Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Petz György: Rossz fog, jó fog

 

 

Rossz fog, jó fog


– A következőt!

A fogorvosi rendelő szabályos, szokványos. Egyik olyan, mint a másik, pusztán az a furcsa, hogy ebben az OTI-ban szinte egy második, párhuzamos  folyosó is vezet, ahogy az elsőből belépünk. Egyébként mint bárhol: kint félnek, bent gyógyítanak. Engem a százfogú, nagy mosolyú, karcsú Mariann szokott szóval tartani, aki előtt még félni se mertem látványosan. Elvégre nagyanyám egy időben az asszisztense volt.

A gépezet mellett most egy középkorú, inkább kissé köpcös, ritkás szőke hajú szemüveges doktor áll.

– Mi van, jobbat várt?

– Jaj, nem, csak tudja, nálam a fogászat rituális szertartás – sziszegem fájósan hozzá – eddig csak nők matattak a számban.

– Ahogy gondolja, el is mehet…

Szinte már elfordult, mozdulatával valósággal kitessékelt az ajtón, de bennem a fájdalom, a különös helyzet fölébresztette a dacot.

– Azért maradnék…

– No, lássuk, hogy miért…

Mutatom neki a szuvas fogat. Szinte megbántódik.

– Látom. – megkopogtatja a többit - Tudja, ha egy fog elkezd romlani… Aztán teljesen… Meg a mellette levő is…

Máris úgy érzem magam, mintha betelt volna életem. Kiút csak egy felé: a romlás irányába, amiből  kizárt a javulás. De mégis itt vagyok. Miért mond ez ilyeneket? Bizonyára utál dolgozni. Talán ha megemlíteném a főnöknőjét…

– Valójában Vukó doktornőhöz szoktam járni…

Már szedné is le a partedlimet. Valósággal felcsattan:

– Akkor menjen a főorvosnőhöz. Ha egyszer az ő betege…

Mintha nem szeretné őt, ugyanakkor nem is félne tőle, sőt, mintha utálná a főorvosnőt.

Bennem továbbra is a dac és fájdalom a tanácsadó.

– Maradnék.

… és belekezdett. Nehéz értelmezni a jól használt csillogó eszközök és a fájdalom függönyén keresztül, de mintha jó szakember lenne.

– Ez is érzékeny? Ennek is rövidesen annyi. Ha ezek elkezdik…

Különös, ahogy újabb és újabb fogaimról állapítja meg a genetikusan kódolt reménytelenséget és a világ helyzetéről, aközben egy vallomást is kibökök neki anyám velem egyidős koráról, tényleg, amennyi én lennék, akkor a főorvosnőt könnyedén rávette, hogy az összes elülső fogát kapja ki, ekkor valami megjegyzést tett a doktornőre; ugyanakkor a helyzethez kevésbé illő fenségességgel még dúdolni is kezdett, ami szöges ellentétben állt kezdeti morózus megnyilvánulásaival.

– Áhá – próbálkozom a jóindulatát megnyerni. –Eft ifmerem. A Borif Godunov.

Felvillanyozódik. Gyöngyöző homlokára is sugárzó fény telepszik, nem férek a szemébe.

– Ugye csodás!

– Egyik kedvencem. Csodálatof!

–Tudnám énekelni is. – mondja büszkeséggel, a közös ízlés, ízlésünk valósággal megnyitja. –  Van bennem egy kis orosz vér is, bár az a nevemen nem látszik, az német. Készülök.

– Orvofénekkari fellépéf? – érdeklődöm, vicsorom talán érdeklődő mosolynak is értelmezhető.

– Meghiszem azt.

– Szeretem a zenéfeket! – építem kapcsolatunkat a harmadik dimenzió fölött. Visszahúz.

– Ezt a gyökeret rövidest kezelni kell. Legyen orvosa… vagy doktornője… Próbálok. A temetésre készülök. Ezt énekelnék a sírnál. Nem a ravatalnál, ez csakis a földbeengedésnél jöhet számításba. Ugye tetszik?!

– A temetéf mint olyan, vagy Mufforfkij mint ilyen – édeskedtem feszengve a székben.

– Az öreg alkoholista. Micsoda zene. Az embernek meghozza az életkedvét egy jó kis temetéshez.

– Csak vissza ne tapfolják! –a humor végül is mindenre gyógyír, csak túlleszek rajta.

– Nehéz lenne. Ugyanis az én temetésemről van szó. A műsort állítom össze. Az életemnek annyi. A főorvosnő szétpletykálta a házasságomat. No jó, volt valami fontos kapcsolatom, amolyan életmentő jellegű itt az életközépi fordulat tájékán, de hogy jön hozzá, hogy beavatkozzon emberek életébe. Most talán a Karibi-tengeren van, én meg süllyedek. Olykor énekelek. Próbálok, legalábbis így próbálom felfogni. A foga kész, el is mehet.

– És a másik, amit mondott? Az a sok veszélyeztetett?

– Hát, azokkal kéne valamit csinálni. Majd megjön a főorvosnő…

– De nekem sürgős lenne. Meg ragaszkodnék magához, ha elviseli.

– Erre a kis időre… Tudja, hogy én német, orosz, zsidó vagyok?

– Legalább nem unatkozik.

– Meg még orvos, amikor minden csak lebetegszik.

– Látja, én meg csak olvasok. De Schumann-lemezt és könyvet, azt hozhatok.

– A humortól bőghetnékem támad.

– Utálom a jókedvű embereket. Felszínesek, hazudnak. Egy igazi portugál kell magának: Fernando Pessoa – A kétségek könyve. Vagy kétségbeesés inkább…

– Uram, maga az én emberem, mintha már nem is zsibbadna a szája. Remélem, azért rossz foga még akad…

 

  
  

Megjelent: 2017-12-27 17:00:14

 

Petz György (Budapest, 1955 - 2020) szerkesztő, író, költő, tanár

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.