Videó

A Marosvásárhelyi Rádió hangfelvétele




Keresés a honlapon:


Shams (Pilizota Szandra): Csillaglétra – részlet

 

C:\Users\Pilizota\Downloads\beszúráscsillagl.jpg

 

„Zaynah. Hasnah. Bahiyah. Jelentésük: gyönyörű. Bár e nevek egyikét bírnám! Édesatyám, kevélységeddel magadra haragítottad Al-Latot! Az istennő sértett hiúsága csúfít engem! Orcám csorba agyagtányér! Szemem kicsiny kavics! Termetem tenyeres-talpas!” – a halandó Al-Lat eképpen panaszolt gondolatban.

Sírva dobta el a tükröt. Bújának kiégett Nefúd sivatagját néma könnyivel itatta.

Az ablakból ezüst fény vetült rá. Felsikoltott azt hívén, hogy Musztafa kandúr egy dzsinn és a csúnyaságot veszejteni érkezett.

A két kerek fénypont négyet nemzett. A négy nyolcat. A nyolc tizenhatot  ….  Párosan íveltek fel a sötét égselyembe. Sugaraik létrafokokká fogództak össze.

Egy káprázatosan szép, fehérbőrű és éjfekete hajú nő lépdelt le rajta. Ruhaalja Tejútként lebbent utána. Dúdoló pupillái mozdulatlanul csüngtek a halandó Al-Laton.

- Ki vagy te, látomás? – hebegte a lány.

- Az igazi Al-Lat – a jelenés hideg kezével megemelte nyomorult földi mása leszegett állát.

A lány hátrálásának megállj parancsolt a szoba áttört mintájú fala. Lábai összecsuklottak. Kuporogva várta végzetét: az istennő sokadízigleni bosszúját.

- Szépséget akartál, hát megkapod! Ám miképpen fizetsz érte, Al-Lat Bint Abbas Al-Din?

- A szépség hatalom. Ára a minden. Tégy velem, amit kívánsz!

Al-Lat Bint Abbas Al-Dinnek gyönyörűséges halála volt. A bálvány saját kényére formázta: cédrus-karcsúra, félénk mellűre, gazella-orcájúra.

Helyét az Istennő töltötte be. Aki a szív kegyetlen játékát kezdte.

 

C:\Users\Pilizota\Downloads\beszúráscsillagl.jpg

 

Semmi áldás nincs azon a nőn, aki utazgat, és semmi áldás nincs azon a férfin, aki nem utazgat. Csupán az útra kélők pora.

Abbas Al-Din köhögve méregette a harcosokat, akikkel hasznát immár hatszorosan fogja vágni. A shagya lovak dobogása és a tevék horkantása a fülét balzsamozta, amit a hajnali kurjongatás előzőleg felsebzett.

Mu’awiyah Ibn Nawaf és vezíre, a köpcös Hamzah Ibn Seif között oda-vissza szállott a fecsegés. A nyergeiken holdas amulettek kuncogtak az elhangzottakon.

Abbas Al-Din cimpája megnyúlt, mint a tevék vezetőszíja. Mu’awiyah a házban lakozó si’latról beszélt: látványától kővé dermed halandó és isten.

- Az én otthonomat nem rontja semmiféle démon! – háborodott fel a kereskedő. – Meglehet, hogy a szolgálók fűszerezték túl az ételt és ez okozta a lidércnyomásodat.

- Egy harcossal sosem játszik a képzelet!

- Higyj nekem, Mu’awiyah! Két fiammal, három unokaöcsémmel, feleségemmel és egyetlen leánykámmal éldegélek e házban!

- A hazugot elébb agyonütik, mint a sánta ebet!

Hamzah némán csóválta a fejét.

- Ha kételkedsz,  a legdrágább kincsemet helyezem a kezedbe!

Mu’awiyah szája széle türelmetlenül rándult.

- Tied lesz Al-Lat!

Hamzah hasából öblös hahota fájt. Mu’awiyah sem állhatta meg nevetés nélkül:

- Abbas! Al-Lat istennő is a te rabnőd? Miért szabadulnál ilyen kiváló portékától? Tán kivívtad a haragját?

- Al-Lat a lányom. Olyan gyönyörű, hogy muszáj rejtegetnem  az irigy tekintetek elől!

- Nincsen jobb dolog a világon, mint az esküvői mulatság és a tevebőrön való őrlés! Nem igaz, testvérem?

A törzsfő körül Yathrib hétszer kecskebukázott. Megkapaszkodott a nyeregben. Fejkendője olvadt kátrányként égette koponyáját. Hímzett nyakú disdásája szaladva hagyta volna oda szikár termetét. A kacaj keresztbefordult a torkán egy visítozó és ronda si’lattal egyetemben. Erőltetett vicsorgás élezte ábrázatát. Mert nem utasíthatta vissza az ajánlatot, akár holmi szégyenletes „asszonyember”.

 

  
  

Megjelent: 2017-03-26 16:30:06

 

Pilizota Szandra (Dunaújváros, 1976. szeptember 20.)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.