VideóSzabó Imola Julianna videója Keresés a honlapon: |
Paládi Zsolt: Megyünk a Paradicsomba
Megyünk a Paradicsomba A csöves szemében félőrült csillogás égett, ahogy felhangon ordibálva mutogatott, és felemelt ujjával megfenyegette a kocsma népét: – Még azt mondjátok, hogy nem szép az arcom! A te arcod csak egy fokkal szebb egy buzi seggénél! Dacosan vizslatott körbe, ápolatlan szakállát simogatva rázta a fejét: – Mit nézel? Igen, csöves vagyok, de legalább nem vagyok cigány! Ezek után rövid énekbe fogott, „Ha cigány vagy, ne tagaadd!” kezdetűbe. A pultos unott, méla undort tükröző arccal törölgette az asztalt. Hatvan felé közeledő, kopaszodó, szikár alak volt. Karesz bá és Polip egymásra néztek, Karesz bá a pultoshoz fordult. – Sokadik ilyen megnyilvánulása ez! Maga szerint ez valami neonáci? – Nem. Neonáci az én vagyok, de én lennék az első, aki a bányába küldeném, hogy ott dögöljön meg a munkába. Ez szimplán csak hülye. Karesz bá vállat vont, s mikor a kocsmáros elvonult, Poliphoz fordult: – Én se szeretek idejárni, de ez a legolcsóbb hely a környéken, másrészt meg ez az egyetlen, ahonnan nem néznek ki. – Jól van, tudom, mi a fő szempont. - mondta Polip, aki nevét egy korábbi gyári balesetnek köszönhette. Csak egy karja volt, de máskülönben egy teljesen átlagos ötvenes fickónak tűnt. - Inkább azt mondd, hogy áll a lakókocsid helyzete? – Hát, jó lenne, ha csak egy lakókocsi lenne, akkor nem lenne rajta annyi adósság. De ez csak egy lyuk. – Mégis, mennyi adósság van rajta? – Nyolcmillió. A lakás pedig jelenlegi állás szerint hétmilliót ér. – Az baj. Vagyis legfeljebb nullára tudod hozni az üzletet. – Legfeljebb. És még az sincs, hogy magánszemélynek tartoznék, hiszen akkor bárki az itteni ismeretségi körből – mutatott körbe a kocsmában – néhány százezerért kinyírná az illetőt. A többit pedig megspórolhatnánk. De a bank, az egy személytelen valami, a bankot nem lehet kinyírni, csak a bank nyírhat ki téged, fordítva nem működik. Hallgattak egy sort. Erre nem lehetett mit mondani. – No és mi lenne a véleményed arról, - törte meg a csöndet Polip – ha másutt keresnénk a boldogulást? – Hogy érted ezt, Polip? – Úgy, hogy egy kis turistaútra vállalkozva, körülnéznénk a szomszédban. – De ugyan hol lenne ránk szükség? – Sehol. Ötvenen felüli emberekre sehol sincs szükség – vallotta be Polip – ám ettől még ráerőltethetjük magunkat a paradicsom őreire. A paradicsom őrei rendkívül naívak. – S hol van a paradicsom? – Majd meglátod, hol van. Csak bízd rám magad, én majd megmutatom. Polip javaslatára tehát megvették a jegyet a paradicsomba. Olcsón, kedvezményesen, és elutaztak vele oda, ahol szeretnek. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy az a hely Nyugaton van. No de nem oda mentek, ahol a turisták tátott szájjal csodálkoznak és nem is oda, ahol a kultúrát ápolják, hanem oda, ahol egy kicsi enyhet és megnyugvást remélhetnek. Ez a hely legközelebb Bécsben van. A császárváros irigyelt nyugalma és jóléte mindig is hívogatta Karcsi bácsiék nemzedékét, akárcsak a későbbi korosztályokat London. Most végre kiköthettek itt, hiszen semmi veszítenivalójuk nem volt, mindössze tíz percre, öt percre voltak a hajléktalanságtól. Nem Schönbrunn vagy a belváros felé vették az irányt, hanem a külváros egyik kerületébe igyekeztek. Ott találhatták meg a számukra legfontosabb épületet. Első látásra négycsillagos szállodának látszott a többemeletes tömbház modern épülete. A csodálkozást odabenn folytatták. Némi magyarázkodás után, amit Karcsi bácsi rossz németséggel adott elő, kerítettek egy magyar munkást, aki a házban dolgozott, ő segített a magyar látogatóknak eligazodni. – Miért jöttek ide? Miért nem inkább a Kartnerstrassén vásárolgatnak? – kérdezte a magyar karbantartó. – Jó okunk van rá -válaszolta Karcsi bá – Nézze, felettünk minden nap ott lebeg a bárd, hogy elveszíthetjük a fedelet a fejünk felől. Budapesten ez egyet jelent a halálos ítéletünkkel. Az itteni hajléktalanéletről viszont jókat hallottunk. Körbevezetne minket? A magyar munkás megtette ezt a szívességet. Hamar kiderült, hogy ami kívül szállodának látszott, az belül is kimerítette a követelményeket. Sőt, annál többet is teljesített. Ízlésesen modern, minden ízében XXI. századi épület volt ez. Hófehér és nyugtatózöld válaszfalak, tágas közösségi terek, otthonos lakószobák, tisztaság és világosság mindenütt. Nem hámlott a vakolat, mert nem is volt vakolat, a kerámia és faborítások pontosan illeszkedtek, a szaniter felszerelések fehéren csillogtak. A lakótérben egy nagy ágy, egy fiókos asztal és két szék állt rendelkezésre. A közösségi térbe nagy képernyős LCD tévét és billiárdasztalt is helyeztek. Az épülethez tartozott egy kisebb kert is, ahol a fáradt hajléktalanok kipihenhették magukat. Az álom-hajléktalanszállón állandó, 24 órás orvosi ügyelet és fogorvosi rendelő gondoskodott a kevésbé szerencsések mindennapi egészségéről. – Polip, én itt akarok hajléktalan lenni! – sóhajtott hangosan Karcsi bácsi.
Megjelent: 2017-12-15 17:00:00
|
