Videó

A Deák Erika Galéria videója




Keresés a honlapon:


Horváth János: A bajnok

 

 

 

 

A bajnok

 

Elmúlt nyolc. A férfiak körülállták a kocsma kövezetén fekvő alakot, nézték, ahogy lassan feltápászkodik, és megkapaszkodik a pultban. Feje imbolygó mozgásán látszott, hogy nincs teljesen magánál, talán azt sem tudja, hol van. Ösztönösen állt fel, anélkül, hogy felfogta volna, mit tesz. Egyszerűen fázott, vagy csak az ütés erejétől, amit pontosan az állcsúcsára kapott , érezte úgy, hogy történnie kell valaminek, nem maradhat az idők végezetéig a jéghideg kövön. A kocsmáros épp zárni készült. A redőnyt eresztette le a bejárati ajtónál, amikor a két vendég összeszólalkozott.
Nem úgy van az, fater – mondta a fiatalabb ballonkabátos a másik idősebb, elhanyagolt külsejű férfinak. – Ha egyszer meghívott, fizesse ki a boromat!
Úgy van! – Helyeselt a sarokban a törpe, aki tényleg kis növésű volt, és szellemi kvalitásai sem voltak a méreténél nagyobbak. – Fizess, aztán hozzál nekem is egy fröccsöt! – mondta vékony, vinnyogó hangján, majd lassan lecsúszott a székről, és nyomban elaludt.

A helyiség nem volt nagy. Az asztalokat a fal mellet helyezték el, így a középen megmaradt üres hely kihasználatlannak látszott. A tömény cigaretta füst betöltötte a termet, fülledté, áthatóan bűzössé téve az amúgy sem friss levegőt. A mennyezetről egy nagy ventilátorlapát lógott lefelé, de úgy nézett ki, mintha soha nem lett volna bekapcsolva. Az imitt-amott kikandikáló fém alkatrészeket belepte a rozsda. Az asztaloknál élénk beszélgetés folyt. Az egyik, nagyobb asztalnál négyen kártyáztak, hangosan az asztalhoz verve a lapokat. A pultnál egy középkorú nő ült keresztbe tett lábakkal, mintha semmi dolga nem lenne, bámulta a kártyázókat. Kissé előre dőlt felsőtesttel, a könyökére támaszkodva figyelt, mintha érdekelné az, amit lát, de valójában nem érdekelte semmi. Öltözete nem volt túlságosan feltűnő, de a mély dekoltázs figyelemreméltó volt, Azonnal megakadt rajta a helyiségbe újonnan érkezők szeme. A sarokban, egy régi zenegépből, andalító zene szólt.

Az egész jelenet, egy pillanat alatt játszódott le. Az elhanyagolt külsejű a pénztárhoz indult, hogy fizessen. A fiatal ballonkabátos még akkor hozzácsapódott, amikor az öreg belépett a helyiségbe. Beszélgettek mindenféléről, időjárásról, nőkről, a sportról, ahogy az férfiaknál szokás. A fiatal úgy csűrte, csavarta, hogy végül is az öreg megígérte neki, hogy kifizeti az italát, csak hagyja őt békén. Az öreg magányra vágyott, és felejteni akart. Öt éve már, hogy az asszony lelépett otthonról, és otthagyta őt a fiával. A fia ivott, nem dolgozott, az ég tudja miből élt. Soha nem tudta szóra bírni, hol jár, mit csinál. Amikor eljött a hó vége, nem tudta kifizetni a számlákat, a nyugdíjból nem tellett. A fia időnként még el is vitt a pénzből, így voltak napok, amikor nem evett egy falatot sem. Megpróbált munkát találni, de nem tudott, öregen már a kutyának sem kellett, a nehéz fizikai munkát meg már nem bírta.

Tegnap a fia nem jött haza, helyette két, jól öltözött úr jelent meg, akik közölték, hogy a fia meghalt. - Túladagolás -, mondták, de nem értette, miről beszélnek. Egy régi, már lakatlan bérház földszintjén találtak rá másodmagával. A társa, akivel együtt utaztak, még élt. Másnap a kórházban meghalt ő is. Azóta járja a kocsmákat, és most ide tért be. Ma korán zárnak, így tovább kell mennie, keresni egy másik helyet, ahol megmelegedhet, mert otthon már a fűtést is kikapcsolták.

A pénztárnál belenyúlt a zsebébe, de nem találta a pénztárcáját. Nem volt benne sok pénz. Amit a nyugdíjból a fia meghagyott, nem volt elég az élethez, de elég volt még néhány fröccsre. Átkutatta az összes zsebét, de a pénztárca nem került elő. Gyanította, hogy a fiatal ballonkabátos férfi nem véletlenül szegődött mellé. A pénztárosnő kérdőn nézett rá. A pultot támasztó nő lassan felállt, és elindult a férfi felé.
Hagyd, majd én kifizetem – mondta nyugodt hangon, és letett egy ezrest a pultra. A fiatal ballonkabátos hirtelen ott termett, a férfi elé állt, megfogta a karját.
Egy frászt fizeted ordította , ennek a stricinek egy fillért sem. Ha megígérte, fizesse ki a számlát ő maga. Az idősebb férfi ökölbe szorított kézzel várt, de nem mozdult. Elmosolyodott, ennél rosszabb már nem lehet – mondta csendesen. Ekkor érte az ütés, pontosan az állán. A mikor feltápászkodott, és elindult az ajtó felé, a körötte állók elhúzódtak, utat engedtek neki. A kocsmáros is félreállt az útból, kicsit feltolta a félig már leeresztett redőnyt. Az öreg kilépett az ajtón, és elindult a semmibe. A mosoly még mindig ott volt az arcán, talán, még kuncogott is magában.

Az egyik vendég, aki idáig az asztalnál ült, és csak szótlanul bámulta az eseményeket, most megszólalt.
Tudjátok ki volt ez? A Karsai. Gyakran megnéztük őt, amikor edzésre jártunk. Húsz évvel ezelőtt országos bajnokságot nyert ökölvívásban, nehézsúlyban.
Úgy hívtuk őt, a bajnok.

 

  
  

Megjelent: 2018-03-24 17:00:15

 

Horváth János (Budapest, 1952)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.