VideóA MNMKK - Petőfi Irodalmi Múzeum csatorna videója Keresés a honlapon: |
Boér Péter Pál: Kis szekeres, nagy szekeres
Kis szekeres, nagy szekeres András kivágta a vasajtót, Dezső bekormányozta a fatengelyes szekeret az udvarra. A frissen zsírozott kerékagyról csöpögött le a tavatta — itt így nevezték a kocsikenőcsöt. Érdekes, a helyi zöldség-gyümölcs idényáruda a gyereklerakat udvarán, az óvoda épületével szemben helyezkedett el. — Na, ugorj fel, oszt’ mutassuk meg, ki a legíny a gáton! — Mék gáton, te? — Eztet csak úgy mondják. Na, mosmeg szóni kéne Icuka néninek, hogy megjöttünk. Te András, ezek a kis porontyok szeretik a paradicsomot, nem? — Honnét tudjam, rígen vótam ilyen apró kölyök. — Dedósok, gyertek enni! A gyerekek nekilódultak, és örömteli mosollyal nyúltak a paradicsomok után. — Na látod, így kell esztet kipróbállani. Mostan hadd zabáljanak még egy kicsit, mer’ ki tudja, mit mond maj’ Icuka nénje. Az ott ki? Mutatott egy gyerek felé. — Mit tom én! A többieknek már a nyakába is belefolyt a paradicsomlé, csak az az egy furcsállotta. Ő az édesebb dolgokat szerette, a gyümölcsöket, de most úgy érezte, nem maradhat ki ebből a paradicsom nagyevő buliból és nyúlt. András rácsapott a kezére. — Ki fia vagy, te? A gyerek válaszolt. — Hallod, Dezső? — Hallom. — Na, akkó hadd egyen! — Nem, ne adjá’ neki! — Osz’ mé? — Azé’, mer én aszondom! Megértetted? Bár András volt az erősebb, de a bakon Dezső ült, tehát elméletileg segédmunkásnak számított. Nem igazán érdekelte az egész, teljesítette a parancsot, mint a hadseregben, ahol a beszéd negyedét sem értette, és igennel, nemmel válaszolt arra, amit többé-kevésbé felfogott. Itt sem inogott meg, azt csupán otthon szokta, Amáliája előtt, ahol még egy liter pálinka benyakalása után is rezeg a vádlija, ha az asszony megszólal. — Te nem eszel, érted!? Sem ő, sem a többi gyerek nem értette, de a gyerek visszatelepedett a majszolók közé. Józsika, aki már degeszre falta magát, kezébe nyomott két paradicsomot. — Egyé’! András, a felügyelő nem engedhetett ilyen öntörvényű utasításszegést, kiverte a kezéből, a földről felvette, és Józsika szájába nyomta, hogy az ugyancsak keményen megküzdött a már teltnek tetsző gyomrával, de megette. Végre előkerült Icuka nénje is, aki előbb a paradicsomtól fuldokló Józsikán próbált segíteni, majd összevont szemöldökkel fordult András felé. — Ez itten mért nem eszik? — Mert nem adtunk neki, ennek nem jár! — Oszt’ mé? — Mé, mé? Hát azé! Megértve? — Értem. Na figyelj ide, kisöreg! — Tessék mondani, Icuka néni, csókolom! — Szereted a csokoládét? — Nagyon. — Itt egy tábla, hogy te is egyél valamit. A két szekeres már az összes keresetét megitta volna, később talán meg is tették, hogy sokkot ne kapjanak, a gyerek pedig leült. Megnézte, hányan vannak, és úgy, négy éves fejjel megsaccolta, hány darabba kell törni azt a tábla csokoládét. Mindenkinek adott egy darabkát. — Te Dezső, ezek zabálnak… — Ühüm, oszt’ csokoládét… — Ühüm, most micsinájunk? — Szerintem ki kéne verni a kezükből. Icuka néni váratlan stratégiai mozdulattal kivette a kocsis kezéből az ostort és a szemébe villámlott. — Most, me’ az az ídes izé savanyút kéván, egyenek még egy kis paradicsomot. Annak a..., na neki, adjál egy kilót tesvír, me úgy látom, itt is protekciója van. A gyerekek nézegették a paradicsomot, de a csokoládé után köszönték szépen, nem kértek többet, és elkezdtek dobálózni. Egy András, egy másik pedig Dezső arcában lottyadt szét. — Rakodjunk, oszt’ húzzunk, me’ vár a munka, meg valami pályinkát is emlegettél. A munka megvárhat, de a pályinka najon türelmetlen. Mink megyünk, oszt’ ezek meg itt egyík meg egymást, ha ilyen háládatlanok.
Megjelent: 2017-09-08 18:00:07
|
