Videó

Dokk est Szilasi Katalinnal. A dokk.hu videója




Keresés a honlapon:


Zápor György: Kérdőív (8. részlet)

 

Vajon hányan merednek rémülten a buszvezetőre, mikor az, egy megállóból kihajtva az ölébe veszi a kormánykereket, lehunyja a szemét, és halkan énekelni kezd?

 

A busz meg mintha tudná mekkora a felelőssége, kicsit lassít, majd a lámpáit villogtatva szép komótosan hagyja maga mögött a villanypóznákat. A jelzőlámpák, ahogy közeledik a jármű, olyan ütemben adnak szabad utat neki, és állítják meg a keresztirányú forgalmat, és a villamosok is mind elengedik a kék buszt, az meg csak gurul egyenletesen, első ülésén az éneklő vezetővel. Az utasok pedig bámulnak ki az ablakon, és már nem is kapaszkodnak, mert olyan simán halad a gép, mintha repülne, alacsonyan az út felett, hogy még a bogarakon se zöttyenjen meg. Nem állnak meg a megállókban és nem jelez senki, hogy le akar szállni, csak néznek ki az ablakokon, ki-ki amerre éppen áll, és rettegés dülled a szemükben. Nem is tudják, merre járhatnak, annyira félnek. És félelmükben nem gondolnak semmire, csak vacognak, és nem képzelik el, hogyan lehetne menekülni, mit csinálnának, ha túljutnának ezen a megpróbáltatáson, csak meredten bámulnak, és egyre hangosabban nyüszítenek. És mikor ez a vinnyogás, már olyan hangossá válik, hogy elnyomja a vezető énekét, akkor a busz rándul egyet. A sofőr erre kinyitja a szemét, szomorúan elmosolyodik, visszahelyezi a kormánykereket a helyére, és lehúzódik a legközelebbi megállóba. Kinyílnak az ajtók és a rettegő emberek egymást taposva tülekednek az ajtók felé, majd a járdára lépve, mindennek és mindenkinek nekimenve elmenekülnek. A nagy kék busz erre szisszen egy hosszút, lassan az oldalára dől, mint a haldokló elefánt és a vezetővel együtt elmerül a lassan hullámzó aszfaltban.

 

  
  

Megjelent: 2017-01-15 17:00:04

 

Zápor György (Karcag, 1970 – Budapest, 2010) költő, író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.