Keresés a honlapon:

Horváth János: A randevú

 

– Nem azért mondom, de kezdek megéhezni – mondta a pipaszár lábú a barátnőjének. – Mindjárt dél, és nem is reggeliztem.

– Valami azt súgja nekem, nem jön el – válaszolta a barátnő, és az asztal alatt megvakarta a bokáját. Éva nem bírta a harisnyát, de ma kénytelen volt magára venni. Kozmetikusnál is volt tegnap, kiszedette a szemöldökét, feldobatott egy arcpakolást is, mert Sára meghívta őt ma ebédre. No, nem Sára miatt, aki a legkedvesebb barátnője, de Károly miatt, akivel találkájuk volt. Éva tudta, az ilyen titkos találkozók milyen romantikusak, megédesítik az asszony életét, izgalommal töltik el hétköznapjait, akinek a csalás teljesen természetes volt. Károly nem az első barátja, amióta hozzáment Gézához, de biztosan nem is az utolsó. Sokat hallott a férfiról, de még soha nem találkoztak. Tudta, Sára igényes, válogatós nő, a férfi, akit kiválasztott legújabb áldozatának, nem is lehet akármilyen. Biztosan, a legkényesebb ízlést is kielégíti.

 

Nagy izgalommal várta hát a delet, amikor is átmennek ebédelni a Hiltonba és ott, végre megismerheti barátnője legújabb áldozatát. Évának is volt egy barátja. Ha Sára ma nem hívja őt el a randira, amit előzetesen Károllyal is megbeszéltek, akkor nem is árulja el neki. De délelőtt, amikor az irattárba mentek, valami régi dokumentumért, akkor elújságolta a pipaszár lábúnak, egy hónapja jár már valakivel, úgy néz ki, komoly a dolog.

 

Amikor Sára rákérdezett, hogy miért nem szólt eddig a barátjáról, Éva csak annyit mondott neki, túl komoly a kapcsolat, úgy néz ki, a férfi elvenné őt, de nem akarja elkiabálni.

– Szóval babonából – kérdezte a pipaszárlábú, és ezen, jót nevettek.

– És hogy hívják? – kérdezte Sára kíváncsian.

– Sándornak. Sándor a neve – mondta Éva, és ezen, ki tudja miért, mindketten hangosan felnevettek, mint a diáklányok, akiket éppen csínytevésen értek.

 

Amikor a templom haragtornyában megszólalt a harang, mindketten az előre lefoglalt asztalnál ültek. Ásványvizüket kortyolgatták, nem szóltak egymáshoz, csak a pipaszár lábú tekintgetett gyakran a bejárat felé, Károly érkezésére várva.

– Mindig pontos szokott lenni – mondta Sára Évához hajolva, amikor oldalról szinte ezzel egyidőben, megszólalt egy kellemes bariton.

– Kezeit csókolom. Elnézést kérek, de egy fontos telefonom volt, gondoltam, nem baj, ha kissé megvárakoztatom a hölgyeket.

 

Éva úgy ült, hogy nem láthatta az érkezőt, de a hangját azonnal felismerte.

– Sándor! – kiáltott fel Éva, amikor meglátta a meglepett férfit. Mindketten döbbenten álltak egymással szemben. A férfi kezéből kieső virágcsokor nagy koppanással hullott a földre. Hirtelen csend lett. Nem volt kedve nevetni egyiküknek sem.

 

(Budapest, 2008. július)

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2016-02-01 17:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.