinéz a kis résen. Két idegen alak homályosan, a lépcsőházi üvegajtó mögött. Az egyik újra megnyomja a gombot. Élesen hasít belé ez a hang. Nem érti, mért nem állítja halkabbra. Akárhányszor megszólal a csengő, mindig összeszorul a gyomra. Most is. Esze ágában sincs most idegenekkel beszélni. Mostanában egyre többen jönnek. Világvégét jósolnak, és arra intenek, imádkozzunk, bánjuk meg bűneinket. Akkor, nagyobb esélyünk lesz az életben maradásra? kérdezi, de választ nem kap, csak zavart mosoly, és csendben távoznak. Pont ezt akartam. Újra csenget, most a kisebbik nyomja meg gombot. Nőnek nézi, de innen nehezen látható az alak, inkább a kontúrokból tájékozódik. Ha még egyszer csenget, kimegyek, és elküldöm őket a picsába. mondja félhangosan, és a fogasra akasztott ebonit rúdra szegezi a tekintetét. Lakásbiztosítást akarnak kötni, vagy az egyházuk számára toboroznak lelkes hívőket. Teljesen mindegy. Ezek nem ismerik az illemet. A rudat még akkor szerezte be, amikor a szomszédot elverte a barátja. megkérte, ne engedje be, ha jönne, és erőszakoskodna, zavarja el! A rendőrök vitték el. Kiderült, ő is rendőr volt. Szolgálunk, és hülyére verünk. Gyalog mentek le a lépcsőn, és közben jó nagyokat nevettek. Férfiszolidaritás. Lehet valami a pasasban, mindössze százötven centi. Vagy sok pénze van, vagy nagy farka lehet, mert egy hét múlva már megint hallotta a hangját. Hülye vagyok, tudom. De mit csináljak? Hiányzik. mondta a nő nemegyszer, és nem volt benne semmi szégyenérzet. Legközelebb a mentők vitték el az asszonyt. Egyedül él, a fiával. A fiú időnként eltűnik, amikor elege lesz az egészből. Gyűlöli a törpét. Nem szokott beleszólni mások dolgába, de akkor, felkészült a konfliktusra. Amikor hallotta az ordítozást, a sikítást, várt, hátha megszűnik. Nem szívesen ütötte volna meg az öreget, valahogy szánta őt. Ha berúg, akkor verekszik. A nő mindig visszafogadja. Kiment, hogy szóljon nekik, ne ordítozzanak, legalább. Nem bírja az öreg hangját. Nem formálja a szavakat, csak hangfoszlányok törnek ki belőle. Mint egy állat. Fogja be a pofáját, ne ordítozzon itt késő este! mondta neki, fenyegetően. Miért, mi lesz, ha nem fogom be? kérdezte az öreg. A jobbkezét hátra lendítette, hogy minél nagyobb legyen az ütés ereje. Még félúton elkapta az öklét az egyik kezével, a másikkal pedig meglökte a bal vállát. Érezte a könnyű kis testet, ahogy elveszíti az egyensúlyát, és hanyatt esik. Nem tudta megütni. Sajnálta ezt a szerencsétlen emberi roncsot. A földön feküdt, és ránézett. Na, mi van, nem mersz megütni? mondta elcsukló hangon, aztán egyszer csak elaludt.

Hallja a lift hangját. A két alak beszáll a fülkébe, és eltűnik a szeme elől. Szerencséjük van. gondolja, és kimegy a konyhába, hogy igyon valamit.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2019-03-16 16:31:59

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.