Keresés a honlapon:

Hekl Krisztina: Gerinc – 2. rész

 

 

 

Gerinc – 2. rész

 

Az esés

 

pillanatában már tudom, hogy ebből baj lesz. Amikor az ember maga körül nem folyamatos filmet lát, hanem képkockák sorozatát, akkor mindig baj van. A hangok is tompulnak ilyenkor, és a fények, a zuhanás lassított felvétel, magatehetetlenül repül a test, irányíthatatlan, pillanatokra megáll a levegőben, csak annyi időre, hogy az ember felfogja, ebből nem jöhet ki jól. Ilyenkor még nem lehet tudni, mekkora lesz a baleset, törés vagy bénulás, deréktól lefelé. A vaslépcső peremébe vágódik a gerincem és a bordám, azután a medencém következik. Látom a körülöttem állók arcán a rémületet, lehet, most vége a jó életnek, csak erre gondolok, eddig viszonylag gondtalanul éltem, és mi lesz, ha. Rettenetesen fáj, ahogy becsapódik a testem, véres lett a kabát ujja, mondják körülöttem, hall engem? Tud mozogni? Még nem tudok mozogni, de azt már felfogom, hogy bár a testem a peronon, a fejem a villamos lépcsője alá került, a villamosvezető csenget, becsukja az ajtót, el fog indulni, nem érdekli őt, hogy félig a villamos alatt fekszem. Próbálom odébb vonszolni magam. Le fogja vágni a fejem, ha nem sietek. Ebben az országban nemcsak a zuhanás tompa, a villamosvezetők is tompák, a bolti eladók, a büfések, és az emberek nagy része. Kikerül a fejem a szerelvény alól. A peronon fekszem, hanyatt, alig kapok levegőt, mintha óriás tartana a markában és szorítana. Fáj a levegővétel. A villamos időközben elment. Ketten szaladnak oda hozzám a szemközti megállóból, fiatal fiú és egy lány. Csak a nadrágjuk szárát és a cipőjüket látom. Hívjunk mentőt? Hozzunk vizet? Feltérdelek. Ha térdepelni tudok, akkor állni is. Lassan felállok. Ha állni tudok, nagy baj nem lehet. Köszönöm, egyedül is menni fog.

 

Karma tangó

 

jutott ma eszembe a metrón, amikor az egyik lányon megláttam a ruhámat, azt, amit pár hete loptak el tőlem bőröndöstül. A lány testén úgy feszült az én macskamintás ruhám, mintha a macska vemhes lenne. Néztem őt, közelebb is mentem, viszont nem mertem megszólítani, ki tudja, hányan rohangálnak ugyanilyen öltözékben a világon. Gyanús volt, hogy spanyolul beszél, tőlem is spanyolok lopták el éjjel, a busz rakodó teréből, egy szigeten. Este hétkor felszálltam a repülőtéren, nyolckor leszálltam Porto de Mogan-ban és a bőrönd nem volt sehol. Gyapjúpulóverben és hosszúnadrágban álltam huszonöt fokos melegben, a pálmafák alatt, próbáltam megértetni magam a buszsofőrrel, aki csak az anyanyelvén beszélt, és nem izgatta magát túlságosan. Lámpaoszlopnak dőlve cigarettázott, nem volt hajlandó jegyzőkönyvet felvenni arról, hogy lopás történt a Global Bus menetrendszerinti járatán. Hatni sem tudtam rá, pedig nagy rutinom van hatásgyakorlásból, osztályvezetőkön és főosztályvezetőkön kísérleteztem ki, sőt, bankigazgatót is hatásgyakoroltam már, de ez az egyszerű ember csak állt ott, nézett rám apró sünszemével, ugyanazt az egy mondatot ismételgette elakadt lemezjátszó technikával, azután intett, hogy menjek, ne zavarjam őt fontos és halaszthatatlan tennivalója közepette. Odarohantam az állomásfőnökhöz, aki hosszas könyörgés árán felhívott egy telefonszámot, majd azt állította, pár megállóval lejjebb látták a bőröndöt az út mellett. Intett a sofőrnek, hogy engedjen fel a Las Palmasba induló járatra. Az első ülésre kucorodtam, minden állomásnál megdobbant a szívem, de a bőrönd nem volt sehol. Végül a sofőr kitett engem az éjszaka közepén egy parányi település közepén és elhajtott, úgyhogy ismét ott álltam, gyapjúpulóverben, megrökönyödve.

Két hónappal a bőröndlopást követően a telefonomat lopták el a zsebemből idehaza, a mozi előtt. A rendőrkapitányságon először a portással kellett megküzdenem, le akart beszélni a feljelentésről, majd a tiszttel, aki ebédelni ment és előtte figyelmeztetett, nála sokáig tart az evés, kell az energia. Amíg várakoztam, a mellettem ülő, fogatlan öregasszony belém kötött. Ekkor kezdett derengeni, valami rontás állhat a háttérben. Kiírtam a fészbúk falamra, hogy ördögűzőt keresek. Kaptam pár jótanácsot, tegyek tálkába sót és fehér gyertyát, tömjénnel füstöljek a lakásban, volt, aki imádkozott értem a templomban, megint más felkelt korán reggel, és lefuttatott rajtam egy tisztítóprogramot, olyant, mint számítógépen a vírusirtás, vagy a mosógépeknél a kilencven fokos mosás. Mások szerint ez karmikus bevonzás volt, nem elég tisztítani, el kell végezni az ásást is, mert biztosan oka van annak, hogy büntetem önmagam. Komolyan hittem a tisztításban, üdének éreztem magam, mint aki frissen fürdött, és élére vasalt pizsamába bújt.

Pár napig nem is történt semmi rossz, szerda este azonban csöpögést hallottam a fürdőszoba felől. Először tétova, bizonytalan cseppecskéket, majd egyre erősödő, szapora csöpögést, öblös, buggyanó hangokat, egy tartály utolsó sóhaját. Akkor már sejtettem, baj van, pár éve ugyanez történt szenteste. Akkor sem tudtam szerelőt hívni, és valószínűleg most sem fogok, mert éjfél van, viszont emlékeztem arra, hogy azonnal cselekednem kell, lekapcsolni az áramot, ha már a vizet nem tudom, mert a főcsapot befalazta a kőműves. Nem értettem miért lyukadt ki a bojler, három éves volt, épp most járt le a garancia. Nekiálltam szerelőt keresni éjfélkor, ami nem tűnt lehetetlennek, hiszen többen reklámozták magukat azzal, hogy éjjel-nappal, hétvégén és ünnepnapon is, de most egyikük sem vette fel. Félóra elkeseredett próbálkozás után idősebb férfihang szólalt szólt a telefonba, kifejezetten barátságtalan volt, azt mondta, ne kérdezzem meg negyedszerre, döntsem el magam, mit kell ilyenkor tenni, és mennyire sürgős. Huszonötért tud szerelőt küldeni, aki megcsinálja a diagnosztikát, de arra, hogy meg is szereli, nem tud garanciát vállalni. Ha kell, töltsem ki az internetes űrlapot, amiben deklarálom, nekem diagnosztikára van szükségem, azt, hogy szerelés, nem írhatom bele, mert akkor nem jön ki a szerelő. Nem találtam az űrlapot, felhívtam a bojlercéget ismét, az öreg a vonal másik oldalán ideges lett, zaklatom őt, ezt kiabálta, és azt is, ne álmodjak szerelésről, nem érdemlem meg, mert hülye nő vagyok. Kénytelen voltam kihúzni reggelig, a következő mesterember négy óra késéssel érkezett, levette a bojlerről a műanyag burkolatot, tanácstalanul nézte a csöpögést, csavarhúzót bökött a megfelelő helyre és spriccelve leeresztette a kávébarna vizet. Tizenhetet kért a műtétért, és hogy ne legyek szomorú, bónusz gyanánt megszerelte a villanykapcsolót, ami lötyögött. Nem sikerült visszapattintania a villanykapcsoló műanyag burkolatát, dühösen próbálkozott addig, amíg el nem törte. Azt mondta, szerinte már meg volt repedve. Távozása után pár órával a bojler újra csepegni kezdett.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-12-02 17:00:16

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.