VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Dinók Zoltán: Két hét hajléktalanság
Két hét hajléktalanság
Két hete már, hogy hajléktalan Sipos Sándor. És ráadásul meg is betegedett. Náthája volt. Tél volt s ezt így iszonyatos kibírni, ha ki lehet egyáltalán. Egyik utcasarokból a másikba vonszolta magát. Szipogott, köhögött, majd egy ház sarkánál megállt. Egy szociális munkás észrevette. Rögtön segíteni akart rajta. – Jól érzi magát? – kérdezte a nő – Meg vagyok fázva. A nő a férfi homlokára tette a kezét. Forró volt. – Jézusom! Maga nagyon lázas! – Nincs nekem nagy bajom! – Kapaszkodjon belém és jöjjön velem! A hajléktalan nem ellenkezett. Vitte a szállóba, amely szerencsére nem volt messze. Ahogy beértek, rögtön lefektette. Gyógyszert s vizes zsebkendőt hozott. Sándor feküdt s már jobban lett egy picit. – Vegye be ezt a gyógyszert! – adta oda neki a Rubophent egy bögre meleg teával. Sanyi aszerint tett. A férfi igen jóképű volt, jobb, szebb, markánsabb arca az átlagnál. A nő ezért is megsajnálta. Hamarosan elaludt. Sárának, a szociális munkásnak oda kellett figyelni a dolgára, a többi hajléktalanra, ezért a férfit magára hagyta. Délután, mikor minden lecsendesedett a szállóban, Sára benézett a férfire. Homlokára tette a kezét. Már nem volt forró, csak egy kicsit meleg. Sanyi magához tért. – Ki maga? És hol vagyok? A nő nevetett. – Varró Sára vagyok, szociális munkás. A hajléktalan szállón van. A férfi visszatette felemelt fejét. – Ja persze. Tudja nem régóta vagyok hajléktalan. – Gondoltam. – Miből gondolta? – Ránézésből is, ahogy megpillantottam magát. – Kérhetek egy zsebkendőt? A nő máris nyújtotta. Sanyi kifújta vele az orrát. – Jobban van már? – kérdezte Sára – Igen. Sokkal. – Azt hiszem keresek egy lázmérőt. – Felesleges. Szerintem már nem vagyok lázas. – Azért keresek. Majd kiment s hozta a lázmérőt. Bedugta a férfi hóna alá. Az valóban csak éppen hogy harminchetet mutatott. – Ez csak hőemelkedés! – mondta Sára – Hála égnek! – Maga nem tűnik hajléktalanfélének! Sanyi nevetett. – Miért? A mai világban ki nem válhat azzá? – Na jó, de magáról még azt sem tudom elképzelni, hogy iszik. – Jól hiszi. Nem iszom. Majd a férfi sóhajtott egyet. – Tudja a feleségem… – Mi van vele? – Ő nem tűrt meg engem. Egyszerűen kidobott. Családi veszekedés áll annak hátterében, hogy az utcára kerültem. – Te jó ég! És testvére nincs? – Egyke vagyok! – És valamilyen másik rokona? – Á.. nem fogadnak be.. ez van… Sára figyelmeztette a férfit hogy nemsoká ehet valamit. Bundás kenyér volt a vacsora. Sanyi sokat evett. Úgy kapkodták az ételt a hajléktalanok. Egyszer csak, mikor Sanyi feküdne vissza, nem hisz a szemének: az ajtóban ott áll Klára, a felesége. Sírt. – Ne haragudj Sanyi! – Klára! – dadogta Sanyi – Már bántam, hogy elüldöztelek! Sára meghatottan figyelte az eseményeket. – Gyere vissza hozzám, ha egyáltalán visszafogadsz! Sanyi odafutott feleségéhez. A többi hajléktalan szinte meghatódott. Sára szemein is könnyek jelentek meg. – De hiszen te náthás vagy! – Nem nagy gond. Kikezelt engem a szociális munkás. Tudod egy asszony. – Na gyere. A többi hajléktalan megirigyelte. Bárcsak ő velük is ez történne. Sára elbúcsúzott: – Vigyázzon magára! Majd kettesben hazamentek, lehajtott fejjel. A Nap szomorúan eltűnt az égről. Ők meg egy szót sem szóltak egymáshoz.
Megjelent: 2018-11-12 17:05:43
|
