Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Pfeiffer Gábor: Lábnyomok a sárban – A kitelepítés – Rosa története (részlet)

 

 

 

 

Lábnyomok a sárban
részlet  

 

Kikászálódtam a medencéből, megtörölköztem, majd újra kezembe vettem Al Pacinot. A nap már magasan járt. Volt vagy harmincnyolc fok és én újra megszomjaztam. Megkértem Erikát, hozzon egy sört nekem a könyv mellé. Nagylelkűen fizettem egy koktélt cserébe a szexesből. Elmerültem a könyvben. Kizártam tudatomból a körülöttem visítozó kölyköket, áldozatukat kereső darazsakat, és a falatnyi bikiniben pózoló Barbikat. Pacino kilencedmagával nőtt fel egy háromszobás bronxi lakásban. Mikor ehhez a részhez értem megint elkalandoztam. Eszembe jutott édesanyám aki egy hatgyermekes szegény bányászcsaládban nőtt fel. Édesapja korán, anyám 11 éves korában halt meg egy bányaomlásban. Anyuék nagyon szegények voltak, mivel náluk a szokásos szegénységet még hatfelé kellett osztani. Míg apám egyedüli gyerek volt. Anyu két bátyja fiatalon, korát meghamisítva kezdett a bányánál dolgozni, hogy segítsenek a kisebbeket eltartani. Nem is lettek hosszú életűek. A háború őket sem kímélte. A családi emlékezetben még most is elevenen él, hogy János keresztapám kutyáját egy orosz katona lőtte le. Egy német katonától viszont harmonikát kapott ajándékba. Anyám felmenői közt sem kellett sokáig kutakodni, hogy egy tragikus sorsú sváb rokont találjunk. Nagyanyám húga, szerencsétlenségére a kitelepítések idején már Budakeszin élt férjével és gyerekeivel.

 

A kitelepítés

Rosa története

 

1937 unalmas, ásítozó tavasza volt. Szombat délelőtt, éppen tíz perccel tíz után. A nap már elég magasan járt ahhoz hogy, éles szögben tűzzön be a Böhm család második emeleti, hatszobás lakásának ablakain. Sugarai viháncolva táncoltak át a tisztításra kikészített ezüstökről a komódon álló menórára. Ott kissé elkalandoztak, majd a tálalószekrény üveges ajtajára szökelltek, hogy onnan beragyogják az egész szalont. A nyíló virágok és a szerelem illatával telt levegőben szikrázó porszemek szóródtak ezer irányba a fénycsóvákban. Az ablakban piros és rózsaszín muskátlik szomjazták a korai napfényt és a vizet. A gangon a virágládákban vidám rovarok kergetőztek, megrészegülve, egymástól nászt remélve a jácintok, nárciszok, és az árvácskák között. Az udvarról felszűrődött a kintornás unalomig ismételt melódiája. A verkli tetején a majom egykedvűen vakargatta viszkető kobakját az ezerszer játszott dallam hallatán. Néhányan ledobáltak pár fillért az emeletről amelyek aztán érces csilingeléssel landoltak a keramiton , csak hogy szűnjön a lárma. De a koldus csak nem tágított. Tekerte a verklit megállíthatatlanul. Ki tudja, vagy a fillért kevesellte, vagy valóban élvezte silány művészetét? Róza már hat óra óta talpon volt. Vidáman ébredt. Álmában otthon járt Csolnokon. Jókedvét a korai munka sem szegte. Szeméből kimosta az álmot, meglocsolta a virágokat, majd kiteregette a függőfolyosó korlátjára az ágyneműt. Sok dolga volt még mára. Estére vendégeket vártak. Együtt dúdolt a verklivel. Kitakarította a szalont. A tálalószekrényt és a kártyaasztalt szépen felpolírozta. Kiglancolta az ezüstöt, és előkészítette a zöldséget. Titkon nyelt egy kortyot a nagysága baracklikőrjéből és gondosan eltörölgette a poharakat. Három éve szolgált a Böhm családnál. Munkája akadt bőven a négy gyerek és hat szoba mellett.

Fraulein szólt ki a konyhából a nagyságos asszony, madárcsontú alakjához sehogy sem passzoló, már-már basszus tónusú hangján   szaladjon le a Szondi utcába a Kiricsi suszterhez, és kérje el az úr új cipőjét, visszafelé pedig a mészárostól hozzon négy kiló borjúmájat az esti vendégséghez, a  gyerekeknek meg valami édességet a trafikból!

Igenis asszonyom! pörgött egyet hosszú, bokáját súroló szoknyájában, kicsattanó vidámsággal.

Rosa fogta a cekkert és elindult a Dohány utcai bérházból Bár a Szondi utcában még sosem járt, mégis örömmel indult útnak. A falusi lánynak minden új cím egy örömteli felfedezés volt. Napról napra fedezte fel Budapestet. Mintegy félóra sétára volt a cipész, de nem bánta. Szeretett egyedül őgyelegni a pesti utcákon. Útközben ábrándozva énekelgetett: Hajnalodik, közeleg a reggel, indul Horthy a magyar sereggel. A zászlója piros-fehér-zöld, a hazája drága magyar föld, ezt védi a Horthy katonája. A zászlója piros-fehér-zöld, a hazája drága magyar föld, ezt védi a Horthy katonája. Ha felmegyek a solymosi hegyre, onnan nézek a magyar seregre. Onnan nézek régi hazámba, s kiáltom, hogy minden hiába, hogyha jön a Horthy katonája. Onnan nézek régi hazámba, s kiáltom, hogy minden hiába, hogyha jön a Horthy katonája. A határtól nem messze van Brassó. Szaladj ellen, ha élted nem olcsó! Nem kell nékik szurony, se golyó, elég lesz a magyar lobogó, hogyha jön a Horthy katonája. Nem kell nékik szurony, se golyó, elég lesz a magyar lobogó, hogyha jön a Horthy katonája. Mire a végére ért, éppen ott állt a lépcsőlejárónál tanácstalanul. „Kiricsi Károly úri és női cipész” Vajon jó helyen jár? A cím nagyjából stimmelt, de a nevet jókedvében elfelejtette útközben.

 

Josef Hoffer, a 22 éves szépreményű budakeszi-i suszterinas, kezéről a ráragadt csirizt rágcsálva, hunyorogva nézett az alagsorból a világítóablak felé. Szemeit nem csak a délelőtti nap beszűrődő sugarai vakították el, hanem egy hosszú szoknya alól éppen csak kikandikáló két formás női boka is, melyek tétován toporogtak az ablak nyílásában. Az ócska nyári cipőről sok szépet nem tudott volna elmondani szakértőként, de a bokákról annál többet. Bár azt inkább laikusként. Mikor a bokák tulajdonosa kopogva elindult lefelé a lépcsőn, némileg csalódottan vette tudomásul, hogy a bokák fölötti lábszárak kissé görbék. De igazi svábként rögtön tudta, hogy csakis az ő fajtájából való lehet e lábakban végződő kisasszony. Még három lépcső és ott állt előtte Rosa, az ismeretlen, naiv tekintetű cselédlány. A bokák tulajdonosa. Kissé kerek, fekete fürtökkel koronázott, mosolygó szemekkel megáldott arca rögtön elbűvölte. A beszűrődő napfényben maga Lorelei nézett rá, kosárral kezében.

Szép napot, angyalszemű kisasszony! Mivel szolgálhatok? kérdezte kissé rámenősen. Maga is meglepődött önnön bátorságán.

Szép napot! pirult bele a megszólításba Rosa. A Bőhm uraság új cipőjéért küldött asszonyom. Készen van e?

Erre a fekete, finom bőrből készült alkalmi cipőre tetszik gondolni kisnagyság? kérdezte Josef, egy suszterkölteményt leemelve a polcról.

Én nem tudom fiatalúr, de ha Bőhm van ráírva, akkor bizonyára igen. válaszolt tettetett közönyösséggel, de szíve toporzékolt az inas kedvességétől. 

Hogyan szólíthatom, kisasszony?

Koch Rosa a becsületes nevem.

Josef Hoffer suszterinas szolgálatára! Meghívhatnám egy süteményre kedves Rosa.... mondjuk vasárnap, ha kimenőt kap a szolgálatból? szólt álcázott fölényességgel, de szíve majd kiszaladt a torkán izgalmában.

– Nem vagyok én olyan lány, ha érti mire gondolok.   válaszolt Rosa .

Egy sütemény csak nem bűn?

Nem tudom, ezt meg kell kérdeznem a nagyságától válaszolt szemérmesen Rósa, miközben párosával vette a lépcsőket a suszterájból kifelé.

Jövő vasárnap a Margitszigeten?

Talán.... válaszolt sejtelmesen, vissza sem nézve.  

- Héj, hahó, kisnadság, a cipő! kiabált utána a suszterinas.

Roza zavarodottan, megilletődve, boldogan fordult vissza a lábbelikért. Egy sokat sejtető mosollyal arcán, hóna alatt a cipővel sarkon fordult.

Dohány utca 28, délután négy szólt vissza mintegy mellékesen.   A kapuban várom négykor! De pontos legyen! esett ki az utcára.

A városban nagy volt a nyüzsgés. Mindenfelé igyekvő háziasszonyokat, megpakolt kosarakat cipelő cselédeket, sétáló családokat, kifutófiúkat látott. Az úttesten tülekedtek az automobilok, konflisok és villamosok. A kelekótya, kis szerelmes leányzó figyelmetlenül az úttestre lépett. A villamos sikoltva fékezett. Hajszál híján elütötte. Míg a villamosvezető szitkozódva kalimpált, ő ezen is csak nevetett. A járdára visszafordulva épp egy trafikkal találta szemben magát. A kirakatban cigaretták, szivarok, cukorkák, csokoládék. Be is szaladt 15 deka selyemcukorért a lurkóknak és majdnem elfelejtett fizetni. De a trafikos nem tudott rá haragudni. Mosolya minden pengőnél többet ért. Az ajtón kilépve elcsent egy szem finomságot a papírzacskóból és mennyei örömök közt forgatta nyelve alatt. Miközben szájában olvadozott a jutalomfalat, a hétvégi randevúról ábrándozott.

 

Megjöttem nagysága.... a cipő, a cukorka..... Jaj!.. a májat elfelejtettem! - tért hirtelen magához ráeszmélve, hogy a mészáros teljesen kiment a fejéből.

Róza! Hát nem megmondtam! … este vendégség lesz, és maga elfelejti a borjúmájat? Megbolondította a tavasz? Hát már magában sem bízhat az ember? Sajnos nincs más választásom, meg kell vonjam a jövő heti kimenőjét!

Jaj, asszonyom, csak azt ne! Megismertem egy igen snájdig suszterinast és nem élném túl, ha nem adhatnék neki randevút. Ígérem, mindent jóvá teszek hebegte, és már rohant is vissza a henteshez.

 

 

 

  
  

Megjelent: 2019-01-27 15:37:50

 

Pfeiffer Gábor (Dorog, 1967) énekes, hangszeres zenész

 

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.