Videó

A Deák Erika Galéria videója




Keresés a honlapon:


Szilágyi Rohini: Adáshiba

 

A ház nagyon kicsi volt, szinte eltűnt a gyümölcsfák között. Madarak hangoskodtak a kertben, rigók és seregélyek. Az utolsó szem cseresznye is a zúzájukba vándorol. A kutya az árnyékban hever és alszik. Ettől aztán a házat is ellophatják, nemcsak a gyümölcsöt.

 

Z. még egy kicsit járatta a motorját, hadd vegye észre mindenki, hogy hazaérkezett.

A kutya se mozdult, és ez most így volt igaz, szó szerint.

Nincs itthon senki?

 

Lini a TV előtt ült a fotelben. Nem hallotta sem a motort, sem az ajtócsapkodást. Ébresztő, kiáltotta Z., ennyire jó a műsor? – Lini felugrott a fotelből, mint akit tetten értek. A szoknyáját simogatta, a haját igazgatta, a zsebkendőjét kereste – mindent, csak ne kelljen belenézni azokba a dióbarna szemekbe. Mit nézel? – kérdezte Z., és egy pillantást vetett a készülékre. A képernyő sötét volt. Ez a takarékos megoldás, dicsérte jókedvűen, lemondjuk az előfizetést is?

Pszt, mondta Lini, és a szájára tette az ujját. Nem vagyunk egyedül. – Aha, remélem is. De hol bujkálnak a gyerekek? – A pataknál játszanak. Kavicsokat keresnek, azt mondják, szép nagy kavicsokat kell vinni a rajzórára, azokra fognak festeni. – Az jó, mondta Z., és egyből megnyugodott. Nem lesz semmi bajuk, mert ilyenkor csak annyi víz van a patakmederben, amennyi egy békának is kevés. De akkor ki van a szobában, rajtunk kívül? – Nem tudom, felelte Lini, benne van a készülékben. – Üdvözlöm, Mr. Képcső, mondta Z., és hanyagul biccentett a TV felé.

Kék és rózsaszín csíkok jelentek meg a képernyőn, és fel-alá szaladgáltak.

Látod, suttogta Lini, már megint kezdi. Valaki ott van, és jelez. – Neked? – Mit tudom én, vont vállat az asszony, nem tudom megfejteni. – Ezt a műsort nézed egész nap? – Ugyan már, csak egy pillanatra ültem le, amikor elmentek a gyerekek. De valaki tényleg ott van, egy rosszarcú férfi, teljesen kopasz. – Hűha, mondta Z., mintha egy kisgyerekkel beszélne, mindjárt elküldjük azt a cúnya bácit. Bekapcoljuk a tévét, így ni. – A TV villant egyet, kattant vagy csöngetett picit, mint a versben a villamos, és szelíden kiadta a lelkét. Cseszd meg, ennek is éppen most kellett elromlania. Kóboráram maradhatott a készülékben, mert a képernyőn egyszerre megjelent egy arc. – No tessék, sóhajtott Lini, megint itt van a kopasz.

Ki ez, biztonsági őr vagy BKV-s? – kérdezte Z. közömbösen, és a távirányítót piszkálta, hátha mégis életet lehetne lehelni a készülékbe. – Mit tudom én? Már megkérdeztem tőle, hogy mit akar, de nem válaszolt. Pislog és szörcsög, de nem beszél. – Melyik műsor helyett nyomják ezt a rossz arcot? – Jó kérdés. Honnan tudjam, melyik csatorna, ha be sem lehet kapcsolni? – És ki sem, tette hozzá Z., aki hiába nyomogatta a távirányító gombjait. Hagyjuk itt, és menjünk ki a konyhába. – Megőrültél, hagyjuk itt a betörő urat? – Gondolod, hogy betöri a képernyőt? – Mit tudom én, Olyan képet vág, mint aki megteszi. – De Lini, ez csak egy fantomkép. És nem tartom sokra a fantomképeket, akik kék és rózsaszín csíkokkal jeleznek. A rózsaszín komolytalan.

Ebben a pillanatban a fantom fölemelte a kezét, és az ujjával mutogatott valamit, amit csak ő látott. Aztán a TV reccsent egyet, visszajött a kép és a hang.

Z. nagyon megkönnyebbült. Aha, csak egy adáshiba. Én kimegyek a konyhába, eszem valamit. – Lini elhúzta a száját. – Két órája ebédeltél. Annyit ettél, hogy az egy nehézsúlyú birkózónak is sok lett volna. – Sajnálom. Éhes vagyok. Maradt még egy kis pörkölt? Gyere már. Egész nap a tévét akarod nézni? – Nem érdekel a tévé. Azt szeretném megtudni, hogy mit üzen. – Fantomképek nem üzennek. Adáshibák nem üzennek. Ne vacakolj már, Lini, melegítsd meg a pörköltet.

 

Peti hazajött, mondta az asszony, aki egyenesen kilátott a kertre. De hol van Zsike?

Belefulladt a patakba, tréfált Z., de a torkán akadt a szó, amikor Peti arcára nézett. Mi történt Zsikével?

Én igazán nem tehetek róla, szólalt meg Peti, és fölemelte a kezét, mintha egy ütést kellene kivédenie. Válogattam a kavicsokat, mert nem mindegyik jó, csak a sárga vagy a fehér, és egyszerre meghallottam, hogy kiabál: Peti, segíts! Megfulladok!

Peti, ne hülyéskedj, mondta az apja, a patakmederben nincs több víz, mint egy pohárra való. Meg aztán Zsike már nagylány, nem fullad bele egy pohár vízbe.

Víz nem is volt, magyarázta rémülten Peti, csak sár. Nagyon sok sár. – Hol? – A kanyarnál. Egészen a kanyarig el kellett mennünk a kavicsok miatt. Arra, - és Peti megint fölemelte a kezét, az ujjával mutatott valamit, amit csak ő látott. – Ugyanaz a mozdulat, sikoltott Lini. Menjünk, ne húzzuk az időt! Talán még meg lehet menteni! – Z. már kint volt az udvaron, hogy mielőbb begyújtsa a motort. – Nem értem, mi az, hogy ugyanaz a mozdulat? Miről beszélsz? – A fantom, a fantom, sikoltozott tovább Lini, hát nem emlékszel? Megmutatta a kanyart!

 

Vizes rét volt a patak partján. A hozzáértő messziről megismeri, mert a száraz réten egészen másféle füvek és virágok teremnek. A fehér fűzfák csoportjai között sok a sás és a szittyó. A vizes rét nem egyszerűen felázott föld. Olyan, mint az ingovány, bele is veszhet, aki odatéved.

  
  

Megjelent: 2015-03-09 17:00:00

 

Szilágyi Rohini

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.