Keresés a honlapon:

Mirtse Zsuzsa: Kitöltetlen adatlap (részlet a LOVAGKÓR – Játék nemekkel és igenekkel című kötetből)

 

Mondjuk azt, hogy D. Nevezzük így.

185 cm magas. 56 éves. Negyvennégyes cipőt hord (szürkét soha és semmiképp), reggelire hét napból ötször pirítóst eszik lekvárral (na jó, kesernyés dzsemmel), egy héten egyszer szalonnás rántottát. Napközben semmi, este azonban két helyen, kétszer vacsorázik. Az egyiken muszáj, a másikat viszont ki nem hagyná. Rövid idő alatt hízik öt kilót. Ezen elgondolkozik. Azóta otthon este nem eszik.

Anyja, K. és apja, L. eleinte példás együttműködésben nevelték őt. A szülők három évig voltak boldogok. Milyen szomorú, hogy éppen erre a három évre nem emlékszik, gondolta D., nem emlékszik, hisz nem emlékezhet, onnan még nincs emlékezete. K. és L. a három év leteltével udvarias viszonyra cserélte be a szenvedélyes szerelmet, melyben D. fogant. A külön töltött órák szaporodtak, de példás, tapintatos együttműködéssel kezelték halmazaik közös metszetének egyre soványodó jelenét.

Szép kicsi fiú, mondogatják, mert valamiről a metszetben beszélni is kell, és ez talán jelent még valamit abban a tartományban, ahol K. és L. egymással szeretné megélni az időt.

Konfirmálásakor mindenki elmorzsolt egy könnycseppet, nagyapja, J. akár többet is. Nagyanyja, E. Losoncon volt hitoktató.

A gimnázium elvégzése után második próbálkozásra felvették az egyetem bölcsészettudományi karára, nyelvészi diplomát szerzett.

Testvére, C. orvos. Nem gondolja, hogy szükségük lenne még egymásra. Ha néhanapján találkoznak, nyájaskodnak, mit tehetnének mást.

A mama, K. nem volt érzelmes nő, a kicsi D-t mégis körberajongta, egészen apró korától férfiként kezelte. D. ezért úgy gondolja, hogy rá más szabályok érvényesek, mint a többiekre. K. nem osztja meg vele azt az alapvető titkot, hogy mindenki így gondolja ezt. D. felnő, és úgy dönt, itt az idő, hogy megalkossa magát. Ebben a tervezetben érzelmekre nem jut hely.

Saját múltjából építi önnön templomát, a falaira a festéket pedig bárkiből kinyeri. Nem válogat. Mindezt persze udvariasan teszi, ettől mindez még elviselhetetlenebb. Senkit nem akar megbántani, így hamar komoly sérüléseket okoz maga körül. Ezt nem érti. De hiszen ő nem ígér, nem hiteget. Most erre nincs ideje. Ha adsz, szívesen fogadja, ha nem adsz, nem kér többé. Semmi nem muszáj. Majd ad más.

Amolyan ígyisjó-úgyisjó ember. Egyszerre otthonos Tacitus műveiben és szoknyarángatásban. Van, akinek nem tetszik ez? Van. Nem baj. Ha nem, hát nem, nem vagyok kötelező, hümmögi. Menjek? Megyek. Menni akarsz? Bátran. Úgy-e? Úgy.

Nincsenek testhatárai, korlátok nélkül kínálja magát.

Az én testem a te tested is, bátorít, használj, ha épp nincs jobb dolgod, használj kedved szerint, örömödre. Kapsz tejet-vajat, holnapra is marad.

Napjait meghatározott rend szerint éli. Nem rossz és nem jó. Kibillenteni nem lehet, se hús, se hal. Gyere már egyszer ki, ég a házad odabent, nem látod? Nem látja. Mit lát akkor? Órarendet, napirendet, hetirendet, éves rendet. Ami ezen kívül van, arra nincs szeme.

Ezt a férfit egyáltalán nem ismerem. Nem tudok róla semmit sem.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2015-11-04 17:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.