Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Horváth János: Szégyen

 

 

 
 

Egyre jobban kapaszkodom. A megmaradás vágya éltet – talmi öröm. Vágányzár. Nekem már nincs maradásom, a menetelés egyhangúságába belehasít a vonatsíp éles hangja.

Kijózanodva fordulok magam körül. Lassan esteledik, mire felfogom, hol vagyok.

 

Más minőség. Ez a terv. De a magújulás nem megy végbe áldozatok nélkül. Legalább a múltat le kellene tenni valahol, a megbékélés jegyében.

De nem nyugszanak a rend kérlelhetetlen hívei. Nekik az egész kell, a részenként már elbontott tegnapok nem elégítik ki mérhetetlen vágyaikat. Van ebben valami megindító, hajlok rá, hogy megértsem, de nincs már bennem lelkesedés. Csak foszlott reggeleken tudok más szemmel is látni. Az övékével kellene. Képtelenség.

 

Gyűröm magamba az indulatot, és a tükör előtt magyarázkodom. Kihagytam a történelmi lehetőségeket, és megmaradtam középszerűen üldözöttnek. Birtokon belül vagyok. Átérzem a kívül rekedtek nyugalmát, de nem vágyom a megértés biztonságára, amely belűről kifelé igyekszik magába temetni a múltat. Meg nem érthetem, de a bőrömön érzem én is Trianon szégyenét.

 
  
  

Megjelent: 2016-11-09 17:00:53

 

Horváth János (Budapest, 1952)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.