VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Csák Gyöngyi: Álomnapló (részletek 3.)
ÁLOMNAPLÓ
Roland fiam jön hozzám Pestre. Telefonon hív, hogy a Baross utcában van és örülne, ha valami finomsággal fogadnám. Azt sem tudom, mihez kapjak hirtelenjében, mintha nem is a kőbányai panelben laknék, hanem egy tágas polgári lakásban, körülnézek, igyekszem összeszedni a felesleges holmikat, rendet tenni a papírokkal teli asztalt, meg a heverőket. Még be sem fejezem a felületes takarítást, fiam mosolyogva áll az ajtóban, észre sem vettem, hogy bejött, van kulcsa a lakáshoz. Ölelkezünk, kávézunk, mielőtt elmegy a városba dolgait intézni, még arra kér, süssek zserbót, mire visszajön, abból csomagoljak is az útra. Feltűnik, hogy fiam titokzatosan mosolyog, miközben kihátrál az előszobából. Elmosom a kávéscsészéket, közben eltervezem a délelőtti munkamenetet, hogy haladjak is, bekapcsolom a mosógépet, ameddig a sütéssel, főzéssel foglalatoskodok. A fürdőszobában valami különös történt: a nagy szennyestartó kosár tartalma a fürdőkádban halmozódik, a fehér, kerek nádkosár fejjel lefelé áll és púposkodik a járólapon, sőt lassan mozog is, mintha egy óriás teknős mászna a fürdőszoba kövén, én csak két ökölbeszorított kezet látok kilógni alóla, hátrálok kifelé, amikor kuncogást hallok a kosár felől, rémületem látván előmászik alóla sásdi barátnőm, Erzsi, hangosan kacag, csak azt mondogatja meglepetést akart szerezni, ezt a tervet fiammal eszelték ki, aki elhozta őt Sásdról. Jól sikerült a meglepetés mantrázom egyre…
*
Mintha Vaszaron lennénk, épp a húsvéti ajándékokat bontogatják unokáim, eközben érkezik volt kolleganőm P.Ági és egy élő csacsi által húzott kis szekérkével kaptat a konyha felé vezető emelkedőn felfelé, már-már a lépcsőhöz érnek, amikor szólok, hogy be ne jöjjön a szamár meg a kordé a konyhába. Á azt mondja, magától is van annyi esze, hogy mit szabad csinálni és mit nem, csupán szerette volna unokáimnak megmutatni az ő unokájának vett értékes ajándékait, hogy az enyéim is örüljenek és csodálkozzanak…
*
Vonattal utazok Vaszarra, de a vonat nagyon lassan halad, pöfög a mozdony, füstjét a szél visszafújja arcomba, orromba. Néptelen tájon haladunk mintha a western filmekből ismert, lehangolóan sivár helyszínen lennénk. Egyik állomáson szól a kalauz, hogy hosszú pihenőre számítsunk, vigyázzunk a csomagjainkra, majd apró lakatokat osztogat, hogy szelektáljunk, csak a legszükségesebb dolgokat vigyük magunkkal a nagyját pedig zárjuk be az állomás faszekrényeibe, majd visszafele jövet megkeresheti a csomagját, de értsük meg, csak így tudunk továbbjutni. Mérgelődünk, de kénytelenek vagyunk így cselekedni, eszeveszetten szortírozok, gyógyszereimet, írásaimat és pár ruhadarabot átmentek egy reklámszatyorba, a családnak szánt ajándékokat, nehéz cipőimet, könyveimet bezárom. Visszafelé gyorsabb az út a villanymozdonynak köszönhetően, az állomáson hagyott csomagokért megrohamozzuk a szekrényeket, megrökönyödésemre feltörték a szekrényemet, a könyveken kívül mindent elvittek, legjobban az új fehér papucsomat sajnáltam, mert ezt akartam magammal vinni a kórházba. Mára van időpontom a klinikára, így leszállok a délinél, hogy ne kelljen kétszer utaznom, megrövidítem az amúgy is gyorsan múló napot. A földszinten bejelentkezek vizsgálatra, azt súgja az ismerős ápolónő, hogy az első emeleten van most a rendelés, igyekezzek és nyugodtan kopogjak be az orvosomhoz, mert most nincs betege. Örülök, hogy nem kell több emeletet másznom, sőt külön jó jel, hogy várakoznom sem kell hosszú órákon át, időben hazajutok, keresem orvosom nevét a hófehér ajtókon és bátran kopogok, aztán be is nyitok a rendelőbe, ám azonnal sarkon fordulok, mert egy légtérben, egymás mögött sorakoznak a fehér asztalok, mögöttük a fehér köpenyes, látásból ismert orvosok ülnek. Itt kellene levetkőznöm? Na nem, azzal indulnék lefelé, ám orvosom kedvesen szól utánam, hogy gyorsan menjek vissza. Na mutassa magát! Vetkőzni kezdek, az orvos megszólal – elfelejtette magát kezelni. Nem, sebtében elmondom az utazás viszontagságait, hogy a több kiló kenőcsöt, krémet nem tudtam magammal vinni. Az orvos fejét csóválva mosolyog és csak annyit mond, maga képes mindent megmagyarázni…
*
Nagyon jó családi házat találtam, a tulajdonos két panellakásra cserélné el a két családra épített házat, melynek belső elrendezése, nagy polgári lakásokat idézi tágas szobáival. A két lakható rész egy tető alatt egymás mögött helyezkedik el. A házrészeket egy széles járda választja el egymástól, annyira tetszik a ház, hogy egyből ráállok a cserére, ám a költözéskor derül ki, hogy a belső házrészt választottam, amelyik a kertre néz, a szomszédomé pedig az utcára, bár nagyon tetszetős a ház belső tere, de mégis bosszant, hogy sebtében választottam, jobb lett volna az utcafront felőli, mert az jóval világosabb, azon töröm a fejem, hogyan tudnám semmissé tenni az egészet és visszaköltözni a kőbányai panellakásba, oda szinte egész nap besüt a nap…
*
Külföldi utazásra indulok fiaimmal, már rég idegenben járunk, amikor észreveszem, hogy nincsenek meg a ruháinkat tartalmazó csomagjaink, ám egyéb ételkészletet tartó kosaraink itt vannak, most mi lesz velünk, kérdezik iskolás korú fiaim, Roland méltatlankodik, hogy ez jellemző rám, hogy csak a hasamra gondolok, tényleg teszi hozzá B is, azzal vígasztalom őket, hogy veszünk néhány új pólót meg farmert a régi kopottak helyett, találunk majd olyan üzleteket, ahol a nyári leárazás már megkezdődött. Sikerül őket megnyugtatni, jóízűen majszolják az útra készített szendvicseket.
*
Megjelent: 2017-05-12 16:00:45
|
