Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Dinók Zoltán: Hárman a templomban

 

 

 

 

Hárman a templomban

 

 

Hárman ültek a templomban. Két öregasszony és egy fiatal. Magdika azt mondja a másiknak:

– Bárcsak jobb és békésebb világ lenne!

A másik sóhajtott erre. Amaz meg azt mondta:

– Hol van mai világunkban az Isten?

A másiknak meg már könnyek jöttek a szemébe. Majd azt mondta:

– Nincs itt Isten a világunkban!

Elmondtak egy Miatyánkot. Magdika azt mondta:

– Jobb és igazságosabb kormány hol van?

Rózsika azt felelte:

– Az úgy sem lesz!

– A nyugdíjam is kevés! – mondta Magdika

– Nekem se sok! – mondta Rózsika

– Irtózatos a politikai helyzet ebben az országban! – mondta Magdika

– Minden az! Nemcsak a politika! – mondta amaz

Beszélgetnek hosszasan, miközben a fiatal, hallotta beszédüket. Ám igazából nem érdekelte őket, mert nagy bánat nyomta a szívét. Öccse súlyos drogfüggő volt. Aggódott érte nagyon. Azt szerette volna, ha meggyógyul. Hiszen kórházban is kezelték. Ezért fogta magát s odaállt az oltár elé s imádkozni kezdett. Közben azt mondta:

– Kérlek Istenem, gyógyítsd meg az öcsémet! Súlyos kokainista! Semmi nem kell nekem, csak gyógyítsd meg! Nagyon sokat szenved!

A két öregasszony nagyot nézett. Teljesen le voltak döbbenve. Szánakozva nézték szerencsétlen fiatalt.

– Kérlek Istenem, gyógyítsd meg Pétert! Már nem bírom nézni, ahogy szenved!

A két öregasszony szemébe könnyek jöttek. Majdnem teljesen sírtak. Türtőztették magukat. De csak nézték a szerencsétlent.

– Kérlek Istenem, hallgasd meg a kérésemet! Nagy szüksége van most rád!

Majd a fiatal fogta magát és kisétált a templomból. A két asszony nagyot sóhajtott.

– Látod Magdika, milyen az élet!

– Szegény fiatal! Milyen jövő vár így rá? Hiszen most kezdődik az élete! – tűnődött el Rózsika

– Szegénynek a testvére szenved! – mondta Magdika

– Az én öcsém is szenvedett a háború miatt! – mondta Rózsika!

– Ejnye Rózsika! Most nem a háborúról van szó, hanem erről a felgyorsult, bolond, és ideges világról. A mai fiatalokról. – mondta Magdika

– Igen. Hiszen épp az előbb mondtam, hogy az ilyen fiatalokra milyen jövő vár? És főleg az öccsére!

Magdika maga elé nézett, majd a megfeszített Krisztusra s azt mondta barátnőjének:

– Menjünk innen! Már a templom sem Isten helye!

Rózsika elgondolkodott.

– Teljesen igazad van!

Felkeltek s távoztak a templomból. Majd az ablakon beáramló enyhe szél végigsuhintott a mécseseken.

 

  
  

Megjelent: 2018-05-09 16:00:54

 

Dinók Zoltán (Kecskemét, 1981) író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.