Keresés a honlapon:

Janáky Marianna Szerelmeim

 

Hétévesen már gyűlöltem. Péntekenként az ő vizében fürödtem, mert mindig elfogyott a kazánból a melegvíz. Igen, sietek!, kiáltottam. Lábfejemmel szétrugdostam a vízen lebegő szürke hártyaréteget. A zománcon körbefutó sötét csíkot szappanos szivaccsal ledörzsöltem, közben a húgom a nappaliban anyával a Pancsoló kislányt énekelte. Otthon nem szeretem a strandot, abban semmi se szép, se jó. Gyorsan mosdani, mást se hallok, és még bambi se kapható.

Gyere ide mellém kicsit, szólt rám anya, amikor az ágyamba indultam. Le kellett nyomnia a fejem, hogy a mellkasához szorítson. Belegöngyölt a paplanba. Alig kaptam levegőt. Holnap bevallom Sanyinak, hogy szerelmes vagyok bele, gondoltam, amikor anya már aludt. A szíve csendesen vert az enyém alatt. Pár perc múlva kimásztam mellőle. Majdnem levertem az éjjeliszekrényről a tányért. Egy citrom elgurult.

Olyan szép vagy, mint az anyukád, mondta Sanyi a nagyszünetben aznap.A tanító néni is hallotta. Hazafelé az úttesten a porba beleírta a nevem: EИIKŐ. Ez nem is N, guggoltam le, és szétporoltam a betűket. Peti tegnap jól írta, hazudtam és elszaladtam.

Apa egyszer megmutatta nekem az ördöglakatot, a fém karikákat egymásba láncolva. A táborban készítettem, húzott öregillatába karjaival. Nem tudtam elképzelni, hogy Ő ágyúk, puskák között a harcmezőn…, amilyet a mozi híradóban a matinén mutattak. Hogy lehet kiszabadítani egy szemet?, simogatta meg a fejem. Ma sem tudom. Azt sem, miért kérdeztem, hogy elmondhatom-e a Füstbe ment tervet. Kiugrottam az öléből. Akkor számoltam ki, hogy 27 évvel idősebb anyánál, aki annyira gyönyörű.

Anya szép volt, akár a gótikus templom, de lépcsők nem vezettek hozzá. Ha kilépett a boltból, összesúgtak az eladók: A Nádasdyné! Parizert, Hóvirág sajtot vett, néha kaszinótojást, miután apa meghalt. A temetést követő években a kártyatársaság több férfi tagja eljött hozzánk egyedül néha. Ha segíteni kellett fát vágni, szenet behordani, vagy megfázott anya, az orvos és Sanyi bácsi, a tanár is mindig megjelent. Gyakran bizonygatták neki, hogy nem lesz később semmi gond velem.

A Gyerekeknek ilyenkor már ágyban a helye mondat a könyökömön jött ki. Kitaláltam mindent, hogy köztük legyek: éhség, szomjúság, fejfájás, hasfájás. Hiába. De azért én még láttam a kulcslyukon át, hogy anya a pókerezők mögött áll, megérinti hol ennek, hol annak a férfinak a vállát. Olyankor szerintem nem tudtak blöffölni. Egy alkalommal én is mögéjük álltam, amikor a WC-re mentem. Pista bácsi rám nézett. Véletlen meglöktem, és a nadrágjára csordult a Tokaji Aszú.

Szegény, bolond!, mondta anya, amikor az utcán magában beszélő, ősz hajú nőről kérdeztem. Ma a Kossuth téren galambokat etetett, utána a kezét széttárva kiabálta, hogy meghalt, meghalt! A fején félrecsúszott a gallyakból font korona. A fehér lepedők alatt látszott a sötétkék mackója. (Hasonlót hordtunk otthon mi is.) Megbolondulok tőletek! Menjetek ki az udvarra!, csapott kezemreanya. A fülére épp egy függőt akartam felakasztani.A kártyásokat vártuk. Húgom nyakán krumlihéjlánc, bátyám fején krumplihéjkorona. Az udvaron krumplihéjcsatával folytattuk. Az én állásom a konyhaablak előtti diófa mögött volt két régi székből pokróccal letakarva. Bátyámé a szeneskamra. Kiharcolta magának. Húgomat neveztük ki kantinosnak: rohangált bunkereink között ide-oda, tenyerein lekváros és zsíros kenyérrel. Éhesek vagyunk, enni akarunk!, vertünk egy-egy fedőt kanállal bátyámmal.

Pár nap múlva Katival épp süteményt sütöttünk a homokozóban, amikor Ati megjelent. Valami szépet mutatok nektek, gyertek!, és elrohant a kamra felé. Vigyázzatok, mert az egyik lépcső eltört!, dugta ki maszatos arcát a fenti ajtóablakon. Ott gyűjtöttük a fahasábokat nyáron. Fent nedves szürke szag terjengett. Na, ezt nézzétek meg!, emelt fel egy hasábot. Pár darab rózsaszínű hernyószerű valami feküdt egymás mellett. Egyet farkánál fogva megfogott. Hamm!, lendítette felénk.Húgom megfogta a karom, és sikítozni kezdett, én csak elfordítottam a fejem. Te nem vagy normális! Hiányzik egy kereked!?, mutatóujjammal a halántékomnál köröztem. Mi ebben a szép? És egyáltalán mik ezek, pfuj!, ráztam meg a fejem, és kinyújtottam a nyelvem. Hát újszülött egerek!

Soha többé nem mentem fel oda. A bátyám szinte tavasztól őszig ott lakott, ahogy Zsuzsi babám a székházamban a diófa mögött.Ha hisztizett, a kútnál a fejére engedtem a vizet, vagy egy villanykörtét a halántékához nyomva nyugtattam le. Közben Katira gondoltam, aki gyakran egyedül sántaiskolázott kicsit távolabb. Bakk!, ugrottam mögé, és már rohant sírva befelé. Anya keres, mehetsz a boltba!, nevettem utána.Mindhárman szerettünk boltba járni, mert a maradék pénzből mindig vehettünk valamit: egy bambit, rágógumit vagy stolverket. A krétáját beledobtam a kútba, majd a slag végét erősen összenyomva a fehér vonalakra spricceltem a vizet. Na, most indulhatsz újra árulkodni!, irányítottam felé a fekete gumicsövet, amikor visszaért.

Ati és Kati egy őszi nap csapdát készített két ugrálókötélből a diófa elé. Némán vártak egymás mellett ülve egy vastag ágon. Mackós verebek. A bátyám megrántotta a kötelet, én meg az avarkupacban landoltam. Hopp egy légy!, hallottam fentről a hangját és a húgom vihogását. Hülyék, hülyék, hülyék!, szaladtam befelé, és amikor anya a benedvesített köténye sarkával törölgette az arcom, remegő szájjal megfogadtam: Soha többé nem fogok senkit szeretni!

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2014-07-29 16:59:56

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.