Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Tóth Irén Morci: A kékvirágos matlaszépongyola

 

Kovácsné Tóth Aranka összehúzta magán a kékvirágos matlaszéköntöst, amit nemrég vett elő a szekrényből, úgy ötven év után.

Pontosabban két hete, amikor rájött, már hiába várja, hogy abban dévaj nevetéssel hercegének kacsinthat, mikor az benyitja rá az előszobaajtót.

Akkor rémlett neki, hogy ez nem is a hajdani előszoba, mert mintha abban virágerdő lett volna, ott egymást érték a barna cserepek, és a zöld, – igen azok a zöld levelek mindenhonnan csüngtek, lógtak, indákkal fonták át még a piros ülésű rattanfotelok karfáját is.

És igen, madárcsicsergés töltött be mindent, apró pintyőkék, meg a kalitkájából néha kiszabaduló nagyszájú Lóri, akiről a szomszédgyerekek még azt is elhitték, hogy beszélni tud.

– Istenem, de szép volt!

Kovácsné Tóth Aranka kézfejével hátrasimította az előrelendült makacs, ősz tincset, lesöpörte a morzsát a konyhapultról, és egy pillanatra megállította a mozdulatát is, amikor felvillant, hogy most itt egy másik lakásban, a konyhapult előtt a kávékészítés reggeli rutinjához készülődik épp. Ahogy rájött, azonnal fel is nyúlt kedvenc bádogbögréjéért, és megnyugodott, hogy a matlaszé nem reccsent, tartotta az ötvenéves varrás, ahogy ő is tartotta az ötven évvel ezelőtti súlyát. Igaz változott az alakja, ide-oda kisebb párnácskák rakodtak, de máshonnan meg eltűnt egy kis hús. Egész életében vigyázott a pongyolára, levendulát rakott rá, és selyempapírba hengergette gondosan, hogy törés ne keletkezzen rajta a hajtástól. Háromhavonta kicsomagolta, tavasztól friss, télen saját szárítású virágot csomagolt mellé.

Ötven éven keresztül.

 

Magda, a falu messzehíres varrónője már az utolsó gombot varrta fel rá, még megtekerte a nyakán utoljára a cérnát, majd amikor az elöltés után elharapta, feltolta a szemüvegét, és felnézett a nagykontyú szépleányra.

– És azt hallottad Arankám, hogy az este eljegyezte a Lajos a Szamosi lányt? – kérdezte kissé hunyorítva.

Aranka nem tudott válaszolni, csak nézett bele valami végtelen örvénybe, ami vonzotta, szívta magába, és várta, hogy a szédülésből felébredjen.

– Mi a baj kedves? Talán rosszul vagy? – hallotta Magda hangját.

– Nem, csak nem ettem ma még. Talán azért – próbált valami értelmes magyarázatot adni, de azért némi türelmetlenség bújkált a szavaiban.

Kikapta a pongyolát a varrónő kezéből és elrohant.

 

– Mama! Táviratot kaptál! Ne haragudj, hogy kibontottam! Gyásztávirat!

– Ki volt ez a Horváth Lajos? – tolta be az ajtót részben a hátizsákjával, részben kerekre edzett hátsójával Anett.

– Mama! Merre vagy? Mama! – ezt már sikoltotta, amikor meglátta a konyhakövön kitekert pózban fekvő nagyanyját.

A kékvirágos matlaszépongyola már felitta a ráborult kávét.

  
  

Megjelent: 2015-04-04 16:00:00

 

Tóth Irén Morci (Szigetvár 1960) költő, író, festő, jelmezkészítő, a Veranda Művészeti Csoport elnöke és alapító tagja.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.