Keresés a honlapon:

Horváth János: Mindenkinek megvan a maga '56-ja

 

 

Mindenkinek megvan a maga '56-ja

 

A Hegedűs Gyula utca, és a Csanády utca sarkán állt egy szovjet tank. Apám a Csanády utcából igyekezett átjutni a Hegedűs Gyula utcában lakó nagyszüleimhez, hogy biztonságba helyezzen minket öcsémmel. Előző este egy akna robbant a szomszédos üres telken. A konyhába menekültünk, amikor meghallottuk a távoli robbanásokat. A vastag konyhaasztal védelmét kerestük. Játék volt ez nekünk, egy négyéves, és egy kétéves fiúnak. Mennydörgés, mondta apám, hogy megnyugtasson.

Az előző napokban nagy volt a nyüzsgés nálunk. Idegen emberek érkeztek hozzánk, volt aki ott aludt nálunk, a másfél szobás albérletben, másnap továbbment. Apám előző este úgy jött haza, hogy miután elment, egész nap nem érkezett hír felőle. Nagy volt a feszültség, azt éreztem, de nem emlékszem a részletekre, csak arra az orosz katonára. Megállította apámat. Én a balján kapaszkodtam bele, öcsém a karján ült. A tank érdekelt. Nem értettem, mit beszélnek, csak apám hangjából lehetett érezni, hogy valami nagyon fontos hangzott el, egy rövid, de határozott idegen szó után, apám meghatott, remegő köszönömje. Átengedtek. Sokan akartak valahová eljutni, nem is tudom, sikerült-e, de mi átjutottunk.

A légvédelmi ágyút úgy helyezték el, hogy a berepülő szovjet gépeket semlegesíteni tudja. Napokkal korábban anyám kenyérért ment a pékhez. Ez több órás sorban állást jelentett, és nem volt biztos, hogy a sor végére jut kenyér. Dél tájban egy alacsonyan szálló szovjet gép géppuska sorozatot adott le a tömegre. Akkor határozták el a kiskatonák, hogy elhelyezik a légvédelmi üteget az üres telken. Alig adott le néhány lövést, egy bomba, vagy egy gránát harcképtelenné tette.

Az osztrák határ tűnt akkoriban a legforgalmasabb határszakasznak Magyarországon. Néhány napig minden gond nélkül át lehetett sétálni a szomszédokhoz. Több tízezren mentek el akkor szerencsét próbálni, vagy menekültek a megtorlások elől. Apám rokonai segítettek Szentgotthárdra jutni. Meg volt beszélve, hogy hajnalban jön a teherautó, és átvisz minket az osztrák oldalra. Nem tudtam, apám mit követett el, de nagyon izgatott volt, mindenáron el akarta hagyni az országot. Később tudtam meg, hogy azon a reggelen, amikor elment, csak tájékozódni akart, mi is történik valójában? A forradalom elbukott, de harcok még voltak országszerte. A szovjetek bevonulása után minden elveszni látszott. Valahol összeakaszkodott egy rendőrjárőrrel, de kisebb veréssel megúszta.

Anyám sírt, engesztelhetetlenül. Mondanom sem kell, a teherautó nélkülünk tette meg a szabadságba vezető utat. Apám soha nem bocsájtotta meg anyámnak, hogy erőt vett rajta a hazaszeretet. Kádárt gyűlölte, nem törődött bele a munkáshatalomba. Mi úgy nőttünk fel, hogy tudtuk, a rendszer ellenségei vagyunk, de az életben maradás feltételeként, megalkudtunk vele. Mint annyi sok honfitársa, ő is munka nélkül maradt, a racionalizálások, az igazoló bizottságok kegyetlen döntései őt is elérték. Egy építőipari vállalat osztályvezetőjeként dolgozott, amikor kitört a forradalom.

Másfél évet töltöttünk Szentgotthárdon. Apám a kaszagyár műszaki felügyelőjeként, anyám a kultúrház vezetőjeként. Ő Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját végezte el, és a szentgotthárdi színtársulatot vezette. Apám nappal dolgozott, éjszakánként bárban zongorázott, hasznát véve a polgári nevelésnek, amelynek a zongoratanulás fontos része volt. Hogy ott viszonylag békében élhettünk, azt nagynénémnek, apám nővérének köszönhettük, aki a Kaszagyár pártitkárának a felesége volt.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-10-23 15:56:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.