Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Horváth János: Miért fontos a barátság?

 

 

A barátság ünneplőbe öltözteti a lelket. Minden találkozás egy rituálé, amelyre készülni kell. Gondosan kiválasztom a nyakkendőmet a fehér ingemhez. A húszból, mindig ugyanazt a szürke csíkosat. Átgondolom, mit fogok mondani, mit fogok kérdezni tőle. Mindig kevés az idő. Átfutunk a témákon, és megállapodunk abban, hogy mindketten nagyon jól nézünk ki, de nekem fogynom kellene. A szemébe nézek, és látom a lelkét, mozdulatai apró rezdüléséből megérzem, ha baj van. Legutóbb két órát beszéltünk. Gyakran az órájára pillantott, diszkréten, alig észrevehetően. Elmondta, hogy időre kell mennie valahova, és most még van egy órája arra, hogy megbeszéljük, amit szeretnénk. Nem akar előbb sem elindulni, mert nem szeret várni, és utál a hidegben ácsorogni. Tehát, egy órám van még. Valami arra késztetett, hogy emlékezetessé teszem ezt a találkozót. A kávémat kortyolgattam, és néztem a szemét, a midig mosolygós, kislányos arcát.

Mi van, mit nézel? kérdezte hirtelen megszakítva a monológját.

Téged nézlek. Órákig elnéznélek, olyan megnyugtató, ahogy mondod gesztikulálva, széles mozdulatokkal, átszellemülten, minden pillanatát újraélve a történetnek.

Mondhattam volna, hogy szeretem, de ez a fordulat most nem aktuális, éppen új szerelmének történetét adta elő. Hirtelen elhallgatott.

Szeretlek,   mondta váratlanul.

Én is. Tudod?

Igen, tudom. Mindig megbízhatok benned, soha nem hagysz cserben. Ne haragudj, de mennem kell.

Jó volt egy kicsit elbeszélgetni, jó volt látni téged. Hat hónapja nem találkoztunk.

Hogy megy az idő. Majd hívj, aztán összefutunk. Tudod, sok a dolgom. Munka mellett van egy mellékesem, kozmetikumokat, gyógy készítményeket, táplálék kiegészítőket értékesítek. Na, szia! Megy a buszom.

Szia! Majd hívlak.



Az öreg egy éve nem jelentkezett. Néhányszor hívtam, de nem vette fel. Valami történhetett velük. Majd keresnek, ha jónak látják. Korábban havonta, később negyedévente találkozott a két család. Hol náluk, hol nálunk voltak a vacsorák, felváltva. Mi férfiak főztünk, az asszonyok beszélgettek, behozták a lemaradást. Iszogattunk, valami jó bort általában, de konyak is volt mindig. Ehhez az öreg ragaszkodott, és a rántott húshoz. Az mindig került az asztalra, bármi is volt a fő étel. Három éve áttért a paleóra. Minden alkalommal, amikor összejöttünk, arról győzködött, hogy mennyi előnye van. Lefogyott húsz kilót, és tartja. Minden nap fut, eddz, és naponta tonnákat emel, hogy a lelke mellett a testét is fitten tudja tartani. A nők már évek óta nem kötötték le a figyelmét. Hetvenöt évesen nem is annyira szokatlan. Az opera szerelmese. Nem is ismeri el, hogy létezik más zene is, nem hallgat könnyűzenét, csak az opera világában naprakész. Aztán, két évvel ezelőtt kapott egy infarktust. Nem is értette, miért? Jól érezte magát a bőrében, de ezzel a rendszerrel nem tudott kibékülni. Valaha komoly beosztásokban dolgozott a vegyiparban, aztán, amikor a rendszerváltás után elkezdődtek a leépítések, őt is feleslegesnek nyilvánították. Vállalkozásokba kezdett, amelyekből fenn tudta tartani magát, és a családját, de meggazdagodni nem tudott belőle. Becsületes volt, és büszke adófizető. Mindig azt mondta, az adó befizetése kötelesség. Nincs kivétel. Az ügyeskedőket elítélte, és megvetette. Beszélgetéseink nagy részében az aktuális politikai eseményeket beszéltük meg, majd, amikor már több üveg bornak is a végére jártunk, áttértünk a filozófiai vitákra. Nem nagyon tudtam meggyőzni semmiről. De nem is ez volt a cél. Mindig találtunk múltbéli történeteket, gyerekkori emlékeket, amelyek tanulsággal szolgáltak mindkettőnknek. Ő inkább a konzervatív értékrend mellett tette le voksát, de e szerint is él, következetesen. Tavaly, amikor a buszmegállóban összefutottunk, elmondta, hogy Éva elesett, és eltörte a lábát. Egy darabig elmaradnak a vacsorák, de majd hív, ha változás van. A szilvesztert is itthon töltöttük, máskor vagy nálunk, vagy az ő kétszintes házukban búcsúztattuk az évet. Aztán a napokban hívott telefonon, hogy baj van, mert Éva már járókerettel is alig tud menni. Fájdalmai elviselhetetlenek, műtétre van szükség. Hat hónapra jegyezték elő, de ezt nem tudja megvárni. Magánklinikára mennek, napokon belül intézik, akkor másfél millióért két héten belül megoperálják, és megkapja a csípőprotézist. Most várjuk, mi lesz Évával. A szilvesztert az idén is egymás nélkül töltjük.

Nem csak az idő múlik kérlelhetetlenül. A barátok is lassan elmaradnak. Évtizedes kapcsolatok hasadnak néhány nap alatt. Vannak, aki más életet akarnak élni, és vannak, akik más életre kényszerülnek. Az állandóságban volt valami biztonság érzés, hogy ott vagyunk egymásnak akkor is, ha a világ kifordul a sarkából, mi biztos pont vagyunk.

 

 

  
  

Megjelent: 2017-01-21 17:00:43

 

Horváth János (Budapest, 1952)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.