Videó

A Deák Erika Galéria videója




Keresés a honlapon:


Nagy Mari Anna: Levelek a Pokolból (1)

 

Levelek a Pokolból (1)

Az írás szerzője ismeretlen

 

Drága Barátom Hyde,
szerfelett örülök, hogy levelem minden hányattatás ellenére a kezéhez került. Végtelen hála a Teremtőnek! Eltűnésem okában bizonyára a tavalyi hajótörést hiszik barátom, de mindenki téved. Kérdezhetné, hogyan értesültem a hírről, miszerint levelem már jó kezekben van. Nos, kedves Hyde-om, tudja, a sors útjai kifürkészhetetlenek. Azzal kezdem, és ígérem, rövid leszek, a hely ahol tartózkodom maga a földi pokol, rabságom okán. Mint tudja, utolsó levelem a Dampier- szigetek partjainál íródott, ám a hajótörésben nem vesztette életét mindenki. Ezt Önön kívül senki e kerek világon nem sejti. A lényegére szorítkozom, hisz időm nagyon kevés. Abban a pár órában van módom jelt adni létezésemről, amíg fogva tartóim tanácskoznak, vagy zsákmányszerző portyára indulnak. A lényeg kedves Hyde, hogy a kis korvetten volt egy különös ember, mindig is gyanúra okot adó volt a viselkedése, de a szokatlan körülményeknek, valamint a viharnak tudtam be, pedig a jellemének kellett volna. Nos, ez az ember egyike a híres Pirate Society-nak, mely létezése amolyan városi legendaként ismeretes Londonban. Hittük is meg nem is a létezését, pedig barátom léteznek! Nos, ez az ember, a hírhedt kalózok egyike volt, csak a kellő pillanatra várt, amikor a viharban mindenki a felfordulással és a meneküléssel volt elfoglalva. Egy ilyen zavaros pillanatban kloroformmal, mint később kiderült elkábított, és magamhoz már csak hitvány hajójukon tértem. Az ocsmány társaság tudta, hogy a vihar elsüllyeszti a hajókat, és ők mielőtt ez megtörtént volna, kirabolták és lekaszabolták az összes embert, kivéve engem. Természetesen a zsákmányt elvitték, értékes mérőeszközöket és finom borokat, ki tudja még mit. Ezeknek a sötét alakoknak különleges viharálló hajóik vannak, erre a speciális alkalomra megalkotva. Oly finom és szakszerű kialakítás kell hozzá, melyet hosszú évek alatt kísérleteztek ki. Legyőzhetetlenek barátom! Tudásomra, és széles látókörömre van szükségük, ezért hagynak életben. Bár az ellátásom botrányosnak mondható, időnként, hogy megdolgoztathassák elmémet, adnak finomabb dolgokat is. És itt a probléma veleje kedves és drága barátom Hyde! De erről kissé később kívánok értekezni.

Ezúton kérem, hogy levelemből szerzett új tudását mielőbb és haladéktalanul juttassa el a legfelsőbb körökhöz, Őfelségére Alexandrina Viktóriára gondolok. Amíg nem tudják meg e galád és alávaló társaság valódi munkálkodását, addig Őfelsége flottája nem lesz biztonságban a tengereken. A társaságnak három helyen van lerakata. Ahogy elejtett szavaikból kivettem az egyik az Atlanti Óceán egyik kis szigetén Dél-Georgián van, körülbelül a déli szélesség 55° és a nyugati hosszúság 55° táján. A másik hely, amit igencsak sokat emlegetnek, Európa- szigete, valahol Afrika és Madagaszkár között, mely jelenleg francia föld. A francia bitangoké! Ön is ismeri Őfelsége és a franciák feszült viszonyát. Ezt használják ki e becstelen brigantik! És a hely, hol jelenleg fogságom napjai tellenek Ta'u szigete, nem messze a szamoai Pago-Pagotól. Ide hurcoltak el. Micsoda előny jelent barátom a több nyelven tudás! Az életemet mentette meg, láthatja. A sors furcsasága, hogy rabságom helye csodás, a vegetáció soha nem látott pompája, az egzótikum netovábbja, bár jelen állapotomban oly hiábavaló e pompás miliő. A szigeten szabadon kószálok, hiszen nem is tudnék menekülni. A hajókra és a csónakokra őrök felügyelnek a nap minden percében. E hitvány rabélet óráit kivált botanikai megfigyelésekkel és regények olvasással töltöm, és ilyenkor nem szenvedek. Ám időnként a sziget ura, aki kiválóan érti az angol nyelvet, kihasználva nyelvtudásom és zseniálisnak mondható geográfiai ismereteimet, feladatokkal bíz meg.

Van egy különös kis emberke a szigeten, Pan'dura a neve, ami szamoai nyelven hibbantat jelent. Úgy tudom, itt is született, évei számát harmincra teszem, bár az itteni klíma jóval öregebbnek mutat idővel mindenkit. Benne szövetségesre leltem, ami rettenetes nagy szó errefelé. Ő segít leveleimet eljuttatni a szigeteken túlra, ahol már biztonságban lehetnek. Talán születése okán, talán eredendő jósága és ostobasága az oka, hogy a segítségemre van, nem tudom. Pan'dura nem fél semmitől és senkitől, ez a hibbantság egyetlen előnye. Neki ez a kis sziget az otthona. A gazemberek elmeháborodása okán nem tartanak tőle, ezért szabadon jön, megy a hajókkal, mindenféle alantas munkát végezve. E levelemet is reá bíztam, remélhetőleg eljuttatja Pago-Pago-ig. Most jön mondanivalóm lényege, barátom. A nappalok még csak eltelnek, de az est beálltával, mintha démonok szállnák meg tulajdon elmémet. A kilátástalanság és a reménytelen szorongás ördögi alakjai népesítik be kis zárkámat. Az éjjel állatias üvöltése és féktelensége roppantul megterheli agyam, melyektől a hideg ráz barátom. Éltető elemem a szabadság Hyde, tudja jól. Bármilyen paradicsomi körülmények között telnek a napjaim, a magányosság és az emberi minőség silánysága kikezdi lassan elmémet. Rémületes zsarnoki démonjaim mindent felölelnek, lihegnek az agytekervényeim iszapos rétegeiben. Már-már az agyhalál állapotában leledzem ilyenkor, mániákus és mélabús hangulatok rohannak meg, napjában többször is, majd egy- két hetes kiegyensúlyozottság áll be. Démonjaimat rabtartóim is felfedezték, és hamar a segítségemre siettek. Bár ne tették volna!

Egy este a rossz külsejű alakok egyike, ki az egyik szemére fekete szövetet viselt piszkos színű átkötővel a fején, teámba fehér poudriét kevert, majd utasított, hogy igyam meg. Gondolhatja barátom mennyire megijedtem, én, aki jeles tudója vagyok az alkímiának, felette gyanúsnak találtam a dolgot. Elképzelni sem tudtam, mi lehet. De mivel ellentmondást nem tűrt az ocsmány alak, hát megittam. Ha eddig démonokról beszéltem, hát feledje el barátom. Ami ezután következett az mindent felülmúlt, mindenen túltett. Életre keltek a legocsmányabb alakok és rémképek, melyeket mindig biztonságos távolságban tudtam magamtól, elmém hátsó fertályába űzve őket, és nem háborgatták napjaim kellemes biztonságát. Nem azért vagyok eredeti szellemiséggel megáldott tudós, hogy ne legyek tisztában az ember állatias, sötét oldalával. Ezt mindig is hangsúlyoztam munkásságom során. Mindig is sarkalltam betegeimet, ismerjék meg önnön valódi lényüket. Ne féljenek a sötét oldalt megismerni önmagukban. Ha nem ismerik, és nem fogadják el magukban az ott lévő démonit, nos, akkor mindig másokban fogják ezt meglátni és üldözni. Mindig azt fogjuk hinni, mi kivételesek vagyunk, mentesek a legfőbb rossztól. Ám, ha rabszolgatartónkat, ki nem más, mint a bennünk lévő sötétség, elismerjük, hódolunk neki, alázattal vagyunk iránta, azonnal elveszíti felettünk a hatalmát. A tökéletes ember unalmas, és ellenérzést vált ki másokból, és felébreszti az irigység démonát. És amire vágytunk, amit elérni kívántunk makulátlan tisztaságunkkal, az csak egy hamis ideál. Megvalósíthatatlan. Csak törekedni kell a jóra, de nem kell jónak lenni Hyde. Nem jónak kell lenni, hanem csak jól kell viselkedni. E kettő messze nem ugyanaz kedves barátom. Másokat ne bántson az ember. Ha önmagát nem ismeri, ha nem bízik önmagában, és nem fogadja el a sötét oldalát, másokat sem fog elismerni és elfogadni. Akkor csak játszadozásokban fogja élvezetét lelni, és ezt előbb utóbb megunja, csömört és undort fog érezni.

Ezt tehát mind tudtam már. De amit átéltem, arra hivatott, hogy sutba dobjam a tudást, mit az emberről gondoltam. Szinte tályogos fekélyként szakadt fel bennem a zsarnoki ösztönök világa. Ezeket már semmilyen elismerés és megzabolázás nem uralhatta volna. A rabszolga szabadságmámorban tobzódó tengerész, ahhoz képest, amivé én lettem. Sajnálom, hogy betegeimet oly szigorú mércével mértem. Isten megbocsátja nékem, mi több, talán már vezekelek is. A poudrie hatása elementáris volt. Elképzelni sem tudtam, hogy ilyen erők dúlják agyamat és lelkemet, ha bizonyos körülmények közé kerül. Ezt nevezik a körülmények hatalmának barátom. Olyat osztok meg magával, melyet semmiképpen nem szánok az utókornak. Ezért kérem, legyen majd körültekintő, amikor leveleim elapadnak, és Ön bízvást sejtheti majd sorsom rosszabbra fordulását, esetleges végemet is. Minden körülmények között kérem, hogy különösen hőn szeretett nejem, Matilda számára se tudódjék ki semmi, abból, melyet megírok Önnek. Amint sejti sorsom véglegessé fordulását, késedelem nélkül égesse el levelem azon részét, melyben leírom ilyen természetű viszontagságaimat. Nagyon kérem, tartsa be a szavát, mert a földi pokol után a valódi pokol tüzében sem fogok megtisztulni!

Hogy a hitványság és az ocsmányság fokozódjék, e vérszomjas és félszemű alak, nem csak a teámat mérgezte meg, de a lelkemet is. Egyszer magával hozott egy bennszülött nőt, ki közömbösen és bambán nézett, az alacsonyabb rendű népekre oly jellemző arckifejezéssel. Nos, e hölgynek semmiképpen nem mondható lény nem tetszett különösebben, de visszataszítónak sem mondhattam. Barna bőre olajosan fénylett és különös szagot árasztott, már az első percekben megtelt szagával a levegő. Most jegyzem meg, barátom, hogy a legrosszabb dolgok egyike a szigeten, hogy nincsen időmérő eszköz. Ennek a tudatra oly romboló hatása van, hogy csak az értheti, ki maga is volt már ilyen helyzetben. Rabtartóim bizonnyal segíteni akartak rajtam a maguk módján, nem akartak végleg tönkre tenni, ezért gondolhattak a szenvedés ilyen nemű csillapítására. Mennyire tévedtek! Megértem, ha talányosnak tetszik kijelentésem. Nos, a némber a legkisebb szemérem nélkül odajött hozzám, pedig az elkötött szemű rém még a szobában tartózkodott, és merő természetességgel markolta meg férfiasságom. Éreztem, nem először teszi. Nem segítettem neki kioldozni nadrágom nyílását, de nem is álltam ellen. Valójában kíváncsi lettem. A tudományos tevékenység vadhajtása barátom. Tehát ez a nő megmarkolta férfiasságom, és a meglepődés legkisebb jele nélkül vette tudomásul, hogy ernyedt vagyok, az izgalom legkisebb jele sem látszik rajtam. Meglepődtem, hogy a félszemű még mindig a szobában van, nem zavart a jelenléte, ám később megértettem maradása okát. Közelről éreztem a nő kipárolgását, és valóságos hányinger kerülgetett. Olyan zavaros égövi szaga volt, melyet sosem éreztem, és undorral töltött el. Az izzadságnak és a mosdatlan nemi szervnek olyan keveréke volt, melytől felfordult a gyomrom. Lehelete még ennél is irtóztatóbb volt, reméltem, hogy nem fog megszólalni. Szerencsére ebben nem tévedtem, egészen végéig néma maradt, csak a lihegése eregetett áporodott bűzt, de úgy intéztem, ne kerüljek túl közel hozzá. Vaskos, tompa ujjaival egy-két mozdulattal kioldotta a nadrágom zsinórját, és lankadt férfiasságom kezébe vette. Eleinte közönyös és buta arccal tette a dolgát, miközben vastag ajkú szájából nyálazta a kezét, hogy jobban fel tudjon izgatni, az erotika minden általam ismert formájától mentesen. Olyan gusztustalanul vastag volt a nyelve és lepedéktől fehér, hogy inkább nem néztem oda. Hiába nyálazott és markolászott, hímvesszőm nem akart izgalomba jönni. Nem volt türelmetlen. Amikor látta semmire sem megy, újabb módon kezdett dolgozni rajtam. Kezét a mellkasomra helyezve lenyomott. Hátamra feküdtem és éreztem saját bűzömet is, a hímtag savanyú és áporodott szagát, a felgyűlt túros állagú váladékot. Feltérdelt piszkos heverőmre, és a szájával kezdett izgatni. Beszívta hímtagomat, és sűrű nyállal telt szájával szívta és nyalta, különös tekintettel hímvesszőm végére. Ezt különös lágysággal tette, meg is lepődtem, nem vártam tőle finomabb fogást. Egyáltalán nem kellett szégyenkeznem, hogy hímvesszőm nem teszi dolgát, nem tekintettem emberi lénynek, inkább egy servi res suntnak. Gondoltam, előbb fogja feladni a küzdelmet, mint én. Nyelve és szája dolgozott rendesen, és tömpe ujjai közben ánuszom környékét járta, bele hatolva bizonyos mélységig, mely nem is volt teljesen közömbös számomra. Pillanatokra éles és kellemes nyilallás futott végig altestemen, a herezacskók belsejében, és már- már a vágy környékén jártam, de amilyen hirtelen fogott el, olyan hirtelenséggel el is múlt. Férfiasságom továbbra is ernyedt maradt. A nő megfogta kezem, és erőteljes mozdulattal bűzös nemi szervéhez húzta, mutatva a meleg és folyós váladékot, mit munkája közben kitermelt magából. Vastag combjain nyálkás és síkos lé folyt, akár a csiganyál, mely botanikai és állattani megfigyeléseimet is képezte egykoron. Felajzottságát nem tudtam viszonozni, pedig már a mellbimbóit markolászta, és vastag nyakát hátrahajtva bűzös és nyikorgó nyöszöket adott ki magából. Állatias némber, hát nincs benned egy szemernyi természet adta szégyenérzet sem? Ezt gondoltam magamban. Aztán letett nemesebb szervem megdolgozásáról, és felállt. Olyan hévvel markolászta saját buja szőrzetű altestét, hogy szavamra, szerencsésebb honfitársaim már a puszta látványtól rángatóznának. Nem sokáig bírta állva, szinte hangtalanul nyöszörgött saját dolgán, és végül elterült a fapadlón. Erre felé gyakori a teafa, mindenfélét készítenek belőle az itteni emberek, szép summát is kérnek érte, de a teafa meghálálja magát, azt mondják az itteniek, örök életre szól. Zárkám padlója is ebből a masszív fából készült. És valóban, még éjjelente sem lehetett ideges lépteimet hallani, ahogy zavarodottan le és föl járkálok a szűk helyiségben. Közben láttam a félszemű is hevesen markolássza a magáét. Ültében vette kezelésbe magát, nem nagyon hallatott hangokat, de amikor a bennszülött nő a földön nyögve, felhorkanva tágította a rést magán egy csiszolt és hosszúkás fadarabbal, egyre beljebb tolva magába, nem bírta, és heves mozdulataival, félig fel-felemelve ülepét hörögve végezte be munkáját. Amint végzett, odament a nőhöz, és kétszer pofon ütötte, majd hajánál fogva vonszolta. Fejét öléhez vonta, az meg, mint aki végre révbe jutott, hevesen és lelkesüléssel nyalni kezdte a fehér kocsonyás anyagot, a szőrös bozótosról, és az elernyedt hímtagról, mely pár perce még a félszemű ágyékában volt. A gazember eltávozása után a nő, mivel ajzottsága szemernyit sem csillapodott, sőt forrpontra hevült, nyöszörögve tolta magába négykézlábra ereszkedve alkalmi szeretőjét. Röhögve fordította széles tomporát felém, rázva és mutatva a hátsó feléből kiálló dorongot. Intett, és kezével mutatta, hogy forgassam meg ánuszában a fát. Kérésének eleget tettem, már csak időmúlatásból is. Jól benyomtam neki, ő üvöltött, de ez nem az öröm, inkább a fájdalom hangja volt. Feltápászkodott, odajött hozzám, de látta fölösleges a fáradsága. Ivott egyet a csésze teából is, majd különös tettre vetemedett. Felmászott a kerevetre ahol félig felülve voltam, és az ölembe hugyozott oly váratlanul, hogyha megsejtem szándékát leütöm, mielőtt elvégzi rajtam a dolgát. Meglepődni nem volt időm, mert oly mohón és gyorsan kezdte el kenni forró húgyát az altestemen. Hátulról lovagolt meg közben, és csak az egyenetlen és aszimmetrikusan széles hátát láttam. Aprókat horkantott, ezt hívják nevetésnek erre felé. Talán rajtam nevetett, de legkevésbé sem érdekelt. Kicsivel később ismét végbelébe tolta a teafa darabot, hátha felajz engem, gondolva esetleges ferde hajlamaimra, hisz lehetett tán ilyen fickókkal is dolga, kitanulhatta eme fortélyokat. Intett, és kezével mutatta, hogy húzogassam, forgassam meg ánuszában az élettelen matériát. Kérésének eleget tettem. Ahogy ki és betoltam a finomra csiszolt fát, eszembe jutott, hogy talán nem először forog odabent, és heves undor fogott el. A fadarabot leginkább papír nyomatéknak használtam szeles időben. Amikor már artikulálatlan bőgését épp eluntam, hatalmasat szellentett. Nem csak szellentés volt, de szanaszét fröcskölő szar is, a legbüdösebb fajtából. Jutott bőven a kezemre és az ingemre is. Hálát adtam a Teremtőnek, hogy a szám legalább csukott állapotban volt. Az itteniek táplálkozása nagyban eltér a mérsékelt éghajlaton élőkétől, két tanulmányom is íródott e tárgy kapcsán, azt hiszem, 1823-ban jelentek meg a Royal High Club kiadásában, legalább az egyik biztosan ott. A vademberek széklete hígabb és sárgásabb, valamint a rothadás még émelyítőbb bűzét árasztják, mint amilyen honfitársaimé. Telibe kapott ez a barbár nőstény, de uralkodtam magamon. Úgy ahogyan volt, szarostól kipenderítettem a szobámból, és azonnal tisztítószerek után néztem. Kint már megült az éjjeli sötétség, és zavaros karattyolások, bőgő röhögések vették kezdetüket. Lankadt férfiasságomat eltéve, feltakarítottam Augiász istállómat, miközben odakintről felharsant egy közönségesen nyerítő röhögés. Nemsokára láttam, hogy a félszemű iszonyatos erővel fűrészeli minden oldalról a nőt, holott a szar még meg sem száradhatott a hátsóján. Ezután már csak vadállati üvöltésüket hallottam. Hát révbe értek.

Mindezen közben egy csodálatosan színes öklömnyi madárka szállt ablakomra, és a sötétség ellenére is kivettem kis teste remegését és pici, kíváncsi tekintetét. Csak őt néztem, csak őrá figyeltem akaratlanul is. Színes tollacskáit idegesen megborzolta, miközben ugrándozott cérnavékony lábacskáin ide-oda, a vékony teafa párkányon. Majd lecsillapodott, és rebbenő szemeivel engem nézett ő is. Néztük egymást, ő engem, én őt. Még sosem láttam ilyen madárkát, pedig ismertem a fogolysziget minden élőlényét. Szeme csodálkozást és érdeklődést fejezett ki, de valami szomorúság is volt benne, melyet megfejteni nem tudtam volna. Ki vagy te, kérdeztem tőle némán. Nem válaszolt, de a kérdésemnél ugrott egyet. Ne félj, suttogtam neki, és erre megszólalt ő is. Fittyentett, de csak egyet. Sem éles, sem magas nem volt a hangja, csak olyan lágyan simogató bársonyos trilla. Halk és mégis jelentőségteljes. Megborzongatta a szívemet. Hát válaszolsz nekem édesem, ezt suttogtam neki. Újabb tompa trilla, egymás után háromszor. Szeme olyan fényes volt mint egy drágakő. Csodáltam is, hogy nem világítja meg teljesen a szobát. Kis lénye boldogsággal tömte el szívem minden rését. Ismerem ezt a kismadarat, noha sohasem láttam. Szívem kinyílt, és a boldogság szívet tépő remegése fogott el. Nem kell válaszolnod, suttogtam rekedten. Engedd, hogy hozzáérjek a gyönyörű tollaidhoz, kértem. Nagyon hosszúnak tűnt a csend. Ha szeretnéd, fütyülte dallamosan. Szeretném, súgtam oda. A vállamra röppent, én pedig lágyan végigsimítottam ujjammal fejecskéjén. Zavarba ejtő vágy fogott el. Testem jelezte, hamarosan lebegni és repülni is fogok. A kismadár ekkor kiröppent, én pedig mozdulatlan maradtam.

Másnap fülsértő madárcsiripelésre ébredtem, kedvetlenül és idegesen. Munkámmal nem haladtam, egy különös trópusi nyelven írt szöveget kellett angolra fordítanom, valamint szélességi köröket megállapítanom. A szöveg rövid volt, nem is bonyolult, ám a munka nem igen akaródzott haladni. Volt már részem aljas és fondorlatos tetteket látni, és állati ösztönű emberek közt forgolódni, de ez a mostani helyzetem úgy éreztem, minden életerőmet elszívja. Vágytam valamire, ami talán nem is létezik, ám nem tudtam számot adni e vágy mibenlétéről. Zavarodottságomat a pornak tudtam be, megfigyelésem, mely önmagamra vonatkozott, azt jelezte, alapvető funkcióim megváltoztak. Hogy az irány jó e vagy sem, nem tudtam volna megmondani biztosan, de hajlottam afelé, hogy elvesztettem a kontrollt tetteim, és gondolataim felett. Biztos voltam benne, hogy a por hatása alatt állok.

Éjszakánként olvasással múlatom időm nagy részét. Szabad bejárásom lehetővé teszi, hogy válogassak a már említett alkalmi könyvlerakatban. Micsoda tárháza az emberi elmének! Roppant szerencsés körülmény barátom. Londoni kiadóvállalatok, főleg a Lloyd, több mint 450 könyvet jelentet meg évenként. Van szerencsém ismerni is Sir Randolph Earlt, e könyvbirodalom urát. A rakományok nagy része előbb éri el Ta'aut, mint a Bombay-i és a Delhi nagykövetségünket. Milyen fura a könyvek sorsa is, barátom.

Ha nem untattam még halálra megjegyzéseimmel, leírom pár gondolatomat legutóbb olvasott könyvemről, fenntartva a teljes elfogultságot olvasmányélményeimmel kapcsolatban. Fogságom könyvei ezek barátom! Rendes körülmények között talán nem kerülnének kezeim közé, így viszont talán az ép elmémet mentik meg. Minap egy Sullivan nevű fickótól olvastam, franciából van fordítva, ahogy látom, nagy híve a rabszolgák felszabadításának. Nézetem szerint Van Buren elnöksége alatt esélytelen a rebellió Washingtonban. De térjünk a könyv tartalmára, kedves Hyde. A történet szerint egy néger fiatalember nem viseli fajtájának jellegzetességeit külsején, ezzel megtéveszti környezetét, fivérei azonban néger küllemmel bírnak. A legkisebb testvérét fehér emberek ölik meg egy szerelmi ügy miatt. Hősünk előre megfontolt céllal viszonyba keveredik rendkívül fiatal hölgyekkel, érdeklődése azonban nemsokára két gazdag tizenéves testvérpár felé fordul, kiket alkalmasnak talál terve véghezvitelére, mivel ők nemcsak fehérek, és kívánatosak, de becsmérlően nyilatkoznak a fekete faj férfi tagjairól. Vágyat ébreszt bennük, elcsábítja őket, majd mind kettőt brutális módon meggyilkolja, így bosszulva meg testvére halálát. A végén persze elkapja csendőrség. Van itt nekem azért pár észrevételem. A mű ordít a kettős mércétől! Ez a Lee nevű fickó feljogosítva érzi magát a bosszúra, szexuális visszaélésektől egészen a brutális gyilkosságig. Előbbi eszköze a céljához, világos. Részben érthető a bosszúszomj, ám nem azokon áll bosszút, akik megölték a testvérét. Ez irracionális, ősi megoldás. Ezek szerint számára a fehér és fehér között nincs különbség, fehér legyen, és nő, mert ők védtelenebbek, gyengébbek. A gondolkodása ugyanannyira értelmetlen, mint a fehérek arroganciája a feketék iránt. Kétségtelen, a fekete bőrű lakosság intézményesült elnyomásban él, itt nem lehet az államra testálni a megtorlást, ezért kezdett egyéni akcióba. A nőkhöz való viszony roppant álszent, saját maga bármit tesz, az helyes. A nők viszont elmondása szerint rámenősek, túlságosan egyszerű megkapni őket, undorítóak és émelyítőek. („ Judy- mondtam-, maga undorító”). A nőket csak a szexualitáshoz való viszonyulásban ábrázolja, elvitatva tőlük e téren az autonómiát. Nem állítom, hogy különösebb elmélet állt a cselekvése mögött, erre nem utal semmilyen eszme vagy valami más. Van azonban egy különösnek tetsző gondolata. Amit a parfümhasználatról mond, ott nekem áthallásom van barátom, mégpedig a következő. Viselkedése mögött felsejlik egy másfajta etika, mely talán egy jobban kitalált világ hírnöke lehetne. Azt mondja, az ember ne váltogassa a parfümjét, maradjon hű ahhoz, amelyet használ. Sokkal elegánsabb.

Zárom levelemet, remélem, megkapja barátom... június 02. Ta'au, Samo...



  
  

Megjelent: 2017-03-29 16:00:04

 

Nagy Mari Anna

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.