Keresés a honlapon:

Horváth János: A büntetés

 

 

A büntetés

 

Apám gyakran büntetett, ha valami rosszat tettem, és én miért ne tettem volna? Öcsém sem volt egy angyal, ketten egyenesen a pokol leggonoszabb ördögeit is elő tudtuk adni, apám nem kis bosszúságára. Történt egy alkalommal, hogy nem volt kedvünk iskolába menni. Közel volt a nyár, én pedig ebben az évben ballagtam. A középiskola még elérhetetlen távolságban volt, a végzős osztály pedig ilyenkor már unatkozik, a tanárok történeteket mesélnek, kiszínezve, meg-meg toldva gyerekkori élményeiket. Amolyan intelem félének szánják ezeket a tanulságos történeteket, útravalónak. Ehhez nem volt kedvem, öcsém pedig mindenre kapható volt. Unalmában kimászott az első emeleti párkányra, én pedig rácsuktam az ablakot. Nem akartam én, hogy baja legyen, de olyan jól mutatott az első emeleti ablakban. Már könyörgött, hogy engedjem be, de én hajthatatlan voltam. Az épület egy régi körfolyosós bérház, nem túl jó állapotban. Időnkét az utcafronton le-le omlott a vakolat, egyébként nem volt elhanyagolt. Időnként lefestették a lépcsőházakat fehér festékkel, és valamilyen szürke olajfestékkel az olajlábazatokat. Az első emelet magassága nem volt nagy, ötméteres belmagasság mellett, figyelembe véve, hogy a pinceablakok is a talajszinten voltak (a szenet itt tolták le a szenes emberek), hat és fél méternél nem lehetett magasabban az a párkány. Az ablakunk előtt, egészen a második emeletig nyúló platánfa állt. Sokszor gondoltam arra, hogy lemászom rajta, de visszatartott a gondolat, hogyan jövök vissza. Felfelé nehezebbnek látszott az út. Talán az adrenalin volt, ami visszatartott attól, hogy beengedjem az ablak másik oldalán rekedt testvéremet. Húztam az időt. Láttam rajta, hogy kezdi élvezni a helyzetet, már nem is akar visszajönni, gondoltam. Aztán, megszántam, és végül, némi habozás után kinyitottam az ablakot. Nem akart bejönni. Azt mondta jó ott neki, és itt akarja leélni az életét. A platánfa árnyat ad, és nem zavarja a harminchat fokos szokatlanul meleg idő sem. Ha keresik, mondjam meg, hogy kilépett az általuk elérhető térből, és egy ideig nem is kíván visszatérni ebbe a másik világba. Ezt szerettem benne, ahogy alkalmazkodni tudott a váratlan helyzetekhez. Mindig feltalálta magát. Késő délután úgy döntött, hogy visszatér, mielőtt szüleink hazaérnek. Bemászott a szobába, és elindult a spájzba. Éhes volt. Anyám pár perc múlva megjelent, és félrehívott.

- Megőrültetek? A szomszéd telefonált, hogy Öcsi kint van a párkányon. Rohantam haza, hogy megtudjam, mi van? Apátoknak egy szót se! - mondta, és mint aki mindent elrendezett, elindult a konyhába, hogy vacsorát főzzön. Apánk természetesen, megtudta, mi történt, a szomszédok nem tudnak titkot tartani. Nem volt büntetés, még csak egy dorgálás sem. Egyszerűen nem került szóba a dolog, még évek múlva sem.

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-09-04 18:00:05

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.