Keresés a honlapon:

Horváth János: Oldalfény

Oldalfény

 

A fény oldalról érte. Arcéle pengeélesen rajzolódott ki a szemközti tűzfalon. A fotós megörökítette azt a pillanatot, amikor a vágy mosolyt csalt az arcára. Szerette volna, ha minden jól sikerül, a mai nap fordulatot hozhatott az életében. Címlapra kerül.

Rágyújtott. A lámpák és terelők erdejében keresett menedéket a neki kijelölt helyen. Ez is új, eddig nem volt saját nevével ellátott széke. Számtalan kép készült róla, de a magazin újakat akart. Aláírta a szerződést, és remélte, megváltozik az élete. Voltak adósságai, az éjszakai élet sok energiáját felemésztette. Anyjáról kellett gondoskodnia. Alzheimer-kór, mondták az orvosok, gyors leépülés. Tavaly temette.

Eloltotta a cigarettáját. Hosszan fújta ki az utoljára beszippantott füstöt, elégedetten hajtotta hátra a fejét.

- Ennyi! - mondta a rendező. – Mindenki hazamehet. Holnap találkozunk. Ne késsen senki!

Felállt, lassan elindult a lakókocsi felé. Átöltözött. A holnapi napra gondolt. Kimennek a nyílt tengerre, ott készítenek felvételeket a hajón. Úgy látszik a karrierje elindult. El se hitte, hogy eljutott idáig, az ő múltjával nem sok esélye volt. Gábor ajánlotta őt.

- Kapcsolatok nélkül nem fogsz érvényesülni, én bevezethetlek ebbe a különös világba, - mondta Gábor mindig mosolyogva, bíztatva őt. Korán felfedezte benne az ideális modell alkatot. Készítettek néhány amatőr képet, és elégedettek voltak vele. Gábor fotós volt egy művészeti magazinnál. Korábban is próbálkozott azzal, hogy meggyőzze, érdemes lenne ilyen pályát választania, amíg teheti, amíg fiatal. Nem volt szerelmes Gáborba, de szeretett a közelében lenni. Olykor vágyott a közelségére, máskor szabad akart lenni, elkötelezettség nélkül szeretni. Gábor elfogadta őt. A munkája lekötötte, de igyekezett, hogy sok időt töltsenek együtt.

 

 

A flitteres ruháját vette fel, este még be akart nézni a bárba. Jól állt neki a magas sarkú, kiemelte vékony, formás vádliját. Beszélgetésre vágyott, néhány jó szóra. Arról már lemondott, hogy értelmes, mély gondolatait megossza valakivel. Az élet igazságtalanságai foglalkozták leginkább. Választ szeretett volna kapni arra, miért gyűlölnek az emberek, hogyan lehet ártani olyanoknak, akik inkább segítségre szorulnak. Mindig ugyanarra jutott. Az emberek félnek attól, hogy ők is hasonló helyzetbe kerülnek, és még a látszatát is ki akarják irtani annak, hogy léteznek a lét aljára csúszott embertársaik. A taxi fékezett a bejárat előtt. A sofőr kipattant, hátraszaladt, és kinyitotta neki az ajtót. Ez az udvarias gesztus nagyon jólesett. Megnézte magát a tükörben, a sminkje kifogástalan. A portás szélesre tárta az ajtót, és elismerően bólintott. Ismerték őt, az utóbbi hónapokban szinte minden estéjét itt töltötte.

 

 

Az első ütés az állát érte. Ki kellett mennie a mosdóba, de nem a női mosdóba ment, hanem ösztönösen a másikba. Nem tudja, mi történik vele mostanában, talán, a szokásosnál is figyelmetlenebb volt.  A férfi éppen kezet mosott, amikor tekintetük összeakadt a tükörben. Látta az arcán az indulatot, felismerte őt. Meg se törölte a kezét, az első pofon máris elcsattant. Aztán ököllel gyomorszájon vágta.

- Rohadt buzi! – ordította, és teljes terjedelmében fölé tornyosult. Érezte bűzös leheletét, dőlt belőle az alkohol. Megpróbált felegyenesedni, de képtelen volt rá. Nem vette fel a harcot. Váratlanul érte a támadás, de nem volt újdonság számára. Világ életében szerette volna megérteni az erőszakot, de soha nem talált értelmes magyarázatot. A férfi látta, hogy nem számíthat ellenállásra, ököllel arcul ütötte.

 

Egy padon tért magához. A hátán feküdt, karjai, lábai lelógtak a semmibe, körülötte üvegek. A ruhája is elszakadt. Bedagadt arcát tapogatta, nem érzett fájdalmat. Arra gondolt, hogy holnap nem lesz semmi a fotózásból. Valójában nem lesz semmi az életéből.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-11-27 17:00:01

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.