VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Shams (Pilizota Szandra): Csillaglétra – részlet
„Zaynah. Hasnah. Bahiyah. Jelentésük: gyönyörű. Bár e nevek egyikét bírnám! Édesatyám, kevélységeddel magadra haragítottad Al-Latot! Az istennő sértett hiúsága csúfít engem! Orcám csorba agyagtányér! Szemem kicsiny kavics! Termetem tenyeres-talpas!” – a halandó Al-Lat eképpen panaszolt gondolatban. Sírva dobta el a tükröt. Bújának kiégett Nefúd sivatagját néma könnyivel itatta. Az ablakból ezüst fény vetült rá. Felsikoltott azt hívén, hogy Musztafa kandúr egy dzsinn és a csúnyaságot veszejteni érkezett. A két kerek fénypont négyet nemzett. A négy nyolcat. A nyolc tizenhatot …. Párosan íveltek fel a sötét égselyembe. Sugaraik létrafokokká fogództak össze. Egy káprázatosan szép, fehérbőrű és éjfekete hajú nő lépdelt le rajta. Ruhaalja Tejútként lebbent utána. Dúdoló pupillái mozdulatlanul csüngtek a halandó Al-Laton. - Ki vagy te, látomás? – hebegte a lány. - Az igazi Al-Lat – a jelenés hideg kezével megemelte nyomorult földi mása leszegett állát. A lány hátrálásának megállj parancsolt a szoba áttört mintájú fala. Lábai összecsuklottak. Kuporogva várta végzetét: az istennő sokadízigleni bosszúját. - Szépséget akartál, hát megkapod! Ám miképpen fizetsz érte, Al-Lat Bint Abbas Al-Din? - A szépség hatalom. Ára a minden. Tégy velem, amit kívánsz! Al-Lat Bint Abbas Al-Dinnek gyönyörűséges halála volt. A bálvány saját kényére formázta: cédrus-karcsúra, félénk mellűre, gazella-orcájúra. Helyét az Istennő töltötte be. Aki a szív kegyetlen játékát kezdte.
Semmi áldás nincs azon a nőn, aki utazgat, és semmi áldás nincs azon a férfin, aki nem utazgat. Csupán az útra kélők pora. Abbas Al-Din köhögve méregette a harcosokat, akikkel hasznát immár hatszorosan fogja vágni. A shagya lovak dobogása és a tevék horkantása a fülét balzsamozta, amit a hajnali kurjongatás előzőleg felsebzett. Mu’awiyah Ibn Nawaf és vezíre, a köpcös Hamzah Ibn Seif között oda-vissza szállott a fecsegés. A nyergeiken holdas amulettek kuncogtak az elhangzottakon. Abbas Al-Din cimpája megnyúlt, mint a tevék vezetőszíja. Mu’awiyah a házban lakozó si’latról beszélt: látványától kővé dermed halandó és isten. - Az én otthonomat nem rontja semmiféle démon! – háborodott fel a kereskedő. – Meglehet, hogy a szolgálók fűszerezték túl az ételt és ez okozta a lidércnyomásodat. - Egy harcossal sosem játszik a képzelet! - Higyj nekem, Mu’awiyah! Két fiammal, három unokaöcsémmel, feleségemmel és egyetlen leánykámmal éldegélek e házban! - A hazugot elébb agyonütik, mint a sánta ebet! Hamzah némán csóválta a fejét. - Ha kételkedsz, a legdrágább kincsemet helyezem a kezedbe! Mu’awiyah szája széle türelmetlenül rándult. - Tied lesz Al-Lat! Hamzah hasából öblös hahota fájt. Mu’awiyah sem állhatta meg nevetés nélkül: - Abbas! Al-Lat istennő is a te rabnőd? Miért szabadulnál ilyen kiváló portékától? Tán kivívtad a haragját? - Al-Lat a lányom. Olyan gyönyörű, hogy muszáj rejtegetnem az irigy tekintetek elől! - Nincsen jobb dolog a világon, mint az esküvői mulatság és a tevebőrön való őrlés! Nem igaz, testvérem? A törzsfő körül Yathrib hétszer kecskebukázott. Megkapaszkodott a nyeregben. Fejkendője olvadt kátrányként égette koponyáját. Hímzett nyakú disdásája szaladva hagyta volna oda szikár termetét. A kacaj keresztbefordult a torkán egy visítozó és ronda si’lattal egyetemben. Erőltetett vicsorgás élezte ábrázatát. Mert nem utasíthatta vissza az ajánlatot, akár holmi szégyenletes „asszonyember”.
Megjelent: 2017-03-26 16:30:06
|
