VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Kalász István: Történet M.
Történet M.
Van, hogy nincs senki, aki segítene, vagy tudna bármit. A szomszédnál sincs kulcs a lakáshoz. És ő sem is tud semmit a halottról. Rokon? Gyereke? Fia? Negyven éve nem látta a fiát? Soha nem jött ide? Külföldön él? Kanada? Akkor fel kell törni a zárat. Így beszélünk a gangon a szomszéddal. - A hagyatéki eljárás úgy kezdődik, hogy a hivatal munkatársa megkérdezi az örökösödési ügyeket intéző rokont, mi az örökség. Nyilatkozni kell arról is, kik az örökösök. - Mi a francot hagyott maga után a t. polgár. Ezt csinálom én. Félállásban, mert beteg vagyok, pánikbeteg, elegem lett az életből. - Elviselhetetlenségig fokozódó rossz közérzet, a nyelés nehezített, gyengének, elesettnek érzi magát, görcsöl a hasa, mellkasában is görcsöket érez, szétrúgja a tévét, ha politikust lát, menekülési vágyat érez, halálfélelmet, fullad stb. - Ez vagyok én. Gyenge, nyápic, a család szégyene. Nem akarok élni. Fekszem otthon. Aztán jön egy ismerős, hogy lenne állás, ne maradjak otthon, ne legyek hiányjel, mire vársz még itt, majd folytatod az egyetemet, majd lesz nőd, nevet, minden jóra fordul, és közben megeszi az utolsó kiflimet. Otthon nyitott szemmel alszom. Mint a bolondok. Az ablakon túl semmi. Kint van a világ, de nem látom. Fekszem. A szobát tisztán tartom. Felkelek, megcsinálom az ágyat, ráteszem a plédet, aztán visszafekszem az ágyra. Kedden, csütörtökön nyolctól délutánig van a hivatal. Saját asztalom van az irodában. Polc és asztal közé szorult szék. Lámpa, tűző, toll, naptár az asztalon. Az ablak udvarra néz. Komputer magának nem kell, mondja H. asszony. Ő igazi hivatalnok, maga jön velem, maga lesz a tanú, felírja, aláírja, amit mondok, lefényképezi, amire mutatok, teszi, amit kell, mondja H. asszony, érti? H. asszony kicsi, ápolt, okos, sánta, mindenkinek a szavába vág. Nem lesz rosszul, kérdezi H. asszony, ha bemegyünk majd a lakásba? Van, hogy a halott napokig feküdt. Érti, amit mondok? Az ember hátrahagyja a szagot is, nemcsak az ingatlant, a halott szaga konok. Olyan édeskés, kérdezem, H. asszony pedig aktát tesz a polcra és nem válaszol. A lakások sötétek, csöndesek, porosak. H. asszony köhög, több tonna port nyeltem már, néz rám komoran, na, nyissa ki azt a szekrényt, most maga jön, nézzen bele. Dohszag, kabát, ruhák, cipők. Zacskóban zoknik. A másikban alsónemű. Összehajtott pokróc. - Az örökséget első megközelítésben bevallási alapon rögzítik, de előfordul, hogy a hivatal munkatársa leltárt készít a helyszínen. Miután világossá vált, mi a hagyaték, valamint az is, kik az örökösök, a polgármesteri hivatal jegyzője kijelöl egy közjegyzőt. - Por száll a szobában. Köhögök én is, köhögjön csak, kezdi H. asszony, nem szabad lenyelni port, mérgező, sokat nyeltem, egész életemben csak nyeltem, csak… Ilyenkor hallgatok, nézem a falat. H. asszony férje akarta a válást, a férfit a farka vitte, de az a „kisnő” elhagyta, a férj nehéz ember, a közjóért tesz mindig, H. asszonyt soha nem simogatta meg. Kihívás az ilyen férfi. Érti, amit mondok, fiatalember? Akik nem gondolnak magukra, azok betegek. A falon fénykép, közelebb lépek, H. asszony beszél tovább a férjéről. Hogy sokat tesz a rokkantakért, és közben mennyire álszent. A képről szőke kisfiú néz le rám. Nyakkendőt kötöttek rá, és ettől boldogtalan lett a tekintete, érzem-gondolom. És, hogy mennyi ilyen gyerek van. Igen, vannak a fiókokban emlékalbumok fényképekkel. A hátoldalán: Feri és Zoli Tihanyban. Vidámpark, 1969. Balatonszárszó, strand. A képek széle néha cakkos. Néha gyerek áll léggömbbel. Néha két gyerek áll nyalókával. Néha férfi fekszik a strandon. Sok képen kezükkel védik szemüket a naptól az emberek. Nyáron kockás takarókon ülnek, télen kendőt, sapkát viselnek, turistabuszok mellett állnak. Bajszos férfiak mosolyognak kezükben sörös üveggel. A tenger fekete-fehér képeken. És vannak képeslapok Bécsből, Pécsről, Párizsból. Ülök, görnyedek, lapozok. Mennyi történet! Kint ősz lesz. Óvatosan lapozok tovább ide-oda az időben. Vannak levelek is, drága Szüleim, jól vagyok, a katonaság hasznos, az ellátás jó. Mi lesz, ha nem találjuk meg az örököst, kérdezem H. asszonytól, és leteszem a telefont. A férfi, akit hívtam, nem az a férfi. Ez a férfi nem lakott G-ben, nem járt abba a szakképző iskolába, bár a férfi neve egyezett, a kora némileg, de ez a férfi azt mondta, hogy a szülei régen meghaltak, és a neve egyezik, ő most alagsorban él, a lakás nedves. Mi a hagyaték? És volt egy távoli nagynéném, akit így hívtak. Ő az! Mondom, hogy megértem, hogy kellene a pénz, de nem Ön az, akit keresünk, nem adhatok további felvilágosítást. Dögölj meg, mondja a férfi és leteszi. Én is leteszem, mi lesz, ha nem találjuk meg az örököst? H. asszony azt mondja, olyan nincs. - Ha az örökbe hagyónak nincsen törvényes vagy végrendeletben rögzített örököse az állam nyeli, bizony, idén milliárdos ingóság került hagyatékként az államhoz. - Érti, mondja H. asszony, olyan nincs, hogy az állam. A pénz az emberé. Azért gürcölt valaki. Hajnalban kelt. Lázasan ment be dolgozni az az ember. Elviselte, ha ordítottak vele. A vagyon nem az államé. Maga huszonnégy éves, igaz? Magának még húsz fölött van a fogazata, igaz? Bólintok, úgy érzem magam, mintha osztriga lennék. Legalábbis azt gondolom, ilyen lehet osztrigának lenni egy irodában. Azt szeretném, mondom, ha tényleg nem találjuk meg az örököst, vigyük el a régi ruhákat, a leveleket, a gobelint a falról egy belvárosi pinceklubba. Ott szép költőnők nézegetik majd, írnak róla verset, tanulmányt, a tévé is mutatja a fényképeket. Kedves nézőink, itt élt D. néni, özvegy volt, varrónő, a túrós rétest legendásan jól sütötte, sokat álmodott, itt élt velünk ez a hétköznapi hős… igen, giccsre futok, H. asszony mered rám firtatóan, na, fiatalember, be ne dilizzen itt nekem. Mi lesz a holmikkal? Ki kell dobni. - A közjegyző csak a nem vitatott vagyontárgyat adja át, ha vita alakul ki, 30 napon belül bírósághoz lehet fordulni, hogy az megállapítsa, ki az örökös. – Ki kell dobni, mert kinek kell a sok kacat, mondja H. asszony. Hát figyelek mostantól mindenre. Állok egy lakásban, hosszasan nézem a táskát. Mit vittek benne? Mennyibe került? Mi ez a folt az oldalán? Nézem a fényképeket is sokáig, hátul bélyegző, Fénysugár Stúdió, Tulajdonos: Scherz Ignácz. A képen két ember áll egymás mellett. A háttérben festett hegyek, a férfin öltöny, a nő karján virágok. A nő hasonlít anyámra, jut eszembe. Nézem a szakácskönyvet a kézírásos receptekkel. Kapros rétes négy személyre. Bableves szilveszterre. Egy könyvben pénzt találok. Van ilyen, mondja H. asszony, az emberek eltesznek nagyobb összeget valamikor, és amikor megtaláljuk, semmit sem ér. Mondom, hogy ez szomorú, nagyon. Elcsuklik a hangom. H. asszony bólint, megérti, mondja, kimegy a konyhába. - A jegyző nem nyomozó hatóság, nem kötelessége végigkérdezni a hivatalokat, hogy az elhunytnak maradt-e tartozása, kiegyenlítette-e az adót. Előfordul az is, hogy van betétkönyve vagy ékszere az elhunytnak, amiről senki nem tud, és csak évekkel később kerül elő. Ilyenkor póthagyatéki eljárást kell lefolytatni. - Visszateszem a pénzt. H. asszony visszajön, és mondja, hogy régebben talált ő már aranyat is. A spájzban volt, a kő alatt. És? Jeges lélekkel bámulok rá, H. asszony mosolyog rám, megnyalja a száját, sok-sok aranyat, búgja kéjesen, én meg csak nézem a púderezett arcából kifénylő ajkát. Megint meghal valaki. Az idős férfi mérnök volt. Orvos, rendőr már járt a lakásban, vizsgáltak mindent, a cím: T. utca 65., első emelet, jobbra, utolsó ajtó. Jegyzőkönyv, nincs rokon, a halotti bizonyítvány kiállítva. Menni kell, átnézni a hagyatékot. Éjjel zuhogott, a levegő párás, a lakás hideg és konok szaga van. A nappaliban plafonig könyvek, a sarokban íróasztal, a szekrényben ingek, zakók, golfütők. H. asszony szerint holnap havazni fog, idén fehér lesz a karácsony. Ja és megölte magát, mondja H. asszony, ez a drága mérnök úr. Beült a kádba, nyakig a forró vízbe, ivott, majd felvágta az ereit. Így megy ez. Öreg, beteg, magányos volt a mérnök úr. Nem járt sehová. Az íróasztalon fénykép, úgy látod, hogy a férfi hasonlít a nagybátyádra. Aki meghalt rákban. A fiókban füzet, napló az utolsó évekről, áll rajta. Mi az, vakkant felém H. asszony, mutatom, az jó, mondja, talán valami rokont említ. Nincs múltnélküli ember. Hallgatok. Mennem kell, mondja H. asszony, maga maradjon, csináljon leltárt, fotózzon le mindent, és arról ne beszéljen, hogy elmentem, most fogad a fogorvos, tessék, itt a kulcs, dolgozzon, majd hívom utána az irodában, érti? Magamra maradok, bekapcsolom a fűtést. Van zenegép, bekapcsolom, CD indul, Mozart. A naplóban az áll, hogy a mérnök nem akar felkelni az ágyból. Hogy ott volt G., és azt mondta, minden jóra fordul. És ki kellene mennie az utcára, a folyópartra, meg van egy klub nőkkel, oda kéne menni, ajánlja G., azok a nők nem problémásak. Főleg özvegyasszonyok vannak, G. csinált listát. Leírta, hogy a nők közül mégis melyik problémás, és melyik nem okoz gondot. Melyik mit szeret… A mérnök írja, hogy nem szereti, ahogyan G. a nőkről beszél Lejjebb aztán azt írja, milyen jó lenne, ha jönne egy kedves nő, csinálna reggelit, beszélgetnének, aztán egyszer majd a mérnöknél aludna. És boldogok lennének. - A hagyatéki leltár elkészítéséhez nyomtatvány áll rendelkezésre, amit a leltárelőadó tölt ki. A leltár az elhunytnak a halál időpontjában a tulajdonában lévő ingatlanaira és ingó vagyontárgyaira vonatkozó adatokat tartalmazza. – És egyszer majd itt alszik. Velem. Ezt többször elolvasom, nem így van ez, mondom bosszúsan, hangosan, a nők társat keresnek, te meg a boldogságot. Így beszélek a mérnökkel a csöndes lakásban, közben magamat hülyézem, aztán olvasom tovább a naplót. Amikor indulok az irodába, nem kapcsolom ki a fűtést, és az úton kulcsot másoltatok a lakáshoz, pedig tilos. H. asszony nevet. Van egy férfi, hirdetésen át találkoztak. Nem szép ember, de kedves gavallér, mindene van, röhécsel, fiatalember, maga is keressen végre nőt, néz rám, így olyan szerencsétlen, üvölt magáról a boldogtalanság. És telefonál tovább, búg, súg, zúg, zihál a telefonba. Hirdetés? Nőt keresek ötven kilométeren belül. Hisz Istenben? Kell a világra a Rossz? Mennyire fontos az Ön számára a szex? Egytől tízig pontozzon. Minél több kérdésre felel, annál nagyobb eséllyel találunk társat az Ön számára. – Két nő jelentkezik. Hogy milyen hobbim van? Erre nem tudok válaszolni. Vasárnap reggel szököm a mérnök lakásába, olvasom a naplót, néha felírok valamit a leltárnyomtatványba: ruhásszekrény, faágy, 2 db. konyhai szék, konyhai órás rádió. 1 db. mixer. Sztereo berendezés, hangfalakkal. 3 db. polc (funér), csillár. A spájzban bőrönd. A mérnök a naplóban arról ír, hogy el akart utazni, látni akarta Lisszabont, de most már öreg, a fene egye meg. Hogy késő. Kint esik az eső. Esernyők, kutyák. H. asszony telefonál, hogy hétfőre szabadságot vett ki, hajnalban repülnek Lisszabonba, szerdán este jönnek vissza a szerelmével, hát nem csodálatos? Mondom neki, ijesztő, hogy a dolgok összecsengnek. Hogy most és itt minden így összesimul. H. asszony erre kérdezi, ugye nem drogozik? Vagy iszik, fiatalember? Vigyázzon magára. Van már nője? Nem várja a választ, leteszi a kagylót. Ülök a mérnök asztalánál, bort iszom, és arra gondolok, milyen érdekes dolog az ember. Aztán kimegyek, kiveszem, kinyitom a bőröndöt. A bőröndben teljes utazási ruhatár, a cipők külön-külön vászonzacskóban, talpakkal felfelé. Az ingek fölhajtott gallérokkal egymásba hajtogatva. A nadrágok szétterítve a többi ruha fölött. Neszesszer, benne arcvíz, régies borotva, timsó. Olvasom tovább a naplót. Hogy a mérnök ezt vette, meg elfogyott a tojás, nincs kávé, arra ébredt, hogy az alatta lévő lakásban egész nap RAP szól, fiatalok zajonganak, nem tud aludni. És, hogy elfáradt. Hogy nem akar kimenni. Pedig G. telefonál. Hívja abba a klubba. A nőkhöz. A bőrönd ott áll. Kiveszem a ruhákat, az ingeket próbálom, jók rám. A zakóban pénzt találok. Sok pénzt. Egy utazásnyi pénzt. Dollárt, eurót borítékban. Kint még mindig esik. Kimegyek a szobából és először belépek a fürdőszobába. A kád tiszta. Nyoma sincs a vérnek. Sehol sincs nyoma a halálnak. Törülköző sincs, az életnek sincs nyoma. Beleülök a kádba. A mennyezeten repedés fut végig. Szimbiózis, ez a szó jut eszembe, és az, ha eláll az eső, fogom a bőröndöt, elutazom, hogy nekem is legyen történetem.
Megjelent: 2017-07-31 18:00:10
|
