Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Zápor György: Mikor én voltam a repülő

 

Mikor én voltam a repülő, magasabbra szálltam, mint egy tízemeletes ház teteje. Pedig kezdetben csak a lépcsőn ültem, és ettem a lekváros kenyeremet, amit uzsonnára kaptam, és néztem, ahogy a többiek fociznak, nélkülem, mert mire kiértem az udvarra, már megvolt mind a két csapat, nem kellett több játékos, bár a kenyerem is odaígértem az egyiküknek, ha helyette beállhatok, de nem kellett neki. Visszamentem a lépcsőre, leültem, haraptam egyet, aztán bámultam a többieket.

És akkor repülő lett belőlem. De, tényleg! Egészen igazi. Voltak szárnyaim, törzsem, légcsavarom, az üzemanyagtartályomban a lekváros kenyér, mert azzal működtem, csak pilótám nem, mert én akartam eldönteni merre szálljak. Nosza, nekiiramodtam, ellöktem magam és tettem egy kört, először csak egy picit, épp csak akkorát, hogy megkerüljem az egyik focikaput, aztán már az egész pálya fölött cikáztam, elsuhantam a mászóka mellett, a homokvár két tornya közt száguldottam. És akkor már mindenki engem figyelt. A focizók, a lányok a hintán, a dadus, az óvó nénik, én meg emelkedtem egyre magasabbra, és mikor már a nyárfákat is mind felülről láttam, akkor az utcáról felkiabált egy bácsi, hogy azonnal jöjjek le, mert még összetöröm magamat, és különben is, ilyenkor egy óvodás délutáni álmát kellene aludja, ám Ági néni mérgesen ránézett, és mondta neki, hogy az alvásnak már vége, és az a repülő nagyon szépen röpköd ott fenn, biztosan nem fog leesni, ráadásul már nagycsoportos. Akkor a bácsi megemelte a kalapját és azt válaszolta: Ja, kérem, ha nagycsoportos, akkor az, természetesen, mindjárt más, és intett a karjával, hogy menjek bátran, amilyen magasra csak tudok.

Én meg teljes gázzal repültem, és egyszerre felértem a tízemeletesnél is magasabbra, és láttam, ahogyan az antennaszerelők dolgoznak, meg a kéményseprők hortyognak egy-egy nyugágyban, mivel azon a házon nem volt egy darab kémény sem, így oda jártak pihenni.

És mentem volna magasabbra is, de kezdtem éhes lenni, mert a lekváros kenyérnek akkorra már morzsái sem voltak, a légcsavar is akadozni kezdet, hát szép halkan lesiklottam, le a fákig, a hintákig, a homokvár tornyai közt még egyszer elsuhantam, aztán landoltam a focipályán, a gólvonalon álltam meg, és pont abban a pillanatban jöttél értem anyu.

  
  

Megjelent: 2015-12-05 17:00:00

 

Zápor György (Karcag, 1970 – Budapest, 2010) költő, író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.