Batári Gábor: Szép Irén haragja avagy a pofon (tizenkettedik regényrészleg)
Vanda mindenesetre már nem türtőztethette magát, ez (mármint kartalan fürdőköpenyujjának célzatos, sőt gunyoros birizgálása) volt az utolsó csepp méregpoharába, haragkelyhe betelt, majd kiborult – jaj, jaj, jaj – ennek egyenes következménye lett, hogy jobb kezét ökölbe szorította – jaj, jaj, jaj – s hatalmas lendülettel Brünhilda gyönyörű orcájába csapott – jaj, jaj, jaj. A hölgy a nagy erejű ütéstől leperdült a kerevetről s elterült a kövezeten. Ettől a hatalmas ökölcsapástól az Első Univerzumban napszél támadott és szupernovák kezdettek robbanni, minek folyományaként mellesleg, (mivelhogy Vandának két nem elhanyagolható, mitöbb egyenesen tekintélyt parancsoló melle is vagyon) új naprendszerek keletkeztek, a külső sötétségben, a földön, pedig lemeztektonikai és szeizmológiai tevékenység indult meg az istenhölgyi indulat miatt. Ám Szép Irén legnagyobb megrökönyödésére Hilda nem maradott tovább pár deuterouniverzális (abszolút) másodpercnél a földön, – ugyanis egyéb istenségeket egy hasonló erejű ütéssel egy abszolút (másodikuniverzális) órácskára az öntudatlanság birodalmába szokott száműzni, – hanem fektéből kettőt hátrabukfencezett, s máris talpra szökkent, mint valami macskaféle.
– Ez igen – búgott bosszúsan Vanda, ám valahol ÁH-ja leghátsó zugában tetszett neki Hilda talpraesettsége – jó kis matéria vagy, drága. Most már nyilvánosságra is hozta bensője rejtett elismerését. Felpattant ültéből s lazán rugózni kezdett úgy, hogy kicsinyég haladott is előre, érdekes egyensúlyából ki nem zökkent, még érdekesebb, hogy fürdőkabátja bal ujját aszerint hagyta, ahogy Hilda elrendezte, otthonkája körülkötőjébe dugva, úgy látszik, belátta, hogy így még csinosabb. Rövid időn belül testközelbe kerültek, és akkor farkasszemet néztek. Megint Vanda kezdeményezett, villámgyorsasággal ütésre emelte a kezét, ám most Brünhilda elkapta csuklóját, hátracsavarta oly erővel, hogy Szép Irén önkéntelenül piruettezett, s a hátsóját volt kénytelen mutatni Hildának, kerek fenekének domborulatja Hilda ágyékához kényszerült tapadni, széles, szépívű háta Hilda gömbölyű mellyihez préselődött. Brünhilda annyira feszítette Vanda karját, hogy szépséges tulajdonosnője felszisszent, ráadásul jobb lábát, lába köré fonta, teljesen mozgásképtelenné akarván tenni, mondta is az erős Szép Irénnek ugye, a Vandának:
– Most vitézkedj, ha tudsz, sánta amazonka, (pedig nem is amazon) csacska kacskakezűm. És Brünhilda már emelte is szabad térgyét, hogy Vanda csinos pofijába préselje, ám ekkor Vanda begurult, a rendkívüli szemtelenségtől, rendkívüli erőre kapván s eleddig lehorgasztott szép fejét felütötte, alteregója, a Brünhilda fitos nóziját telibe találván. A hasonmás hölgy rögvest eredetije kezét-lábát elengedte, könnyektől elhomályosult szemekkel hátrahőkölvén. Vandának, az Eredetinek se kellett több, kissé összegömbölyödvén nagy lendülettel elrugaszkodott, majd megperdült a levegőben és pörölyként sújtott le gyönyörű (egy)lábmunkával (magassarkúja segítségét is igénybe véve) Hilda szép fejére, ki élettelen bábként csuklott össze, s most tényleg kiűzte KÁ-jából az AH-ot legalább egy abszolút órácskára. Ez volt az a hírös szépirémi, egylábas rúgás, minő védhetetlen. Emezzel gyűrte le amaz híres-neves Edgárt és Alfonzt.
– Megizzasztottál, tehetséges vagy baby, még tanulatlanul is majdnem fölém kerekedtél. Vetette oda Vanda Geröyk Brün, a Szép Irén a lába előtt eszméletlenül elterülő csinos Brünhildának. Köntösét pedig levetette, (gondolta ez idő tájt senki illetéktelen nem firtatja a jórészt meztelen, azaz melltartósított és bugyis igazságot, hogy hány keze s lába van) és (most már végre mankóval) de továbbra is vajszínárnyalatú, magassarkú papucscipőben elviharzott hűsítő fürdőt venni. Azt azért a teljesség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy Irénünk a Vanda Brün ezúttal a színek divat diktálta, mihez mi megy elvének betartása végett nem zöldes mankóját, – szegényt kerevetjének dűtve (magára) hagyta – hanem bézsszín fehérneműjéhez és jórészt-meztelen testéhez is jobban passzoló, a vaj- és testszín árnyalat közt ingadozó, könyöktámaszos mankóját használta.
Megjelent: 2014-07-31 22:23:48
 |
|
Batári Gábor (Budapest, 1967. március 09.) író |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
