VideóMénes Attila videója Keresés a honlapon: |
Petrozsényi Nagy Pál: Fáklya (5. rész)
Hát ez jól megkaptam! – szívta a fogát Pintér úr, s fokozódó nyugtalansággal figyelte, hogy manőverezik ellene a továbbiakban a vezérkar. Pedig a maga részéről minden megtorlásról lemondott. Tudta ám a diri, miként kell ráijeszteni egy pedagógusra. Ezek szerint begyulladt? Pintér szerint korántsem, s Rolandot is csak azért engedte át, mert a többi tanuló sem éppen remekelt, márpedig, ha azok átmennek, igazságtalanság lett volna megbuktatni a kis Szabót. Az apja persze más tészta. Ha másért nem, garázdálkodásért biztosan elítéli a bíróság. Sokat, nagyon sokat kotolt azon, mit tegyen, utoljára úgy döntött, ezt a békát is lenyeli. Le kell nyelnie, ha a Móra Ferenc suliból akar menni nyugdíjba. Egy fegyelmi tárgyalást a diri szerint sem úszna meg, utána szépen kirúgják, azzal örökre búcsút mondhat a tanügynek, mert ilyen priusszal az isten sem adna neki katedrát. Tulajdonképp még örülhet, ha Szabó úr nem tángálja el még egyszer. Mint egykori kidobólegény, ugyanis nemrég még az volt a jóember, ebből nyilván nem fog magának lelkiismereti kérdést csinálni. Szóval lehiggadt, Nagypéter Vilmos szavaival élve észre tért, s már csak azért szorongott, hogy lecsillapodjanak valahogy a fölkorbácsolt kedélyek. – Megnyugtatlak, nem fognak – folytatta a diri a kijózanítást. – Túlontúl jól ismerem én ezt a lakótelepet, ezért százat teszek egy ellen, hogy már az óvodások is rólunk pletykáznak. Talán az lenne a leghelyesebb… – Ha? – Á, semmi, semmi! Majd rájössz te erre saját magadtól. És valóban! Alig telt el egy-két hét, fokozatosan kezdte pedzeni, mire célzott a nagyvezír. Az lenne a leghelyesebb, ha új munkahelyet keresne magának. Pazar, nyugdíjazás előtt hat évvel! Ezért ellenőrzik, figyelmeztetik ezek nap mint nap. Még írásban is, hogy annál hivatalosabbnak tűnjenek. Hiába, verba volant, scripta manent: a szó elszáll, az írás megmarad, vagyis ha minden kötél szakad, még nagyon jól jöhetnek ezek a pecséttel és iktatószámmal ellátott iratok. Rendben, firkáljanak csak, de ha eddig kibírta, már büszkeségből sem fog innen elfutni. Sejtette ezt Nagypéter Vilmos is, ezért tanévzárás előtt két nappal elsütötte a nagyágyút. – Miután hamarosan elválunk, szeretném felhívni a figyelmed, hogy jövőre előreláthatólag megszűnik a csoportokra bontott német oktatás. Sajnos idáig jutottunk. Az ok közismert, de ha kívánod, felsorolhatom az oktatási osztály érveit. – Az osztályét vagy a tiétek? – A mienk más, de ez most nem ide tartozik. – Ezek szerint… mehetek? – Én ilyet nem mondtam, csupán arról lenne szó, amennyiben maradnál, ezentúl kevesebb óraszámban taníthatsz. – Nagyszerű! Legalább több időm lesz dolgozni a könyvemen. Na és mennyivel kevesebb az a kevesebb? Két órával? – Nyolccal, Jenci, havi nyolc teljes órával. – Hohó, az sok! – hökkent meg Pintér úr. – Ez fél norma, főnök úr. Ennyiért valóban nem érdemes továbbra is itt dolgozni. – Akkor elmész? – csapott rá mohón Nagypéter. – Maradjak? – Ez kizárólag rajtad áll. Én csak közöltem az oktatási osztály, illetőleg önkormányzat döntését. – Hálásan köszönöm, igazán nagyon kedves vagy. Válaszoljak most, vagy ráér holnap is? – Fontold csak meg nyugodtan, aztán ha döntöttél, válaszolj, kérlek… írásban! – Maradok – nyújtotta át másnap pappírra gépelt válaszát Pintér úr. Az igazgató fintorogva bámult a pappírra. – De hisz itt az áll, hogy felmondasz! Jenci, Jenci, ne hegedülj az idegeimen! – kotorászott idegcsillapító után. – Most maradsz, vagy felmondtál? – Felmondok, csak azt akartam látni, hogy reagálnál, ha maradnék. No, de ennyiért… ! Mennyi végkielégítést kapok, ha elmegyek? – Te bizony egy krajcárt sem. – Hogyhogy egy krajcárt sem? Tudtommal végkielégítést kap… – Akinek felmondunk. De mivel nem mi, hanem te mondtál fel, a végkielégítés sem jár neked.
Megjelent: 2015-08-09 16:00:00
|
