Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Csillag Tamás: Nyolcas telep - Tévé

 

Tévé

 

Kapcsolgatom a tévét. Néha könnyebb egyedül. Könnyebb a margarinos kenyér, könnyebb a fűtetlen szoba, könnyebb a nem tervezett idő. Persze sajog az ember, vágyik valami közelségre, vágyik arra, hogy valaki lásson végre át rajta, és megkínozza, hogy a legvégén mindenki befelé figyel. Olyan ez, mint amikor a pirosnál vagyunk. Gyors autók, buszok, villamosok, tolongás, férfiak, gyerekek, nők. Mindenki arcokat fürkész, és kínosan kerüli a szemkontaktust. Kiskettővel mindig a nőket néztük, jólöltözött, széparcú nőket, kedvenc játékunk, hogy próbáljuk kitalálni a keresztnevüket. Általában levegőnek néztek bennünket, a hecc kedvéért néha köszöntünk is, és ők furcsa felsőbbrendű közönnyel, szótalan haladtak tovább.

Nem vagyok álmos. Keveset alszom, pár órát, ha írok, annyit se, csak forgolódom reggelig. Aztán hangyautak, monoton, zsibbasztó napok, virrasztásra vetett ágyak.  Sokszor szűk a torkom, sokszor magamnak se vallom be. Gyerekkorom évgyűrűit az otthoni szilvafákban hagytam, ebben a városban nincsenek gyümölcsfák.

Egyik hajnalban a tömbházak között találtam egy eperfát, feketét, azóta minden reggel arra járok. A régi éveket juttatja eszembe, azt az utolsó utcát, a trikós, tornacipős éveket, régi gólokat, gyepet, földutakat. Aztán mindig sekedvű leszek, mert eszembe jut az is, hogy milyen törvényszerű, hogy idővel el kell gyökértelenedni. Kiskettőnek könnyebb. Ő lelkiismeretfurdalás nélkül vág neki a világnak, nem érdekli milyen nap van, nem tisztel istent, nincs semmi bálványa, ha kell belefásul, ha kell nem szól, mert ha szólna, kiderülne, egy csapásra kiderülne, ki van a munkászakó alatt. Engem Anna tartott életben, hogy egyre testvérebb velem. Anna szép, Anna szomorú. Örömei aprók, csak úgy megtörténnek, hirtelen és egyszerűn, mint a hétköznapi csodák, a nyolcas telep csodái. Sosem mondtam neki, hogy szeretem. Tudta. Tudta a verseket is, tudta a nem-tudok-többet-mondani-csöndet, talán azt is sejtette, hogy sokszor megkínzott közelsége, kínoztak az el nem csókolt csókok, a karokba csontosodott ölelések. Egyszer megkérdezte tőlem, hogy te Csipesz, lehetünk mi boldogok? Én mosolyogtam, mert ha vele voltam mindig mosolyogni kellett, és azt hazudtam neki, hogy igen. Szomorú, óriás donnaszeme volt, ha rámemelte meztelen voltam, tudtam, hogy átlát minden pózomon, minden trükkömön, aztán hallgattuk a szóközöket és mindketten tudtuk, hogy ezután sokáig rosszkedvünk lesz. A nyolcas telepen nem lehet boldog az ember, a nyolcas telepen mindenki boldogtalan, tűnődve nézik a tömbfalak salétromos kartográfiát, a szerencsésebbek esténként hallanak valami szaggatott, félszeg furulyaszót a szürkületben és olyankor majdnem elhiszik, hogy világuk jobb, emberibb, igazabb lesz. Nekem Anna volt ez félszeg furulyaszó, de legbelül tudtam, velem sosem lesz boldog. Elhúzódtam tőle, mert szerettem. Elküldtem, bántani akartam. Aztán csend, csak csend, illetve a szükséges bútorrecsegés, gyomorkorgás, a megszokott egyedül. Gyerekkoromban közösen voltunk egyedül, amikor apa részeg volt, és hangosítottunk a tévén. A szomszéd lakásban apa részeg, és felhangosítják a tévét. A film unalmas, én is nézem.  Hangosítok, mert én is részeg vagyok.

 
 
  
  

Megjelent: 2016-12-09 17:00:50

 

Csillag Tamás (Gyula, 1987), költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.