Keresés a honlapon:

Horváth János: Fáradtság

 

Fáradtság

 

Fáradt vagyok. Ez nem az a vitaminhiányos restség, ez a mozdulni képtelen várakozás. Nincs erőm az ébredéshez. Álmaimat akarom élni, amelyek szertefoszlanak az ébredéssel. Hová vezet ez a tompa, érzéketlen ébrenlét, fájdalmakkal, és reménytelenséggel teli nappalaival? Hat és fél évtized nyomaszt dupla terheivel. Nem is sok, mondod, ma már százhúsz évig is el lehet élni. De nem nekem.

A busz kerekei csikorogva álltak meg, éppen hogy lefékezett a zebrán. Pont a közepén állt meg, még éppen időben. Balról egy gyerekkocsi, fiatal nő tolta egyik kezével, a másikkal gyerekét vonszolta. Lelépett már a járdáról, amikor a busz vezetője intett, menjen tovább. A ZIL először lassított a külső sávban, de nem látta a gyerekeivel áthaladó anyát, és gázt adott. Amikor a busz eleje felől feltűnt a babakocsi, már nem volt idő a megállásra. A babakocsit, és a lemaradó gyereket találta el, és az anya egyik lábát. Ő könnyebb sérüléseket szenvedett, a két gyerek azonnal meghalt. A vezető három évet kapott.

Hiába mondom, úgysem érted. Félig már minden elszáradt, fénytelen bőröm májfoltjai már nem fakulnak. Lehajolok, hogy felérjelek. Mozdulni sem tudok utána napokig. Szellemi pátosz, hősies küzdelem. Nem tudok örömet szerezni, árva lettem, és nem kívánatos. Nem vagyok szép öregember, igaz sosem voltam az. Próbálom magam hasznossá tenni, haszontalan. Azt kéred, mosolyogjak, és legyek bizakodó. Az vagyok.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-05-28 16:00:32

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.