Keresés a honlapon:

Paládi Zsolt: A drága kis kutyus

 

Pengeéles szájú, kórószerűen filigrán nő volt. Vele szemben a piknikus alkatú, de azért erős munkásember és egy hozzá hasonlóan hízásra hajlamos gömbölyded asszony ült. A köztük zajló beszélgetés láthatóan holtpontra jutott. A beállt csönd tovább növelte a feszültséget, végül a rövid szünetet a férfi karcos hangja törte meg.

– Azt hiszem, Berkes asszony…

– Kisasszony – helyesbített a tanárnő.

– Kisasszony – javította ki magát a szülő – azt hiszem, nem értett meg minket. Marcinak fizikából és matematikából is szüksége van az ötösre. Mindkettőt ön tanítja. Nem elég ezekből a négyes, mert úgy nem juthat állami ösztöndíjhoz és nem lehet belőle orvos. Nekünk nincs félévenként egymillió forintunk, hogy bejuttassuk a térítéses helyre. Igazság szerint semennyink sincs. Ezeken a tantárgyakon kívül mindenből ötöse van, csak ön osztályozta négyesre. De nekünk színötös bizonyítványra van szükségünk, csak akkor finanszírozza az állam a fiúnk tanulmányait.

– Értem, csakhogy az év végi záródolgozata egyik tárgyból sem éri el megfelelő pontszámot. A feleletei jók, de amikor nagy anyagrészeket kell átlátni, arra kevésbé képes. Ez adottság kérdése, ezért nem lehet hibáztatni, ez készség dolga. Én viszont nem változtathatom meg a játékszabályokat.

– Mi pedig arra kérjük, hogy legyen engedékenyebb vele szemben – nézett rá jelentőségteljesen az apa.

– Talán tegyek vele kivételt?

– Nyomós okunk van rá, hogy erre kérjük.

– Igen, és mi lenne az? – dőlt hátra székében az igazgatóhelyettes. Nem először kérték ilyen kis szívességre szülők, de mindig rutinosan elkerülte, hogy ígérjen, majd udvariasan elutasította a kérést.

– Csak egy nevet mondok: Bacchus.

– Mit jelentsen ez? – hökkent meg a tanárnő.

– Mindazt, ami kedves Önnek – válaszolta a férfi – cserébe azért, ami kedves nekünk.

A mellette ülő asszony ijedten nézett az igazgatóhelyettesre.

– Ezt most nem értem – hitetlenkedett a tanárnő – kérem, hogy beszéljen világosabban.

– Ha találtunk volna más megoldást, azt választottuk volna. De sajnos tudtuk, hogyan fog reagálni, ezért minden lehetőséget mérlegeltünk. Ha elkerülhettük volna ezt a radikális eszközt, akkor megtettük volna.

– Most már tényleg meg kell kérnem Önöket, beszéljenek nyíltan, mit kellene értenem ezen a furcsa beszéden.

– Nálunk van valami, ami nagyon értékes Önnek. Számunkra kevésbé, de ez mellékes.

– Ez elképesztő! – habogott a tanerő. – Folytassa!

– Lényegre térek: az aranyos, szőrmók Bacchus nálunk van. Tudjuk, hogy kerestette őt, láttuk a hirdetést. De hiába adta fel, nem fogja megtalálni senki.

– Mit csináltak a kutyámmal? – sikkantott fel a nő.

– Ne aggódjon, egyelőre semmit. Megfelelő ellátást kap, csakúgy, mintha otthon lenne, nem tagadunk meg tőle semmit. Ám magán múlik, mi lesz a sorsa.

– Vagyis, ha nem teljesítem a feltételeiket, halálnak halálával hal – mondta a nő, aki pikírtségét még ebben a drámai pillanatban sem veszítette el.

– Valahogy így – tette hozzá a férfi a humor minden árnyalata nélkül. – De visszakaphatja őt, teljes épségben, a feltételeinket ismeri, most már csak teljesítenie kell őket. Nekünk a fiúnk eredményei ugyanolyan fontosak, mint magának Bacchus. Kell az az ötös matematikából és fizikából.

Nagyon mélyen a nő szemébe nézett.

– Ugye tudja, hogy ez zsarolás? – nézett vissza keményen amaz.

– Nincs más választásunk. És önnek sem.

Természetesen mindkét fél tisztában volt a kutyahívők fanatizmusával. Bár a tanárnőnek macskahívőként sem lett volna könnyebb dolga. Feláldozni egy ártatlan életet… nem, ezt nem lehet.

Á, egyszer úgyis elérkezik a pillanat, amikor meg kell szegni az elveit.

A tanárnő bólintott.

– Higgye el, jól döntött – nyugtatta meg az apa, s azzal a jóleső tudattal tápászkodott fel a székből, hogy gyermeke jövőjét egyszer és mindenkorra elrendezte.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2016-12-14 17:00:59

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.