Keresés a honlapon:

Csepcsányi Éva: Abigél világa

 

Abigél vagyok, és nevem alapján sokan a „Matula gimnázium” kertjébe képzelnek, kezemben kőkorsóval, amibe Vitay, Kiss és Torma Piroska dugdossa a segélykérő papír fecniket. Bár Szabó Magda Abigéljéhez hasonlóan jómagam is méltányolom a karitatív munkát, az életem mégis mozgalmasabb egy leányinternátus kőszobráénál.

Elhatároztam, hogy megírom azokat az ízeket, illatokat, selymes pillanatokat, melyek valóban meghatározóak az életemben. Akkor jutott ez eszembe, amikor még a lagzitól mámorosan álltam a nappal szemben, mögöttem komolykodott az érseki palota, előttem üres utca, mellettem táska.

Szabad voltam, biztonságban voltam, otthon voltam. Az éjjeli királynői pompa már lefoszlott rólam, mint Hamupipőkéről a bál utáni reggelen: ki kell seperni, reggelit készíteni, elmosogatni. Kábult fej, forgó gyomor, a még szívedben kergetőző álmok elfogadhatatlan kifogások. Már nem vagyok királylány, vagy inkább álruhás királylány vagyok, rongyaim alól elő-elővillan még az előző éjszaka. Az utolsó táncra engem kért fel a „királyfi”. Mindenki minket bámult, aztán a tánc véget ért, a galambkék, piszkosszürke hajnal pedig elnyelt. Időnként áltatom még magam, hogy megnyugvásra, biztonságra vágyom, mint egy békebeli polgárlány. Hazugság. Minduntalan szembe kell néznem azzal, hogy a fejetetejére állított napok érdekelnek, hoznak lendületbe. És a királyfi kontra betyár kínálatból, naná, hogy a betyár az érdekesebb, fényes korona ide, dúsgazdag ország oda, egy királyfi szeme sose ragyog úgy, mint egy betyáré.

A nyilvánvalóan jókais túlzásokkal teli Rózsa Sándor-alak megihlet, a vég nélküli alföldön kívánok vágtatni, betyárlány lennék, ha egyáltalán volt ilyen, Rózsa Sándor szeretője, napégette arccal vágtatnánk, természetesen külön lovon, a 21. század leánya már csak így gondolja el a betyáréletet. De mégiscsak a vezér nője lennék, akire a többi legény természetesen nem merne szemet vetni, csak egy, fenyőzöld szemű, ábrándos fiú, aki titkon szeretne, és előbb halna meg, minthogy egy ujjal is érintse idolja nőjét. Ábránd, ábránd, korholom magam, mégis inkább befelé élek, a külvilág csak annyiban érdekel, amennyiben feltüzeli, átmossa bensőmet, és amennyi szeretet van benne. Bődületes közhely, mégis úgy érzem, ebben mindenképp igaza volt Saul-Pálnak, ha a szeretetet kivesszük a gépezetből, omlik a rendszer. A vattacukorhoz viszont semmi köze a szeretetnek, inkább látásmód, alapállás az, mármint a szeretet, mely azt mondja a létezőkre: jó, jó, hogy vagy.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2014-07-30 12:48:29

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.