VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Szappanos Gábor: Egy megdöbbentő eset
Az úr ezerkilencszáznyolcvanvalahanyadik esztendejében, még János király boldogságos országlása idején, egy júliusi délelőtt módfelett szomorú és egyben furcsa eset történt szép Budapestünk belvárosában. Egy utcán árusító zöldségesbe munkája végzése közben belecsapott a ménkű. Szerencsétlen ember azonnal szénné égett. Mondanunk sem kell, hogy mekkora megdöbbenést és riadalmat keltett az esemény. A vásárlóknak és a közelben őgyelgőknek majd' földbe gyökerezett a lába. Az ég boltozatján ugyanis nem volt egy árva felhőfoszlány sem, nemcsak azon a délelőttön, de már vagy egy hónapja sem, hisz az az esztendő is aszályos volt, mint szinte az összes többi abban az évtizedben. Tehát hangsúlyozom: felnéztek az égre, és nem láttak a kékségen kívül semmi egyebet. A kábulatból ébredező gondos szülők azonnal elvezették a tragédia helyszínéről ámuldozó csemetéiket, akik addig még sosem láttak halottat, s kíváncsian nézték volna még tovább is az összetöpörödött zöldséges bácsit. Valaki felhívta a rendőrséget, amely néhány perc múlva a helyszínen termett. A mentőknek senki nem szólt, ami nem is csoda, ha meggondoljuk, hogy csak a kötözni való bolondok hihették: a zöldségest még fel lehet támasztani. A rendőrség emberei mindenekelőtt a bámészkodók távoltartásáról intézkedtek. Majd, miután alaposan kikérdezték a tanúkat, hozzáláttak a tárgyi nyomok vizsgálatához; megállapították, hogy a szerencsétlenség áldozatául esett illetőn kívül a villámcsapás semmiben sem tett kárt. A rend éles szemű őrei azonban felfigyeltek egy furcsaságra. A zöldséges standját hátulról egy öreg ház oldala védte, s alig két méterre a puhán és szőrösen mosolygó őszibarackoktól egy villámhárító kapaszkodott fölfelé a falon. Adva volt a kérdés: miért nem abba csapott bele az a fránya villám, azaz miért nem szívta el az arra hivatott szerkezet a szó szoros értelmében a derült égből jött villámcsapást? Megfoghatatlan. Az egyik rendőr még valamit észrevett: a zöldséges gyorsmérlegének arra a serpenyőjére, amelyre az elhunyt az árut szokta volt rakni, alulról vékonyka zsineget erősítettek, amely békésen lógott le egészen az aszfaltig, az alsó végén tíz-tizenöt centi átmérőjű hurok. Korábbi példákból okulva a rend őrei rögvest levonták a lesújtó következtetést: az árus minden bizonnyal csalt. Az Esti Hírlap az első oldalon számolt be az ügyről, s még egy furcsa adalékkal szolgált. A lap tudni vélte, hogy a székesfőváros peremkerületeiben élő emberek, számtalanul sok ember megjelenni látott az égbolton úgy kilenc óra körül - amikor az eset történt - egy hatalmas kezet, amelynek a mutatóujjából villám csapott ki. Ezután a kéz eltűnt, mint a kámfor. Az Esti Hírlap azt is megjegyezte - amire eddig senki emberfia nem gondolt, főleg az esemény színhelyén tartózkodók nem, a nagy izgalom miatt -, szóval, megjegyezte, hogy a gyilkos égi tüneményt nem kísérte hangjelenség. Márpedig minden tisztességes villámot előbb-utóbb mennydörgés követ, attól függően ugyebár, hogy milyen távolságra tartózkodunk tőle. A lap hasábjain így összeállt a kép, s ne restelljük kimondani: egy teljesen hagyományos csoda képe, amelynek azonban még ok-okozati láncolatát is megpróbálta összeállítani az elmés hírlapíró. Ez valahogy így hangzott: az emberek bizalmával visszaélő zöldségest maga Isten büntette meg. Példát statuált, elejét veendő az arcátlan haszonszerzés elharapódzásának széles e hazában. A szemfüles cikkíró hozzátette még azt is, hogy őszerinte az Isten azért választotta ki ezt a forró, kristálytiszta egű napot, azért tekintett el a mennydörgéstől, és azért mutatta meg méltóságteljes kezét, hogy semmi kétség ne férhessen hozzá: nem közönséges légköri jelenséggel van dolgunk.
Délutánra már az egész város, sőt lassan az egész ország is az esemény keltette lázban égett. Mindenki erről beszélt, de az emberek többsége nemigen adott hitelt az Esti Hírlap-féle okoskodásnak, bár ők maguk sem tudtak elfogadhatóbb magyarázattal előállni. A kapualjakból és a parkok rejtett zugaiból azonban előbújt néhány félnótás szeszbarát próféta, aki akadozó hangon rikácsolta széltében-hosszában az utcákon, hogy megmondta ő már évekkel ezelőtt: vesztébe rohan a világ, s ez a kéz a belőle kicsapó villámmal az új kor eljövetelének ékes jele, noha arról maguknak is csak ködös és egyénileg igen eltérő elképzeléseik voltak, hogy mit is jelent ez az "új kor." Az igazhívők jobbára hallgatásba burkolóztak, talán azért, hogy feldolgozhassák a történteket, talán azért, mert - ki tudja? - ők hittek a legkevésbé az ilyen csodákban. Öt órára a kormány azon tagjait, akik elérhető közelségben voltak, s nem töltötték éppen évi rendes szabadságukat, sürgős minisztertanácsi értekezletre hívták össze. Az ülésen eleinte teljes tanácstalanság uralkodott. Elhangzottak olyan nézetek, hogy a marxizmus-leninizmuson alapuló világnézetükkel összeegyeztethetetlenek az ilyen jelenségek, már ha elfogadjuk az Esti Hírlap kínálta magyarázatot. Jobbat azonban addig senki sem tudott kitalálni. Ha csak egy-két tökkelütött látta volna azt a kezet az égen, el lehetne siklani fölötte, vagy inkább - alatta. De több ezer, értelmi képességeinek birtokában lévő felelős állampolgár kijelentése nem lehet véletlen. Hat órakor a kormány úgy döntött, hogy kompetens személyekkel szükséges konzultálni az ügyben. Ezért kinevezett egy bizottságot, melynek az volt a feladata, hogy másnap reggel tíz órára szedjen össze minden olyan szakembert, aki lehetséges magyarázattal tud szolgálni: meteorológust, fizikust, matematikust, neves bibliakutatókat, bárkit, akinek valami épkézláb ötlete van. Este a TV Híradó vagy tíz telefonszámot adott meg, amelyen addig is az üggyel kapcsolatos kiegészítéseket, további bizonyítékokat, netán magyarázatokat lehetett elsorolni. A telefonszámokon egész este és éjjel érkeztek hívások, melyek csak megerősítették, amit addig is tudtunk. Egy telefonáló bejelentése azonban a dolog menetére különös jelentőséggel bírt: az illető amatőr fényképész volt, aki éppen szociofotókat készített Cinkotán. Azt állította, hogy a fényképen, amit abban az ominózus pillanatban készített, egy háromkerekű, mozgásképtelen babakocsi, egy kicsorbult bili, egy kibelezett Trabant, valamint egy hulló vakolatú, romos házfal fölött ott látszik a lefelé mutató kéz, amelyből épp kicsap a villám. A másnapi, tízórás tanácskozást a tudósok ennek a fotónak az alapos vizsgálatával kezdték. A színes képen az ég kékjével a háttérben tökéletesen kivehető volt az arany színére emlékeztető, fényes kéz - a fényképet akár szürrealista festménynek is nézhette volna az ember. A matematikusok megközelítő pontossággal meghatározták a kéznek a földtől való távolságát: cirka 7-800 méter magasban lehetett a mutatóujj hegye, a csukló pedig, melytől fölfelé már láthatatlan volt a fenomén, hozzávetőlegesen 1000 méter magasságban végződött.
Egy klasszika-filológus, akit jó szemmel és emlékezőtehetséggel áldott meg az Isten (ha szabad e helyütt így fogalmaznunk), meg mert volna esküdni, hogy a kéznek megszólalásig olyan az alakja, mint a Sixtus-kápolnában Isten kezének, amint megteremti Ádámot. A művelt, tudós embereknek ez a gyülekezete a fotó alapján még számos apróságot kiókumlált: minden azt erősítette meg, hogy - ha nem is az Istennel - mindenképpen egy istenséggel van dolgunk. Egyet viszont magától értetődőnek tartott mindenki: az igazságszolgáltatásunkba beavatkozó istenség antropomorf, s abban is egyetértett mindenki, hogy testének egyéb részei ugyan láthatatlanok maradtak számunkra, de ez bizonyára az ő akaratából történt így, mert valószínűleg nem egy kézből áll, vagy hogy is mondjuk, nem egy kéz alkotja ennek az istenségnek a testét. Néhány ortodox zsidó bibliakutató azt igyekezett elhitetni a gyülekezettel, hogy az istenség igenis az Isten volt, az egyetlen Isten - a Jahve szót természetesen gondosan kerülték -, az ószövetség kegyetlen, ám igazságos Istene, s nem a kereszténységé. Bár azt ők is rendhagyónak találták, hogy ilyen kendőzetlenül tárta fel önmagát. Egy-két meteorológus és fizikus felvetette az igen ritka és furcsán viselkedő gömbvillámok elméletét, de így történetesen még egy gömbvillám sem viselkedett. Ha keresztülmegy az emberen, lyukat hagy rajta, nem égeti szénné áldozatát, és egyébként is, látniuk kellett volna a közelben állóknak. Meg aztán a gömbvillámok nem hatalmas kezekből szoktak kicsapni.
Teljesen tanácstalan volt az ország, a tudomány csütörtököt mondott. A legtöbben úgy próbálták magyarázni a jelenséget, ahogy tudták, ahogy hitük, szakterületük, vérmérsékletük vagy hangulatuk diktálta. Ez ugyanúgy vonatkozik az utca emberére, mint a miniszterekre, akik részt vettek ezen az ülésen. A szakértői vélemények semmi fogódzót nem nyújtottak a minisztertanács számára, amely mindazonáltal szükségét érezte, hogy tegyen valamit a további légi bíráskodás megakadályozására. Munkahipotézisként elfogadták az isteni beavatkozás elméletét, s úgy döntöttek, hogy a legfejlettebb nyugati technika felhasználásával üzenetet bocsátanak fel az űrbe, mely üzenetben ünnepélyesen felszólítják a természetfeletti lényt, hogy ezután tartózkodjék a magyar állam igazságszolgáltatásába való illetéktelen beavatkozásoktól. El is készült az üzenet szövege, amely felhívta Isten figyelmét arra a tényre, hogy ilyen és ehhez hasonló csodás megoldások csak zavart okozhatnak az ország életében, egy olyan ország életében, amely szocialistának vallja magát, és ideológiai síkon küzd a vallás ellen, amit mára már túlhaladott, bár még sokáig fennálló tudatformának tart. A szöveget magyarul fogalmazták, de lefordították angolra, héberre, ógörögre és latinra, majd utánanéztek, hogy milyen úton-módon lehetne feljuttatni a világűrbe. Végül azzal az Egyesült Államokbeli céggel állapodtak meg, amely addig is hasonló dolgokkal foglalkozott: a hiszékeny és dúsgazdag amerikai polgárok üzeneteit továbbította a túlvilági hozzátartozóknak. Annak taglalása, hogy pontosan miként jut el a felszólítás istenhez, nem tartozik ide, annál is kevésbé, mert nem tudunk róla semmit, hiszen ez egyébként is szakmai titok, meg aztán történetünk szempontjából érdektelen. Az pedig, hogy eljut-e egyáltalán a címzetthez az üzenet, s ha igen, lesz-e foganatja, szintén más lapra tartozik. Könnyen megeshet, hogy a felszólítás eleve szükségtelen, Isten talán egyszeri figyelmeztetésnek szánta megjelenését. Ami a következményeket illeti: harmadnapra nem lehetett látni utcán árusító zöldségest. Ennél aggasztóbb volt azonban, hogy a maszek zöldségeseknek körülbelül negyven százaléka egyik napról a másikra felhagyott tevékenységével. Egy héten belül szerencsére új zöldségesek vették át helyüket, s nem lett hiány paprikából, brokkoliból, padlizsánból és gyümölcsből.
Két hét múlva már akadt olyan bátor és kellő erkölcsi tőkével rendelkező zöldséges, aki még Isten szabad ege alá is kimerészkedett standjával. Három hét múlva pedig, mikor a gazdasági rendészet befejezte átfogó vizsgálatát a magánkereskedők között, örömmel adhatott számot jelentésében arról, miszerint a főváros területén egy árust sem talált, aki a vásárlók megkárosítása révén jutott volna jogtalan jövedelemhez.
Megjelent: 2015-05-17 16:00:00
|
