VideóA PécsTV videója Keresés a honlapon: |
Marton-Ady Edina: Lefutott körök
Mindent utált. A metróban a nyakába harapó szelet, a hátán végigcsorgó izzadtságot, a talpa alatt csobbanó, hatalmas pocsolyákat, a magukra hagyott bérházak omló vakolatát, az épületbe merevített szobrok torzóit, a nők kihívó tekintetét, az aktatáska merev fülét a tenyerében. Utálta az arcát a tükörben, a sistergő borosták hangját, ahogyan legyilkolta őket a borotva, a reggeli kávé illatát, a nők alakját a zuhanyzó üvege mögött. A rászakadt szabadság megrontotta az ízeket, a hangokat. Másképpen sercegett a bakeliten a tű, a ruhái bolyhosodni kezdtek a szekrényben, a levelek más postaládákba bújtak. A szexet is utálta. A lábakat, a mell gömbölyű ívét, a bőrredőkbe bújt asszonyillatot. Minden hétvégén találkozott a barátaival, a sarki bárban. A feketére kopott hosszú asztalok körül hangos volt a nevetés. Belőtt frizurával, tökéletes mosollyal, lazán, sportosan, elegánsan. Mindenki a helyén volt. Leosztott kártyalapok. Gábor. A magas, barna. Tarkóján megfelelően lazára hagyott fürtök, éppen csak göndörödnek a tincsek. Görögös arcél, mogyorószín szemek. Szelíd a mosolya. Visszahúzódó. Igazi ragadozó. Minden héten legalább öt lányt hagy maga után. Szemben vele Márk. A kifinomult. Barna hajában a halántékon már ősz szálak csillognak. Szemöldöke között enyhe ránc. Bort iszik. A kezében könyv, csakis nyomtatott formában. Illat és textúra a szlogen. Szereti az orosz irodalmat. A feleségét Natasának hívják. Semmi köze az oroszokhoz. Egy apró faluból jött Budapestre. Olyan furcsa szavai vannak mint a ziherájsztű, pöszméte, vájdling. Együtt vezetik a nagykörúti antikváriumot. Tőle jobbra Dénes. Fekete hosszú haj, koptatott, rongyos farmer, téglavörös póló. A gitártokot belülre, maga mellé tette. Minden nőnél fontosabb. Az elsőtől kapta. Érzelmes pasi. Keskeny, férfias arc. A pengevékony száj csak akkor beszél, ha van mit mondani. Imádja a jazzt és a bluest. Együtt szoktak lemezekre vadászni a kirakodóvásárokon. A hangjától méhgörcsöt kapnak a nők. Cibere ül az asztal végén. Szőke, kékszemű herceg. Kibírhatatlan modor, fotografikus memória. Imádja a zöld színt, teniszezik és tele van a lakása játékokkal. Gyerekkora óta ismeri. Ő pedig szemben önmagával, a tükörben. Rövidre vágott barna haj, kemény, bazaltszerű arcvonások, szürkéskék szem. Keserű ránc a szája jobb vonalában. Mennyire szeretett volna zongorázni, irodalmat tanulni, festeni. Többet tudni. Messzebbre menni. Ausztráliába. Afrikába. A világ végére. Tizenöt éve nem hagyta el Budapestet. Élt. Ette a chipset, szagolta a kólát. Megnézte a moziban az aktuális hollywoodi bullshitet. Megismerte a nőt. Dolgozott. Lakás. Kutya. Autó. Új bútor. Új ruhák. Új frizura. A szomszéd pasi. csak nyolc évvel fiatalabb a nőnél. Budapest. Lemezjátszó. A napról napra lefutott körök, a soha nem tökéletes és éppen ettől tökéletes hangzás, a sercegő halandóság. Elakadt a tű. Az a karc. Olyan mély. A sör előtte hideg volt, habos. Nőkről beszélgettek. Utálta. Nézte az arcokat. Élete bevésett totemjei. A nevetés megcsiklandozta a torkát. Nyelni próbált. Lenyomni. Nem sikerült. Végighullámzott a bár asztalai fölött. Értetlen, rosszalló, mosolygó tekintetek kereszttüzében kapkodta a levegőt. Zihálva hajtotta fel a sört. A barátai utána fordultak. A repülőgép hajnalban szállt fel. Ugrott a tű.
Megjelent: 2015-03-21 17:00:00
|
