Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Marczinka Csaba: Tolerancia – nálunk

 

A keleti elnök – akit sok helyen „diktátornak” csúfoltak – ellátogatott kis hazánkba. A kétfelé is pedálozó – „kis diktátornak” becézett – miniszterelnök hívta meg baráti látogatásra. A „nyugatosnak” önmagukat hirdető újságírók és médiaintézmények azonnal s egyhangúan felháborodtak. Szerintük e látogatás veszélyezteti „hazánk nyugati integrációját”, ahogy megfogalmazták.

Az egyik – különösen elszánt – újságíró még nyílt levelet is fogalmazott. Kifejezetten arra szólította fel haragos üzenetében a keleti elnököt, hogy „ne merje” elfogadni a meghívást. S persze ezek után tüntetést helyezett kilátásba az államfői vizit ellen. A derék férfiú önmagát „liberális értelmiséginek” nevezte több ízben is, s tagja volt a tolerancia klubnak is. Az önnönmagát szintén „toleránsnak” deklaráló honi kormány természetesen azonnal megijedt a várható demonstrációktól és duplájára emelte a posztoló rendőrök létszámát a székesfővárosban, s megkettőzte még a járőrszolgálatot is. A kölcsönös „toleranciától” pedig mindenki egyre idegesebb lett... (Talán még maga a látogató fél is.)

A keleti elnökhöz is eljutottak részben a negatív reakciók, talán még – a keleti hivatalos nyelvre lefordított – nyílt levél is. „Üssön meg a lapos guta, ha...még egy félnapos munkalátogatáson is ennyit cirkuszoltok!...” – valami ilyesmit dörmögött félhangosan magában, idegesen legyintve, keleti nyelven. Ezt persze a kamerák és a lehallgatókészülékek nem rögzítették.

Kérése mégis – különös módon – meghallgattatott valahol... A nyílt leveles tollnokot pár nap múlva (talán egy idegesebb, vértolulásos pillanatában) megütötte a gutman. Ez azonban már nem változtathatott a néhány nappal későbbi látogatás általános, közlekedési zűrzavart produkáló képén. A fél várost lezárták, különböző tüntető csoportoktól tartva. Így tumultusok és közlekedési dugók alakultak ki – a „kölcsönös tolerancia” eredményeként... A túltengő „tolerancia” néhol karambolokat és verekedéseket is eredményezett. Viszont a – nem túl nagy létszámú – szimpatizáló és ellentüntetők nem tudták egymást alaposan helybenhagyni, a „kölcsönös szeretet” jegyében. Sokan már irigyelni kezdték szinte a korán gutaütésben elhunyt, „toleráns” újságírót...

De végül ez is elmúlt egyszer. Jöttek újra a hétköznapok, az apróbb-cseprőbb veszekedésekkel. Persze egy-egy nagyobb balhé is „becsúszott” néha (sokak szerint egyre gyakrabban)... Csak a sokfelől hangoztatott toleranciát nem lelte a valóságban senki sem.

  
  

Megjelent: 2015-04-22 16:00:00

 

Marczinka Csaba (Budapest, 1967.) író, költő, történész, irodalomtörténész, művészeti író, újságíró, drámaíró, esszéista, és forgatókönyvíró

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.