Berecz Ágnes Gabriella Éjjel, a sarokban
„A sötétség nem alkuszik: sötét akar maradni”
(Kornis Mihály)
Felnyúlt a polcra a kinyitva letett könyvéért, és azon tűnődött, hogy hol is tartott, mit is olvasott tegnap, mielőtt kiesett a kezéből. Ez nem jutott eszébe, viszont észrevette, hogy a polc sarkában egy apró keresztes pók üldögél.
Szokatlanul kicsi volt. Barna hátán hibátlan minta. Nézegette a pókot: elég nyugton van, most lehetne alaposabban megvizsgálni egy nagyítóval. Felkelt. Köntösbe se bújt, ment az íróasztalához a nagyítóért, amit egyébként a bélyeggyűjteménye rendezéséhez szokott használni. Vitte az ágyba, hasra feküdt vele, tanulmányozni kezdte a pókot. Közben azért odakészítette a papucsát, hogy agyoncsapja, ha esetleg el akarna szaladni.
- Helyes állat vagy, de csak kint a kertben. A lakásban semmi keresnivalód! Azért mielőtt megöllek, megnézegetlek.
A nagyítón át jól látszottak a lábak részletei, az apró szőrszálak, a sima hát jellegzetes motívumai. Arra gondolt, ha rendesen megtanulná a pók anatómiáját, akkor jobban tudná, hogy mit lenne érdemes még megfigyelni rajta. Most lusta felkelni a biológiai lexikonért.
- De hol a hálója? Miért ül ilyen nyugodtan? Megdöglött volna? Nem!
Kissé odébb fordult a nagyítóval, pásztázni kezdte a pók környékét, míg észre nem vette a hálót a polc alatt.
- Hé, te lesben állsz? - kérdezte meglepetten a póktól. - Csak nem éhes vagy?
Amint tovább vizsgálódott, maga sem tudta miből, megállapította, hogy a pók csakugyan éhes lehet, és ettől a vélt felfedezéstől hirtelen már laposnak is látta a potrohát.
- Tényleg! Egyáltalán ott a hasa? Oda megy a kaja?
Aztán megint a hálót nézte. Elég szabályos.
- Rendes munkát végeztél, kisöreg! - folytatta magában a társalgást.
- Valahol a fenekedből jön ki a háló, igaz? Aztán jössz-mész és húzod magad után.
Megint a pók potrohát nézte:
- Benn a sok kaja, lebontod, és lesz belőle olyan ragacsos izé, ami dróttá válik. Igen, dróttá, mert elég erős.
Óvatosan megpiszkálta a hálót. Az épp csak megremegett, de mintha a pók is megmozdult volna. De jó játék! Arra gondolt, hogy beszakítja egy pici helyen a hálót, aztán megfigyeli, hogy a pók hogyan hozza helyre a kárt. Ám abban a pillanatban egy hatalmas szúnyog vágódott a hálóba.
- Hoppá! Itt balhé lesz! - Hátrahőkölt, majd izgatottan húzódott ismét közelebb a nagyítóval a hálóhoz:
- No, öregem, ez már valami! Ez a szúnyog kétszer akkora, mint te vagy. Tudod, mit? Ha ezt ki tudod nyírni, bizisten életben hagylak. Akkor megérdemled, hogy élj!
Csak pár perc múlva kezdett derengeni, hogy mit is ígért a póknak. Egy keresztes pók mint háziállat? Itt fog lakni a sarokban? Hogyan kell télen táplálni? Lehetetlen! Nem lakhat itt, a polc sarkában! Esetleg valami terráriumot kéne szerezni neki?
Jaj, miért ígérte meg, hogy életben hagyja? Vagy mivel nem hangosan mondta, hanem csak úgy magában, nem is ígérte meg? Gyorsan elhessegette a kérdést.
Közben egy pillanatra sem vette le szemét a kínlódó szúnyogról. Az hihetetlen energiával próbált szabadulni a hálótól. Eleinte úgy tűnt, képes magát kiszakítani, viszont jó pár vergődéssel telt perc után már nem volt kétséges, hogy a háló mind jobban befogja. Mintha minden egyes mozdulattal még több ragacs fonná körbe. De nem szűnt a vad rángatózás. A pók nem mozdult. A szúnyog rövid pihenő után újra próbálkozott a szabadulással.
– Hát, barátocskám, azt hiszem, nyugodtan ihatok még egy konyakot, mire kifárasztod az áldozatodat.
Töltött magának, majd visszatért, és ekkor megállapította, hogy a szúnyog mindjárt kiszabadul. Egyik oldalon le is szakadt a háló. Ámulva nézte, amint a kicsi pók odafut, és elkezdi javítani a sérülést. Nem a szúnyoghoz ment, hanem a leszakadt hálóhoz!
- Honnan tudtad? Hiszen ahol ültél, onnan nem is láthattad!
Közben a háló közepén tovább folyt a dráma. Megint úgy látszott, hogy sikerül a szabaduló szám. A szúnyog még mindig nem látszott igazán kimerültnek, az egyik szárnya teljesen elvált a hálótól.
- Vajon normál esetben hányat rezdül percenként a szúnyog szárnya, és hányszorosát, amikor ekkora bajban van?
Az órájára nézett, fél kettő. Aludni kéne, de ez nagyon izgalmas. Ezt végignézi.
- No, hogy áll a vacsorád? - kérdezte magában a póktól. Most nem mozdul a szúnyog. Pihen vagy feladta? Csak pihen.
- Ez már nem szabadul! - mondta a póknak. - Szerintem, meglesz a kajád.
Megint rángani kezdett a háló. Egyenletes ritmusban kitartóan rezgett, de lehetett látni, hogy egyre hosszabbak a szünetek. A pók még mindig a háló szélén várt. Amikor a szúnyog újabb próbálkozásánál már kevésbé lengett ki a háló, egyszerre csak odafutott, megdöfte a szúnyogot, majd visszafutott a háló szélére.
- Hé! Te ilyen kis orgyilkos vagy? Mérgezett nyíl, mi? No, szép. És most megvárod, amíg megdöglik? Még mozog! Lehet, hogy most fog kiszabadulni?
Nem, már nem. Látszott, hogy a méreg megtette a hatását. A háló már épphogy csak rezgett. Jó volt a stratégia, a pók a megfelelő pillanatban támadt az áldozatára.
A nagyítón át még jobban ki lehetett venni a szúnyog utolsó mozdulatait, aztán minden elcsendesedett, a háború véget ért.
- No, öreg, ezért rendesen megdolgoztál! Gyerünk, itt a kaja, jó étvágyat!
De a pók nem evett. Látszólag ügyet sem vetett a szúnyogra. A háló belső rácsaitól indulva, szép módszeresen nekiállt pókhálóval keresztül-kasul körbeszőni, becsomagolni a meggyilkolt szúnyogot. A nagyító túloldalán döbbent felismerés:
- Micsoda? Te szemét! Te nem is voltál éhes! Te csak spejzolsz itt nekem, éjjel háromkor? No, megállj! - mondta fennhangon a póknak, majd dühösen agyoncsapta a papucsával.
Aztán bedőlt az ágyba, és két perc múlva aludt, mint a bunda.
Megjelent: 2014-07-29 09:23:45
 |
|
Berecz Ágnes Gabriella (Budapest, 1958) író |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
