Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Hargitai Ildikó: bárhol lehet élni



és bárhogyan. de ez nem a szabadság, hanem a behatároltság maga. bárhol lehet élni, és bárhogyan, csak istenhez hű legyél, mondta nagyanyám, aki hű volt istenhez, hazához, hű volt a nagyapámhoz, még akkor is, amikor hetvenkét évesen elvált tőle. ezt mondta apám is, csak másképp folytatta. ha hű vagy a párthoz, az eszméhez, a tudáshoz, akkor bárhol élhetsz, és bárhogyan. barátaim azt mondogatják mostanában, legjobb önmagához lenni hűnek az embernek. hát én hűséges voltam. először az apámhoz, mert nekem ő volt az isten. aztán mikor ez az isten derékban és egyéb helyeken törve nyilvánvalóan hűtlen lett önmaga istenségéhez, magam próbáltam helyébe lépni. akkor már volt kinek istene legyek én is, hát lettem, s voltam hűséges megint. lassan érő típus vagyok, nem jöttem rá azonnal, hogy istennek lenni hálátlan feladat, alaposan összetörve oldalogtam el, mást keresni, istent, hogy helyembe állítsam, s a hűs templomban találtam is. ők is boldogok voltak, hogy engem megleltek, s ajánlottak azonmód árván maradt gyermekeimnek új apát. ez is megvolt. csakhogy ő másképp gondolta, mint annak idején nagyanyám, majd apám. neki nem kellett isten a nyakára, volt ő elég isten egymaga mindannyiunknak. s úgy lett. elég jól eltelt, elmúlt az idő, elfoszlottak lassacskán mind férjek, apák, nagyanyák, istenek, most egymagam ülök a hetediken, a szél befú a panelfalon, fürdőszobámban bátran virágzik a penész, fogynak a kilincsek, izzók, kopik a szőnyeg, meg a cipőm, ablakaimból a vasgyárra látok. ha szebb a hajnal, fotót csinálok, pirkadat a gyár fölött, izzás, arany, meg vörös, csodaszép felhőket gyúr a gyár, amikor kedvez az idő. senki se volt hűségesebb hozzám, mint ez a gyár, és én se voltam soha, senkihez hűségesebb, mint ehhez a gyárhoz. tizenhat múltam, amikor először, s nem önszántamból beléptem kapuján, miután előző este egy önjelölt isten, ki akkor anyámhoz tartozott kijelentette, hogy nincs pénze taníttatni engem, reggel vár a gyár. mivel aznap még igen messze voltam az istenségtől, a hajnali négyharmincas busszal remegő gyomromat tenyeremen tartva minden elszánás nélkül indultam a gyár felé. szépen elszárnyalt az idő azóta, hogy hová, nem tudom, mert mióta nincsen istenem, az időben se hiszek, hozzá hűséges nem vagyok. csak a gyárhoz. nézem reggel, este, ha nem tudok aludni  a hold fényében, a decemberi ködben is őt keresem, hogy ott van-e még, szép-e, hogy csináljak-e róla megint fotót? van egy ablakom. van egy ócska konyhám. istenien főzök egyszerű, és bonyolult ételeket, és sok gyerekem is van, családom, mindenfelé, barátaim. nálam, itt a hetediken én magam lehetek, csak azt nem tudom, hogy minek? mert annyi hely nincs, hogy mind elférjünk itt, hiába főzök istenien, mert nincs annyi villa, meg ágy, nincsenek autók, és pénzek jegyekre, az utolsó vonat is korán robog el jobb városok felé. nálam a ruhák, ha száradniuk kell az asztalon álló szárítón lengenek, hogy lássák a gyárat ők is száradás közben, valami istenük nekik is legyen, annyi hely úgy sincs, hogy körbeülhessük az egyetlen asztalt, szék meg pláne nincs annyi, hova tenném, amikor nem rajta ül valaki? ki-kipillantok a gyárra amikor magamnak főzök, meg annak, aki éppen itt lakik, és a többiekre gondolok. hűséges sose voltam azt hiszem, mióta a legelső istenem összetörött. azt hittem persze, hogy az vagyok, de hűség-e az, amit kicserélhetek? hűség-e, ami jó nekem. mert ha jó, akkor természetes, hogy kitartok mellette, ha meg fáj, akkor miért is legyek hűséges? nem. talán soha nem is voltam én hűséges. itt hagynám a gyárat, leghosszabb kapcsolatomat, eszembe se jutna többet soha, ha tehetném, ha nem felejtődtem volna egykor itt a kölykeimmel, ha nem kényszerülnék hűségre a padlószőnyegemhez, melyen a felhők éppen olyan kisikálhatatlanul mocskosak, mint a gyáramból kunkorodó felhők ezen a ködös hajnalon.

  
  

Megjelent: 2014-07-29 15:54:07

 

Hargitai Ildikó (Budapest, 1966) író, színésznő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.