Videó

Az Archivum Roma csatorna videója




Keresés a honlapon:


Rimóczi László: Márkatudatos koporsóválasztás (regényrészlet)

 

 

Márkatudatos koporsóválasztás    

(regényrészlet)



*

Jose Hernández elnök haldoklott. Fogadott fiát nem érintette váratlanul a dolog, sokat tett azért, hogy ez így legyen. Escobár Hernández hónapokon át mérgezte őt, pontosabban Jose mérgezte saját magát abból a régi-régi üvegből, jóhiszeműen, amit tőle kapott a 66. szülinapjára. Escobár azt mondta neki, használja nyugodtan, ősi vitamin, népi jólét, titkos recept, keverje joghurtba, salátába, csokiba, felfújtba, szárnyasba, csilis májba, mindenbe, az meg csepegtette.
Előre gyászol egész Araguay, a hadsereg által kivezényelt polgárság a Szent Marco kórház előtt gyűlt össze, virággal, mécsessel, aki nem sírt elég őszintén, puskatussal ösztönözték. Az orvosok szerint Jose-nak már csak percei lehetnek hátra. Escobár előadta az egyetlen állami tévécsatorna kamerái előtt a megtört trónörököst, aki kinyírja az összes orvost, ha nem mentik meg mostohaapját, és nagyon élvezte a színjátékot. Escobár példaképe az 1967-ben golyó által elhunyt diktátor, III. Velázquez, aki művészien terrorizálta népét, míg apja rezsimje meg nem döntötte. Kedvenc szórakozása a Népautózás volt, amikor nyitott tetős Mercijén (és az akkor még nagy autó volt!) végighajtott a palotát a külvilággal összekötő úton. Eddig nem is lenne semmi baj, csakhogy az utat kétszáz engedetlen polgár tette puhává, akiket a katonaság fektetett végig rajta. Az uralkodó a nép hátán hajtott. Némelyek belehaltak, némelyek csak fájva szomorkodtak, de valamennyi szenvedőnek nehezére esett a közteherviselés. Velázquez íróasztalán aranyozott koponyák álltak, egykor politikai riválisai hordták őket, míg el nem bitorolta, hogy nádcukrot fogyaszthasson belőlük. Veszedelmesen kedvelte a bizarr bútordarabokat, állítólag körömágyon aludt, amit a megkínzott politikai foglyok ujjáról szerzett körmökből barkácsoltatott össze fekhellyé (bár a hatalomátvétel után ezt a horrorbútort nem találták meg). A népi sportágakban is jeleskedett, a Legényfogás volt a favorit: összeszedett pár fiatal fiút, majd egy elvetőgéppel katapultáltatta őket. A távolban elhelyezett hasonló ostromeszközzel megpróbálta elkapni a szárnyra kapott srácokat, de ritkán sikerült, többnyire bénázott. Hasonló móka volt a Parasztvakítás, melynek során véletlenszerűen fogdosott össze a faluból helybeli földműveseket (életévüket betöltött, felnőtt, közepes termetű hímeket) majd rájuk fogta, hogy politikai ellenfelek és egy előre kihegyezett szemet szúró szerszámmal személyesen károsította őket. A vak testeket ezután szabadlábra helyezte, hadd szomorkodjanak szélnek eresztve.
Minden vasárnap Emberhalászatot tartott a palotában saját mulatságára, valódi horgokkal. A vízbe kényszerített politikai foglyoknak, kémeknek és pucér nőknek körbe-körbe kellett úszkálni, majd egy idő után fájdalmasan ráharapni a reménykeltő csaliként belógatott útlevelekre. Aki nem volt hajlandó horogra akadni, azt legéppuskázták. Amikor a diktátor gigantikus pecabotjával kihúzott egy vergődő emberhalacskát, akit ideiglenesen telepítettek a palotatóba, lecsapta egy kalapáccsal, felütötte a fejét, majd befalta a temporális lebenyét. Élményeit önéletrajzi naplójában rögzítette, abból értesült Escobár, hogy az emberi finomság „enyhén pisztácia ízű”.
Velázquez a prostikat sem vetette meg, ellenben az örömtelen örömlányok őt igen, mert ritkán távoztak sértetlenül a hálószobájából. A lelki terror nála előjátékként szolgált: elővett két kést, majd száját éhesen nyalogatva fenni kezdte őket a rémült kéjhölgy előtt. Közölte vele, hogy mindjárt megnyúzza, levágja az arcát és kivágja az ablakon. A nő erre pánikba esett, sírt, és az életéért könyörgött, kézzel-lábbal próbálta meggyőzni az uralkodót, hogy gondolja meg magát. Végül Velázquez megenyhülést mímelt, közölte, hogy mégsem nyúz, mire a nő annyira hálás lett, hogy megtarthatja arcát, és mentheti bőrét, hogy örömében az uralkodó minden kívánságát teljesítette, boldogan és vehemensen. Végül persze lemészárolta a szexalanyt, ezek után már nem lehet szabadlábon élve hagyni senkit.
A hajdani vezér különös étellel ünnepelte trónra lépésének évfordulóit: lassan, elevenen darált le szomorú nőket, lábtól fejfelé, miközben jajveszékelő ábrázatukba ejakulált. A női pástétomot végül pirítósra kente, majd azon melegében megzabálta - így táplálta a jó nép a jó uralkodót.
Szép idők voltak. A rezsimváltás után találták meg Velázquez naplóját, melyet kínos részletességgel töltöttek meg a borzalmak, de Escobár szerint sokat költött hozzá a mostohaapja is, hogy tovább démonizálja a bukott diktátort. Hogy mennyi igaz belőle, és mennyi a mese, az már kinyomozhatatlan, de a napló ma is megtekinthető a Jose Hernández Múzeumban.
Escobár, a nagyra tartott előddel ellentétben, gyakran leereszkedett a nép közé, amikor nyitott tetejű, meggypiros sportkocsiján végighajtott a nyomornegyeden. Minden kimagasló felületről a fater gigantikus képei mosolyogtak rá, a piactértől a buszmegállókig, molinókon lobogva. Tudta, hogy hamarosan az ő arcmására fogják lecserélni az öreg idealizált portréit.
Araguay hivatalos államformája: diktatúra. Éghajlata szubtrópusi, légköre feszült. Főbb exportcikke a dezinformáció, elsősorban az ENSZ és az Amnesty International felé. A szomszédos országokkal Araguay kielégítő viszonyt ápolt, mert alig szólt hozzájuk.

Diktátornak lenni nem egy életbiztosítás, a legveszélyesebb szakmák egyike. A két évvel ezelőtti puccskísérlet sikertelen volt, a szakadárok jelentős hányadát bebörtönözték. Jose és Escobár tűzzel-vassal, de főleg tűzzel, igyekezett felszámolni a lázadók csoportját. Szerencsére csak három ellenállás működött az országban, és mindhárom fújt egymásra, ideológiai ellentétek miatt nem tudtak kiegyezni. A Szabad Szabadságért Front elvei 6%-ban eltértek a Le a rezsimmel ! elveitől, és mindkét ellenállás elveitől a Fel a néppel! földalatti mozgalom elvei. Mindössze egyetlen pontban értettek egyet: cél, megdönteni a hatalmat és trónra léptetni magukat, de hogy melyik segg ül majd rajta, az folyamatos bútorális vita. Ha összefognának, együttes erővel simán lerohanhatnák a palotát. És ezt Jose is jól tudta, aki nagyon nem akarta úgy végezni, mint Szaddám vagy Kadhafi. Amikor Escobár fegyverhez nyúl, nem gyötri lelkifurdalás, ugyanis csak az embernek van lelke, ő pedig... nos, hát, nem volt az. Nála a figyelmeztető lövés is egyenesen a fejbe szólt. Hidegen hagyta az is, amikor a mostohaapjáról elnevezett főtéren, az Araguay-i zászlóba bugyolálva felgyújtotta magát egy elégedetlen polgár. A népet sem zavarta, megszokott látvány volt az emberfáklya, nem mertek bámészkodni, nem volt szabad, pár turista lekamerázta a látványosságot, aztán jöttek az utcaseprők poroltóval, és ment is tovább az élet.
Jose biztonsági főnöke rátermett figura, tele hasznos és véres ötletekkel. Ő javasolta, amikor Jose-nak egy kockázatos hídavatáson kellett megjelennie, hogy elnöki alteregót küldjön maga helyett. Kiváló gondolat volt, mert azóta már hatszor semmisítették meg Jose-t, lelőtték és felrobbantották, de valahogy mindig előkerült belőle egy új és sértetlen példány. A terroristák kitartásán ez mit sem csorbított, lassan rájöttek, hogy valószínűleg nem az eredeti célszemély vágja a szalagot, amikor bányát vagy hotelt kellett átadni, ők csak tették a dolgukat, egyszer majd csak sikerül. Az üzenet így is eléri a címzettet. Jose nagyon ügyelt rá, hogy egy eseményre legfeljebb egy alteregót küldjön, mert a kelleténél több elnök még az extrahülye lázadót is megzavarná. Mivel sűrűn fogytak az elnöki dublőrök, elkezdték a sorozatgyártásukat. A Dél-amerikai klíma és a közös rassz fölöslegessé tették a drága átalakító műtéteket: egy álszakáll, egy díszes egyenruha, egy tányérsapka, egy hatalmas napszemüveg és kész az elnök. Hamar kialakult az új, elit réteg, az elnöki, készenléti dublőrök rétege. A kiválasztottakat a palotában szállásolták el, és mindenféle kényeztetésnek tették ki őket, még életben maradási prémiumot is kaptak, ha megúszták a bevetést. A helyezkedés, meg a törtetés viszont új problémát jelentett, ugyanis Jose alteregói szakmai féltékenységből nyírták egymást, és a rivalizálás ezen momentuma is jelentős szerepet játszott a fogyatkozásukban.

A híres népmanipulátorok jól tudják, hogy 1 diktátor önmagában vajmi keveset ér sok-sok irányítható, mindenre elszánt és mindenre bevethető, fanatikus alattvaló nélkül, mint ahogy azt is, hogy adott csőcseléknek ugyanakkora kielégülést jelent valakit hatalomra juttatni, mint később felkoncolni - mindkét eset ünnepképes, és mint tudjuk, a csőcselék imádja a hangos, kivilágított, kellemes ünnepeket. Egy diktátor tömeg nélkül csak 1 ember. Szüksége van a tömegre, de tart is tőle. Amelyik diktátor nem fegyelmezi vasmarokkal a népet, rövid ciklusra számíthat.
Escobár megfogadta, hogy ő különleges diktátor lesz, számottevő többsége, s jelentős hányada egyaránt. Nagyot fog nézni majd a hülye nép …! Tervei vannak, de micsoda tervei!
Hogy a határon túli negatív hírverés alábbhagyjon, Jose igyekezett nyitni a külföld felé és kedvezően befolyásolni az országimázst, ezért meghívta az idei Jézus Hasonmás Versenyt Araguayba. A népszerű vetélkedőt a világ valamennyi országában közvetíteni fogják, ám a megnyitóbeszédet nem Jose fogja elmondani, hanem a gyilkosa.

Escobár már hajnalban elkezdte írni a temetés, valamint saját beiktatási ünnepségének forgatókönyvét, aztán úszott egyet, reggelizett, délben pedig aláírt pár kivégzési parancsot. Felállt mahagóni íróasztalától, átvonult a futballpályányi dolgozószobáján, majd kilépett az erkélyre. A pálmafák friss hajtásai mögül ráborult a perzselő nap. Az ország zászlaja hangosan lobogott felette, melyen két géppuska fogott közre egy szem szomorú szemgolyót. Valahonnan a Modern Talking szivárgott. Tájidegen zene. A férfi mostohaanyja imádja, ám az az európai cédé, amiről a ricsaj ment, már a retróbbnál is retróbbnak számít. Juanita a hazai zeneművek iránt érzéketlen, csak a régi diszkót szereti. Másik borzasztó szokása a karaoké. Az asszony minden reggel lenyom két óra nótát, a Gárdának pedig kötelessége ritmusra edzeni rá a palotakertben. Ha Juanita bereked, korábban véget ér a kínzás. Az asszony nem játszott jelentős szerepet a hatalomban, viszont képmása rajta volt minden bankjegyen. Ritkán mozdult ki a palotából, gyermekbénulásban szenvedett, (igen, felnőttek is elkaphatják), előrehaladott állapota miatt öt éve tolókocsiban ül. Mozgásterapeuta jár hozzá, hogy gyakorolja vele a járógépes helyváltoztatást. Jól haladnak, Juanita múlt héten már egészen a pálmakertig jutott.
Escobár hegyeset köpött az erkélyről.
Jose Hernández elnök pontban délben kilehelte lelkét.

 

  
  

Megjelent: 2017-07-08 18:00:00

 

Rimóczi László (1979) újságíró,  a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.