Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


T.Ágoston László: Liliomok

 

 

Liliomok

 

 

‒ Te, szomszéd! ‒ állította meg a kapu előtt Buda Mihály a kerékpárjáról lekászálódó Varga Danit. ‒ Míg nem voltál itthon, jött egy nagydarab, ragyásképű ember, és az utánérdeklődött, hogy laknak-e még itt Varga nevűek. Mondtam neki, hogy laknak, de éppen nincsenek itthon. Kérdeztem tőle, milyen ügyben jött, de azt mondta, hogy azt majd elmondja neked.

‒ Nagydarab, ragyásképű ember? Nem olyan gázszerelő forma volt? Mert mostanság gázszerelőnek adják ki magukat ezek a besurranó tolvajok. Az egyik ott motoszkál a gázóra körül, elmagyarázza neked, miért rossz az órád, közben a másik meg összeszed minden mozdíthatót a lakásból.

‒ Tudom, én is láttam a tévében. Ez viszont olyan nyugdíjas forma, idős ember volt. Korodbeli. No, meg egyedül is jött egy nejlonszatyorral. A gázszerelők szerszámosládával járnak…

‒ Az igaz. Majd visszajön, ha velem van dolga…

Másnap egy férfi beszólt a kertben gereblyéző Vargának.

‒ Jó napot! Maga lenne Varga Dániel? Mert akkor magához jöttem. Jobban mondva hozzád, Danikám.

‒ Jó napot! ‒ fogadta a köszöntést a házigazda és közelebb lépett, hogy jobban megnézze magának az idegent. ‒ Én vagyok az, akit keres, de megtudhatnám, ki maga, és miért jött?

‒ Pusztai Pista vagyok a kisvasúti tanyáról. Bizony, több mint ötven éve nem láttuk egymást. Én se ismernék rád, ha nem itt találkoznánk.

‒ Tényleg te lennél az, Pista? Minden reggel itt jöttél el a házunk előtt iskolába menet, és beszóltál értem.

‒ A Bözsi néni, a nagyanyád mindig a kapuig kísért, és utánad szólt, hogy jól viselkedjél ám, kisfiam! Fogadj szót a tanár néninek!

‒ Valóban így volt, a végén már szégyelltem is. A régi szép idők… De hát gyere be, Pista, hadd öleljelek meg!

A két öregember összeölelkezett, jól megszorongatták egymás csontjait, és még a szemük is könnybe lábadt a meghatottságtól. A házigazda régi barátja vállát átölelve kísérte be a házba.

‒ Mesélj, merre jártál mióta nem láttalak, s mi szél hozott most erre!

A vendég fölemelte a nejlonszatyrot és fölnézett az égre.

‒ Haza hoztam Bözsi néni virágait. 

A másik csak állt mellette szótlanul, és nem értette, miről beszél...

*

Balog Bözsi a Szigethy nagyságoséknál volt szobalány.Nagyon szerette a virágokat. A liliomok voltak a kedvencei. Különösen a fehér, meg a pirosba hajló királyliliom. Tele is ültette velük a kertet a díszes bejárati kaputól a gangig. Az asszony csak mosolygott a serénykedésén. Még bíztatta is, hiszen így minden napra jutott friss virág a szalon antik vázáiba anélkül, hogy kertészt kellett volna fogadniuk. No meg Péter atyának, a plébánosnak is nagyon tetszettek a templom oltárát díszítő liliomcsokrok. Többször bele is szőtte a prédikációjába a fehér liliomot, Szűz Mária virágát. Könnyeket csalt az asszonyok szemébe, amikor a bibliai példázatokban Jézus szavait idézte a mezők liliomairól.

Amikor Bözsi férjhez ment Varga Mátyáshoz, az asztalosmesterhez, búcsúzóul hófehér liliomcsokrot kapott nagyságoséktólráadásul még néhányat a legszebb virághagymák közül. Ettől kezdve a saját kiskertjébenápolgatta a liliomait.

Aztán fordult az idő kereke. Nagyságosék földönfutók lettek, Kormos Pali, az egykori lovászgyerek meg mondhatni élet-halál urává vált a faluban. Nemcsak az egykori kenyéradó gazdáit, de a fene tudja miért, utálta a virágokat is. Különösen az afféle úri virágokat, mint a liliom és társai. Meg is mondta Varga Mátyásnak a szemébe, hogy ha legközelebb arra jár, és még mindig ott látja a kertjében a liliomot, duplájára emelteti az adóját, és esetleg majd az a bizonyos lefüggönyözött ablakú autó is megáll egyik éjszaka a háza előtt. Varga csak pödört egyet a bajszán, köpött egyet az út porába, és azt mondta: „kisbaltával várom a barátaidat, Szaros Pali!”

Kormos nem méltatta válaszra, de harmadnap a kisbíró kivitte Vargának az új adókönyvet és az értesítést, hogy ha egy héten belül nem fizeti be az adóhátralékát, a végrehajtók kiürítik a portáját. Először a községházára ment a mester az adójegyzőhöz számon kérni a tévedést, aztán a kocsmába borba fojtani a mérgét, végül haza ballagott és kikapálta a kertből a liliomokat. Balog Bözsi sírva szedte a maradék virághagymákat a kis karkosarába és kivitte a szőlőhegyre elültetni a gunyhó körül. Ott biztosan nem botlik bele a Kormos Pali. A szomszédokat meg nem zavarja a virágillat.

*

Pohár került az asztalra, meg egy kancsó bor. Koccintottak egymás egészségére, meg az ősök nyugalmára is.

‒ Egyszer kint voltam a tanyátokon öregapámmal ‒ emlékezett Varga Dani. ‒ Malacokat vett nagyapádtól. Napokig dicsérte a gazdaságotokat. Szép tanya volt. Mi lett a sorsa? Ha jól tudom, most a polgármester sógora épített ott valami vadászházat…

Nagyot nyelt a vendég, és hosszú hallgatás után szólalt meg.‒ Kormos Pali fűt-fát ígért, hogy öregapám írja alá a belépési nyilatkozatot téeszbe, mert akkor a többiek is belépnek. Egyszer meg is verette a pribékjeivel. Soha nem derült ki, kik voltak. Aztán amikor vágóhídra küldték a lovakat, másnap hajnalban fölakasztva találták az öreget az istálló gerendán. A Pali megfenyegette a papot, hogy lecsukatja, ha eltemeti az öngyilkost.

‒ Akkor vették el a tanyát is?

‒ Nem, az még később történt. Apámat beiskolázták traktorosnak. Nem tudom, őt mivel zsarolták, de attól kezdve nagyon sokat ivott. Nekünk meg a bátyámmal mindig azt hajtogatta, hogy menjünk világgá, mert el van átkozva ez a föld. 

Mélyet bólintottak, nagyot hallgattak, aztán újra összekoccant a két pohár.

‒ El is mentem volna a vakvilágba, de ott sírt a nyakamon anyám, hogy ne hagyjam magukra őket. Mert ugye mégis csak az lett a vége, hogy egybeszántották a határt, és útban voltak a tanyák. A miénk is. Kertesben kaptunk helyette házat. Én még örültem is a cserének, mert közel volt az állomás és vonattal jártam föl dolgozni Pestre.

‒ Hát akkor ezért nem láttunk a faluban. Az osztálytalálkozókra se jöttél el soha.

‒ Volt rá elég okom, hogy gyűlöljem ezt a falut…

Megint hallgattak egy sort, miközben betöltötték a szobát a régi emlékek. Szó nélkül is tudtak olvasni egymás szeméből.

*

Ifjabb Pusztai Ferenc aranykoszorús gazda neve mellől lassan lekopott a jelző. Részeges Pusztaiként emlegették, vagy csak úgy, hogy a traktoros. Különösen azután kezdett el inni, miután az öngyilkos apját nem temethette el a plébános. A kertesi új temetőben temette el a református pap. Később oda temették a feleségét és a fiát is. Távol az ősök porladó csontjaitól. Amikor a fejébe szállt a szesz, rögtön a KormosPalit kezdte el keresni, hogy megöli az átkozottat. Hiába kereste, mert Kormos eltűnt a környékről. Azt azért még végignézte, hogyan rombolja le, égeti föl a régi tanyákat az eltakarító brigád. A szőlőhegyet is letarolták. Bedöntötték a gunyhók falát, tövestől rángatták ki a termő gyümölcsfákat, mondván, hogy nagyüzemit telepítenek helyette.

A részeges Pusztait is odavezényelték a traktorjával. Neki éppen az iparos szőlők jutottak. A kovácsé, az asztalosé, meg a bognáré. Gondosan művelt, szép szőlők voltak, a gunyhókörül lugassal, az út mentén virágokkal. Ott voltak Balog Bözsi hófehér liliomai is. A traktoros megállította a masináját és sokáig nézte, csak nézte az eke nyomán kifordult virághagymákat. Aztán kikotort az elemózsiás táskájából egy zacskót és gondosan belerakta őket. Otthon pedig ráparancsolt az asszonyra, hogy ezeket ültesse el a kertben, és nagyon vigyázzon rájuk, mert ezek a Bözsi néni liliomai.

*

‒ Ötven évig ott nyíltak a kertben ‒ mondta Pusztai Pista. ‒ Nagyon szerettük. Az enyém lett a ház, meg a kert apámék után. Két éve a feleségem is meghalt. A fiam Hollandiában él, a lányom Fehérvárra ment férjhez. Eladom a házat, hozzájuk költözöm. Nincs már aki a Bözsi néni virágait ápolja, hazahoztam őket. Itt van mind a szatyorban.

A két férfi ásót ragadott és elültették a liliomhagymákat a kertbe, az út mellé, ahonnan egykor Varga Mátyás kikapálta őket. Csak egyet hagytak meg, a legszebbet. Kiballagtak vele a temetőbe, és elültették Balog Bözsi sírja közepére. Ott nyílik most újra minden tavaszon, ötven év után is az ég felé nyújtva hófehér szirmait a mezők lilioma.

 

  
  

Megjelent: 2017-04-29 16:00:00

 

T. Ágoston László (1942 - 2017) író, újságíró

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.