Videó

Szabó Imola Julianna videója




Keresés a honlapon:


Dinók Zoltán: A varjak átrepülik a határokat

 

 

 

 

A varjak átrepülik a határokat

 

Az ország szélén két fiatal, egy egyetemista és egy érettségit letett író beszélgetett. Eltűnődtek a varjakon. Hosszú v alakban repültek. Feküdtek a füvön, a határ előtt. Egyiket Zolinak hívták, a másikat Lacinak. Zoli azt mondta:

– Látod azokat a varjakat? Átrepülik a határokat. Anélkül, hogy útlevelük lenne, vagy fizetniük kéne.

– Oh, nagyon romantikus vagy! – mondta Laci

– Hiszen író vagyok! – mondta Zoli

– Nem minden író ilyen! – érvelt Laci

– Mi persze nem mehetünk át útlevél nélkül Ausztriába! – mondta Zoli

– Át akarsz?

– Nem! – mondta határozottan Zoli

– Hát mit akarsz? – kérdezte Laci

– Több keresetet, meg elismerést a szakmában!

– Dolgozz meg érte, ne csak álmodozz!

– A sikert elértem. De mégis szegény ember vagyok.

– Ó, szerencsétlen! – mondta Laci

Majd elgondolkodott.

– Nem kell olyan határozott véleménnyel lenned a világról. Ez nagy bajod! Lehet, hogy író vagy, de még fiatal! Azt hiszed, minden szavad talán szentírás? Túlságosan önfejű vagy!

– Megéltem én annyit, hogy olyan legyek, habár ez nem igaz! Nem vagyok önfejű s mindig nyitott vagyok az új dologra!

– Nem minden úgy van, ahogy gondolod!

– Ne nézz engem szamárnak! Mintha nem tudnám! Tudom, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek! Bármilyen bölcs az ember, az ő titkait ember nem tudja megfejteni. Még Hegel sem s Tolsztoj sem!

– Most mondtál valamit! – mondta Laci

– És még önfejűnek tartasz?

– Én beismerem, hogy bölcs vagy! Hiszen most tényleg nagyot mondtál! Csak ha elnézlek, lélekben, szellemileg te is olyan vagy mint a varjú ott az égen!

– Igen! – mondta nagy lelkesedéssel Zoli. És tudod mi az érdekes?

– Mi?

– Az, hogy azok az antológiák, ahol megjelenek, napvilágot látnak más országokban is.

– A műveid átrepülik a határokat! – érvelt Laci.

Zoli nevetett. Majd mivel erős dohányos volt, rágyújtott. Barátját is megkínálta.

– Majd ez a füst is átszáll a határon. – mondta Laci.

– Ha már író vagyok, úgy gondolom, többet megengedhetek magamnak! Nekem és az íróknak köszönhetik az emberek, hogy ne legyenek buták…

– Ez nagyképű beszéd! – mondta Laci

A könyvektől is néha buta lesz az ember.

– Hát.. Már aki… A buta ember igen.

– Hidd már el nekem, hogy az emberek többségét nem érdeklik a könyvek, egyáltalán nem írnak s nem élnek álomvilágban!

– Miben élnek? Ma már nincs érvénye annak a mondásnak, hogy nemcsak kenyérrel él az ember? Tényleg, miben élnek? Ragályban. Csak nem veszik észre.

– Majd te nyitod fel a szemüket, mi? Térj már észhez. Nem fog a világ a te kedvedért fikarcnyit sem megváltozni! – mondta Laci.

– De ha jó könyveket írok, az fennmarad! Nem elég az? Lehet, hogy Nobel-díjas nem leszek, de az olvasók akik olvasnak engem, kitartanak mellettem s az évek egy betűt sem tüntetnek el a könyveimből!

Majd hirtelen egy varjú szállt le elébük.

– Nézd már! – szólt Laci.

– Ez még Magyarországon sétál itt!

Laci nevetett.

A varjú aztán felreppent s átrepült a határon.

– Most már Ausztriában van! – mondta Laci.

Zoli nevetett.

– De te nem vagy varjú, útlevéllel mehetsz csak át! – mondta Laci.

– Ennyit én is tudtam! – mondta Zoli.

– Na menjünk, még sok a dolgunk! – mondta Laci.

– Igen, tele vagyok ötletekkel! – mondta Zoli.

S felkeltek és szedték a sátorfájukat. Kezet fogtak s külön váltak útjaik.

– Jó alkotást! – mondta Laci

– Köszönöm! Ez igazán jólesett! – mondta az író.

– Na viszlát! De azért légy lazább!

Zoli kényszeredetten elmosolyodott. S eltűntek a homályban.

 

 

  
  

Megjelent: 2018-03-24 06:22:56

 

Dinók Zoltán (Kecskemét, 1981) író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.