Keresés a honlapon:

Batári Gábor: Újabb részlet Pszichőfi, a lírai én verses betétekkel kiegészített életrajzi regényéből – Yesabel Du Anaconde földi űrutazása (bocs, bocs, bocs, bocs, nem a földön űr-utaza, hanem a föld felé) 2.

 

Yesabel Du Anaconde földi űrutazása (bocs, bocs, bocs, bocs, nem a földön űr-utaza, hanem a föld felé) 2.

 

Vágyakozás a velvet dress-re, Yesabel itt még egylábasan, mankótlan, neglizsé, de kardos menyecskés vívótőrösen

Én, Jean-Claude von Vogüssen báró, de UpaniSade márki épp jövék le a kapitányi hídrúl, három okbúl es. Először es, mivel jelenlétem már elősegíté hajónk indulását, ez a hajó már elment (az induláshoz, nem hozzánk képest, mert ugyi mi rajt’ valánk), a magiszteri tengernyi hangtenger alattomos hullámzására, a viadalos harci zajra és semmiképp sem utolsósorban, hanem alapvetően: régen látám már az én/ Yesabelemet, hogy megnézném,/ mi van vélle. Hát, nézém, nézém én e,/ publikomom, Vogüssen és bizony látám/. Bizonnyal megláttam ám/ őt, győzedelmes istennői pózban,/ persze elszállott minden aggodalmam,/ amint szép hatalmas jobb combját, ami mostanság önmagában egy nagyon jól és szépen/ fejlett, csak nem végiglegesen épen/ rettentőn gyönyörű,/ (avagy gyönyörűn rettentő), óriási, szerelem-/ és szépségistennői (fél-futómű?) /csonk. Íjnye, no, közönség, arányos, formás. izomtömbös. nagyságos nagyocska felsőlábszár-elem/ selymes élő-anyag al-alkatrész/ mint egészben a rész/, egésznek része,/ mint láttuk ellennek, majdhogy bajusz fűrésze/. Tehát e kis kitérő után azt látom, hogy a bárgyú, nyers,/ iránta eddig titkon ellensége(r)s,/ szolgalelkű,/ orv Calouche csóközönével borítá el, - hűha, ha hű!/ - az előbb leírtam maxi Yesabel-i csonkot/ a jobb, hatalmas, kiterjedt felületű,/ de csak combot/ a folytatásnélkülit,/ teste hordozásban ezért nem kulit/. És látám, hogy a botor, gyanítom álkegyes, ugye Calouche,/ nemcsak bajusz/a buja/ kéjnők saját maga által nagyon tisztelt,/ leszelt/ felsőajk feletti hosszi, hernyószerű-telt/ szőrhengerinek áldozatát mutatá be néki, Yesabelemnek. Mondék:

Nem akarom megzavarni az ájtatos kis együttlétet….szertartást, de örülök, de örülök, hogy ennyire jóba lettek, imádnivaló, ugye, Calouche?

Közben felvevém Yesabel du Anaconde elhányt kardját. Átadám néki és igyekeznék őtet beinvitálni szalonjába, hiányoztak a régi beszélgetések, meg főleg ő maga, teste-lelke bársony közele, búgó hangja szintén szatén bársonya, hogy bújna bé szűk bársony ruházatába.  Búgna ki gomb nélküli, világos-avagy-sötétebb-lila-felváltva, bársony bekecséből, ami tulajdonképp ujjatlan, mellvértforma, vastagabb anyagú fűző, v-alakú kivágásával nagyvonalún szép láthatást hagyván a szép vonalún, nagy, yesabeli melleknek, csusszanva csizmába feszös, bársony lábszárhüvelybe. A kulcscsontnál szíjacskával összeövezett setétlila, szélén világos lila, csipkés, csak a váll szélét s a kar felső felét fedő, feszes felkartyű-liffentyűben, mélydekoltázsú, nagymellényű, vajszín, vászon, a mellyeknél csipkés, ugyi ujjatlan, nem gombolható ümög-mellényben, azon sötét meg világos lila stráfos, bársony bekecsben, csak az üng csipkéi látszanak elő a dekoltázsnál, világos lila, bársony lábszárhüvelyben, bordó puha-bőr csizmában feszítve.

Csak berzenkedvén, ódzkoda,/ mondván: a szalonjában bájcsevegni, miközben De Floraga herceg künn az űrben hanghatalmaskoda,/ Brünhildámat a látszólag szőrös szívű, de valójában szívélyes szukát, így nevezé meg bájolgván, el akarná kapni, pedig neki kéne, (Yesabelemnek) Flórágát, aztán kifilézni, újra megtüdőcsúcshurutozni, (ahogy korább a déli tengeren, még a földön megtevé) aztán kikardlapozni, kimankózni belőle édesatyja hollétit.

Akarna a Magister zajos-jajos hangzaklatása irányába loholni, így egylábasan, mankótlan, neglizsé, de kardos menyecskés vívótőrösen. Ám én fénoman vesszafogám s megnyugtatám, hogy az a hang-súlyos hangszipoly nem Floraga, Brünhildáért, balezredes szivem-jéért, drágám-jáért, -. ahogy hívá, - drágaságáért már, ez nékem is nóvum – pedig, ne aggódjék, ügyes lány az, biztos lehet benne, a huszadik századvégi földön randevúzunk vélle, vállvetett, földi társa lehet jó ügyének, oda tartunk fénynél sebesebben. De Floraga meg, érzem, ott lesz, odatart ű is s tudja milyenek a megérzéseim.

Apropó hol is a mankóm? A kardom megvan, már jó helyen, a kezemben, nem sonkáim sajtóprésében.

Közben dús combozatjára paskola, sőt csapdosá.

Így köll egy kézzel tapsolni.

Köszönöm, Jean-Clauud. Kérem, most hagyjon magamra! Visszavonulok.

.Ugye, hogy öltöznék bíborba, bársonyba, gyöngyös koszorúba./

Kurta,/ de zúzós karhatalmú,/ nagy-nagy combhatalmú/ Yesabelem úgy elpirula,/ vigye a kánya/ no, nem, inkább Káma/ sudra/, na, nem őtet,/ pirongását, (minő édes, mint a sörbet)/ mint a majdnem meztelen dáma,/ ki felöltözni készül,/ végül/ finoman, kecsesen szalonjába szökdécsöle./ Ez vón’ néki csöle.

Calouche pedig elsomfordála, ravasz, de híg izomagya megérté, hogy Vésztőy Brünhilda alezredes, CDX 27-es Vénusz-másodlatom engem bíza meg a hajó irányításával, mint Tariel Fyrk kapitányt s a föld felé indulván, bajusztalanná meztelenítvén ő már csak Földalatty Hugó közűrhajós és géppisztolos. Tán Yesabel, jelen grófkisasszonyom, exhercegném is (valójában hercegném, az még papéron, mivel nem váltanak el hivatalossan) tudomásul vevé hajója feletti parancsnokságom

 

Mese a Yesabel-i bársonyosság mibenlétirűl, gardróbjárúl és  mankójárúl

Idővel, nagy várakozással bekopogék/ Yesabelem szalonja ajtóján,/ s míg várám/ a kacér-szemérmes, bíborcsókos, dús ajakirúl, kacér-szemérmes, bíbor-csókos „szabad”-ját/ (közönség, nem Szenkirályszabadján, „tessék”-it, „szabadját”)/ gyorsan elmondom önöknek, miért szavalám/ korább: esmég/ bújna bé bársony ruházatjába. Mintha csak gyakran hordott vón efféle bársonyosságot közelemben, puszta hamvas-baracki bőrit leszámítva e nagyon jó bőr. Mert e szépségkirálynő(r)/ és hercegné seeerő,/ - minő /csigafonatos, gesztenyeszín, hátul majd derékig hajzata/ - gyakorisággal vala/ szinte meztelen puccérost/. Persze combósonka-cubáki es, akkoriban csak másfél, nő/-idom-fejedelemnő/-megalit, feső/labaszári rost/. Tollba diktált történetimben,/.mely ott vagyon már könyv alakban, a kezekben/. Hogy szökszi cuccokat, túlszökszi palyolat rongyokat visele,/ arról diktálék, csakhogy bársonyt-e/ annak nincs nyoma azokban/ az elébb említettem karcolatimban,/ minőket tollba mondottam/. Folyton fiamozva, mert akkor még más térben/ és korban,/ idősebb koromban/ leledztem/. A nyitja a dolognak, hogy azt szólám: esmég bújna bé bársony öltözékibe az, hogy pompázatos rucijainak anyagfajtáit főmbűl, tollambúl ki nem eresztettem/ hordott ő bársony öltözetöt,/ minőt rendre felöltött/ csak elfelejtém leiratni öregecske-, meg -edő íróde-ákom-bákommal.

Ejtenék szót mastan,/ nagy-nagy általánosságban/ garderóbjárúl is, nehogy az a látszat adódjék,/ hogy néki csak egy-két/ öltözet vagy rend ruhája volnék./ Meg mögkeresem a választ egyik súlyos, tán legutóbbi kérdésére, mire szegény választ akkor nem kapa,/ mikorand föltevé: minő így hangza/: Hol a mankóm? Nehogy már azt higgyék,/ hogy néki e fenséges, nagyságos nagy rostú,/ hatalmas, tömött, tömör-tömb combú/ admirális és gróf kisasszonynak/ csak/ az az egy mankaja lennék./ Hát a mankója szegény Yesabelemnek, bizony lefoglaltatott, elkoboztatott ügyes Brünhildem által. Ám hogy mit tött vélle,/ arról nem szól a fáma/, ugye akkor én ott se/ vótam, valék, mondék máma/.  Nos, Mylady Hilda Brün de Vésztőm, CDX 27-es, titkos felderítő főtiszt, darabont brigadéros és vice-óbester sorűrhajó-parancsnokom által /- már csak a sugárpisztol/, az e jószággal való bíbelődés miatt is, - mellyel revolverezé nagy-nagy combhatalmú Yesabelt, szegénykét,/ szegény erőskét/ maga előtt mint helyre, kis-nagy szöcskét/ szökdécseltetvén, - minden bizonnyal nem hozatott el, a számára többletterhet, munkát, összpontosítást adna,/ mihaszna/ mankó/. Amit ugye divatja múltnak fumigáltanak is nővérivel/. Oh, veri vell:/ értéke bizton csekély-somma bankó,/ amúgyis ha már ilyen szép-jól- s igazul ugrándíroz, ez admirális (áltengernagyi) (e)Manci-maca, leányzó,/ minek néki a hiányzó…,/ - de épp ez az, hogy nem is - ócska, ósdi hónaljszőr-hámzó,/ - így beretválá tán/ - hónaljgamó,/ a puritán/. A vice-óbester sorűrhajó-parancsnoki rang másképp mondva altengernagyi (mit admirálisnak titulálánk Yesabelnél) a mylady-megszólítás cintányéros cudar címkórságával egybe Fyrk-i énem számára,/ - meg/ tényleg/ - átruháztatott a hajóval együtt Brünhildára./

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-04-03 16:00:09

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.