Berecz Ágnes Gabriella Terhesek
Az ajtók záródnak. Beszakadt körmökre aggatott nejlonszatyor csusszan be, nagyot taszít a kismamán, könyökkel túrja szét az ülésen a szürke kosztümöt és a piros minit, majd lezuttyan egy aktatáska képébe nyögve. Amott füldugó terpeszkedik, odébb retikül szorong, és a szélesre tárt reklámújságnak is alig jut hely.
Gömbölyödik a kismama. A kosztümnek gyanús rajta a dudor, ám szemlesütve a szoknyaráncát kell sürgősen kisimítania. A mini inkább a plafon alatt görnyedő colosban gyönyörködik, az aktatáska vaksi, a teszkós cekkerből valami kimaradhatott. Egy másik lapos, méregető pillantás a reklámújság mögé bújik, míg a retikül egy rövid sandítás után alvást színlel, a bamba terpeszt pedig őrült tempóban rángatja a füldugó.
A kismama szabad keze a pocakján, hátát az ajtónak támasztva piheg, nem sokáig, máris útban van a kiszállóknak. Hátizsák löki félre és keni fel a kapaszkodórúdra, a kismama csavarodva csúszik rajta le. A táskáját már elejtette, mialatt térdre rogyik, két kézzel tartja a hasát. A bevásárolt cucc méltatlankodva hátrébb húzódik, nehogy már összetörjön a tojás, köré magzatvíztócsa gyűlik. A kismama a műgyantapadlón, a lábak között kínlódva az oldalára dől, halk sikollyal érkezik egy három perces fájás, majd még egy és még egy. Verítékben úszik, kéne a táska, belőle a zsebkendő. Kinyúl érte, magához húzza egy bakancs és egy sportcipő közül. Jaj, már megint hasít, no, csak egyenletesen mélyeket lélegezni! Rövid megkönnyebbülés. Az orra előtt a kosztümhöz tartozó fekete körömcipő, a felső része piszkosul vághat, felfedezhető a harisnya alatt a ragtapasz. Óra indul, újabb három perces. Még nem nyomni, lélegezni, kardigánt és bugyit levenni, táskából manikűrollót kikotorni, mindjárt kint a baba. Szünet. Lihegve hanyatt fordul, könyökére támaszkodik, a homlokát törli, oldalra pillant. A mini feszes lábszárán ízléses tetoválás, szép, kék rajzolat, a teszkósnál ugyanez visszerekből. A sporttáska edzésszagú, az aktatáska szimplán unalmas.
Aztán sűrűn, egypercenként, ezek már tolófájások. Az összehúzódások szünetében el kell lazulni amennyire lehet, a lábakat ki kell nyújtani, hajrá! Fél kézzel egy farmerszárat rángat, a pulzusa az egekben, most már nyomni kell. Még egyszer és rövid szünet után még egyszer, tessék vigyázni, az ajtók záródnak, fiú.
Csatakos képpel vigyorog a kismama. A kocsi belsejébe turistacsoport nyomul a köldökzsinórért, az egyik a körömollót fotózza a mobiljával, egy másik a méhlepényen tapicskol, egy bőrönd pedig gyengéden az ülés alá gördíti a felsíró gyereket, nehogy a bakancs alá kerüljön. A kismama utánamászik, letörölgeti róla a vért és a magzatmázat, majd a kardigánba csavarja, tente baba a terpeszkedő füldugó ritmusára. Még gubbaszt a padlón egy darabig, sóhajt, erőt gyűjt. Felpillant, a reklámújság hátulján meg se rezdül a vegyipar.
Hol egy kapaszkodó? Nosza, tápászkodjunk föl! Kezében a baba. Végül is csak két megálló, inkább gyalog. Visszanéz. Hadd ücsörögjenek, nyilván iszonyú teher a seggük.
Közlekednek.
Megjelent: 2014-07-29 08:12:27
 |
|
Berecz Ágnes Gabriella (Budapest, 1958) író |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
