Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Horváth János: Második esély

 

 

Második esély

 

Nem, drágám, magának semmi esélye nincs nálam. Ne is tiltakozzon! Ilyenkor jön az, hogy mit képzelek én magamról, pedig maga micsoda macsó, és legalább győződjem meg róla, mielőtt látatlanban ítélkezem. Nem az esetem, érti? Nálam a fiatalabb férfiak a nyerők. Férjem van idős, ha kell, akkor tudom magam égetni vele is. Különben is, az ingyen szex már olyan, mintha szeretőm lenne, csak még hasznom is van belőle. Különben is, rendes családapa. Nem is érti, mit nem szeretek benne igazán, hiszen mintaférjnek gondolja magát, én pedig lusta vagyok a magyarázkodásra, nem zökkentem ki a szerepéből.
Befejezte? – Kérdezte a férfi, miután a nő éppen lélegzetet vett, és folytatta volna. – Nem szeretném megbántani, de én nem akarok magától semmit.
Akkor mit bámult?
Magát, természetesen. Ismerősnek tűnt, de hagyjuk, nem érdekes.
De igenis érdekes. Maga olyan szemeket meresztett rám, mintha be akarna kebelezni.
Butaságokat beszél. Mi az, hogy bekebelezni? Bámul rám, mint borjú az új kapura, vagy mondjuk, le akarnám vetkőztetni a tekintetemmel.
Jó.
Mi jó? Mire mondja, hogy jó?
Legyen úgy, ahogy maga mondja. Nekem mindegy.
Könnyen feladja.
Nem, de ennek így nincs semmi értelme. Magának van igaza, túl nagy a pofám.

Hirtelen csend lett. Néhány könnycsepp gördült le a nő arcán. A férfi felállt, és odalépett a nő asztalához.

Maga sír?

Nem. Nem sírok.

Leülhetek?

Tessék! – mondta a nő elcsukló hangon, és intett a férfinek, hogy foglaljon helyet.

Maga gyönyörű. Persze, hogy megakad magán a férfiszem. De ha hiszi, ha nem, én nem ezért bámultam olyan bambán. Tényleg ismerős.

Egy gimibe jártunk, te eggyel feljebb, mint én. Már az első pillanatban felismertelek. – mondta a nő, és keresztbe tette a lábait. Ettől még vonzóbb lett. Hanyagul hátradőlt a kényelmetlen ülőalkamatosságon, jelezve, hogy lazít, és megadja magát. A presszó terasza kihaltnak tűnt. Amikor a nő bejött, azonnal kiszúrta magának a férfi melletti asztalt. Vele szembe ült le. Megismerte Gábort, de nem szólt, kíváncsi volt, a férfi felismeri-e?

Éva? Kerekes Éva, a harmadik céből, ugye?

Régen volt Gábor, nagyon régen. – Éva megigazította a haját, és mélyen a férfi szemébe nézett. – Komolyan gondoltad, amit mondtál?

Mit?

Hát, tudod. Hogy szép vagyok. Tényleg szépnek látsz?

Igen, természetesen. Semmit nem változtál, Éva. És még a hangod is a régi.

Emlékszel rá?

Még most a fülembe cseng. Utoljára azt mondtad, szeretsz. Aztán otthagytad az iskolát, és disszidáltál azzal a kopasz pasival. Már nem emlékszem, hogy hívták. Azóta sem láttalak.

Nem is tudod, mi történt?

Nem hallottunk Rólatok semmit. Csak annyit tudok, apádhoz mentetek Bécsbe.

Várandós voltam, és nem akartam, hogy elvegyék tőlem a gyereket. Apám hívott, hogy menjek ki hozzá, de ne egyedül. Zoltán akkor már udvarolt nekem, és vállalta, hogy kivisz. Aztán Bécsben összeházasodtunk. Hogy hogyan sikerült elintézni az engedélyeket, azt nem tudom, de nem mehettem többé haza, még csak a kapcsolatot sem vehettem fel az otthoniakkal.

Én pedig évekig reménykedtem. De mindig falakba ütköztem, ha utánad kérdezősködtem. Most már értem, miért.

Nem volt szerencsés időszak. A hetvenes évek eleje különösen nehéznek bizonyult. Egy kórházban kaptam állást, úgy tűnt, hogy rendeződik minden, de a fiam meghalt. Nem volt három éves. Zoltán elhagyott, azt hiszem, továbbment Amerikába. A kis Gábort a következő évben apám is követte, tüdőrák, mondták. Minden megtakarításunk a kezelésre ment el. Én pedig, hogy elkerüljem a nyomort, az éhezést kifizetődőbb munkát vállaltam, a prostitúciót. Évtizedek teltek így el. Rendeződött az anyagi helyzetem, de amikor jött az amnesztia, hazajöttem. Most itt élek Pesten.

Szomorú történet, és tragikus.

Ne hidd! Inkább tanulságos.

Gábor közelebb húzódott Évához, és megsimogatta az arcát. Éva nem tiltakozott, de egy idő után megfogta Gábor kezét, és a combjára fektette. Már nem sírt, de a szeméből végtelen szomorúság áradt a férfira.

Tudod, hogy nem is igaz?
Micsoda? – kérdezte a férfi kíváncsian.
Hát, hogy a fiatalabbakat szeretem.

 

  
  

Megjelent: 2017-07-17 19:15:56

 

Horváth János (Budapest, 1952)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.