Piro M. Péter: Árvízi történetek 3.
Visszavezényelték az egységet és elméletileg készenléten volt. Nem sokat pihentek az elmúlt időszakban.
Hatvan rendőr nézett egymásra kissé bambán. Nem azért mert közmondásosan bunkók, hanem azért mert Felsőzsolcán már csak csónakkal lehetett közlekedni, ők pedig tenni akartak.
Azt is látták, hogy a tűzoltók ott maradtak.
Volt egy közülük, aki még mindig tenni akart. – Amire szükségük van, az vitamintabletta, napkrém, szúnyogriasztó! – következtette ki személyes élményei alapján.
Ötezer forint volt nála.
Egyik haverját meggyőzte, hogy pótolja ki és elmentek bevásárolni. Kivitték az elérhető gátra, ahol a tűzoltók kézről kézre adták a cuccot és hálás köszönetet mondtak.
Másnap ez a rendőr 40 ezer forintot gyűjtött össze, hogy megsegítse a szűkölködő rendvédelmi bajtársakat.
Harmadnapra sikerült elérnie, hogy Miskolc közbiztonságáért létrehozott alapítvány hozza össze a pénzt.
Az ügyintézés bürokratikus dolgai miatt késett az átutalás.
A kapitány a saját illetményéből meghitelezte.
Az aznapi tűzoltócsapatot én vezettem és kiderült, hogy az a segítőkész rendőr nem más, mint az öcsém.
Megjelent: 2014-08-03 13:18:28
 |
|
Piro M. Péter (1968) |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
