Videó

Az M5 videója




Keresés a honlapon:


Tóth Irén Morci: Mari néni repülni tanul (4. részlet)

 

– Cilám! – csapta ki Mari néni nagyhangosan a fodrászüzlet ajtaját.

 

Ugyan tudta, hozzá kellett volna tennie a drágámat is, de valahogy ezzel a szóval csak nem tudott jóbarátságba keveredni, illetve nem is a szóval, hanem azzal, hogy mindenki fűnek-fának mondogatta, Olyan, mint amikor Áron, az agronómus udvarolt neki, de hát ő akart volna tőle valamit ugye, de mondjuk Cila (akinek a rosseb tudja, honnan származik a beceneve), mit akarhatott volna tőle a nagy drágámozással? Meg hát nem is csak tőle, mert hiszen minden kuncsaftját drágámozta.

 

– Ajj, de sokat bonyolódott ez a világ!

 

– Cilám, döntöttem, festetek! – kiáltotta, miközben becsukta maga mögött az ajtót.

Akkor nézett csak körbe, hogy nincsenek egyedül, pedig Cilánál egyre ritkásabb a forgalom, régen meg de nagyon nehéz volt időpontot egyeztetni vele.

Most mintha nosztalgiakör lett volna, egy idősebb néni fonnyadt a búra alatt, és Pici, a nevét méltán viselő lányka Margitnak, a zöldségesnek mosta a haját, és a fekete műbőr kanapén ott trónolt Joli teljes szélességében, persze természetesen mellette elengedhetetlen kísérője kucorgott, a negyed akkora Janika.

 

Na jó, Janika nem volt egy Adonisz, de akkor is, vajon mi a fenét eszik Jolin?

Jolinak ugyan szép az arca, de sokkal könnyebb lenne átugrani, mint megkerülni ugye, ahogy mondani szokás. Pénze az nincs, nem emlékszik rá senki a környékről, hogy valaha is dolgozott volna, a főztje pocsék, Mari néni mindig a kutyának adta, amíg meg nem boldogult szegény pára. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy ebben, mármint a megboldogulásában nem volt szerepe a Joli főztjének. Nade a Janika soványsága azért csak jelent valamit, gondolta Mari nem kevés rosszindulattal, amit széles mosolya mögé rejtett, miközben rájött, hogy ő tulajdonképpen irigy. Nem azért, hogy a Jolinak van Janikája, hanem mert neki nincs. Nem a Jani, bonyolódott bele saját okoskodásába, hanem férfi, semmilyen nevű és súlyú, magasságú, se kis, se nagybetűs férfi.

 

Ezen úgy megütközött, hogy megígértette magával azon nyomban, hogy vasárnap meggyónja Lajos atyának.

 

– Szerbusztok lányok! De jó, hogy így összejöttünk! – szólalt meg, miután a tervezett gyónással megnyugtatta lelkiismeretét.

 

– Hú, de régen jártál itt drágám! – mondta Cila a köszönés után. – Mi történt, hogy végre beadod a derekad? Valami pasi van a dologban?

 

– Ugyanmár, maradj, méghogy pasi? Strandra fogok járni, és így csak nem mehetek, félőszen.

 

– Strandra? – bámult rá Joli. – Rád szakadt az OTP?

 

– Nem, dehogy – pirult el Mari néni. – A Pisti, az az áldott jó gyerek vett nekem éves bérletet a Széchenyibe.

 

A kis üzletben a kés is megállt volna a levegőben, ahogy ledermedt a sok drága ismerős. Először Cila tért magához, aki nagy fitnesslady lévén sokat járt oda, ezért is akarta Mari néni először vele megosztani a nagy hírt.

 

– A Szecskába? Az de kurva jó! Mehetünk együtt, és jössz majd velem kondizni is – ujjongott a fodrásznő.

 

– Még hogy jó gyerek – mormogott Joli –, hát van neki mit meghálálni, annyit dolgoztál rájuk, mint egy igavonó barom!

 

– Ugyan, én azt szívesen – kezdett bele Mari, de abba is hagyta, mert rájött, hogy Jolinak tulajdonképpen fogalma sincs, milyen mértékegységgel kéne mérni a munkát, tapasztalathiánya van neki belőle, mert Janika mindent megcsinál a ház körül, nehogy lefogyjon tíz dekát az ő szerelmetes istennője.

 

– Haggyad már Jolikám, nem látod, hogy az a gyerek meg is akarja háláni? Nem úgy, mint a te Lacikád! – szólalt meg most először Margit, akinek fájó pontja volt a dagadt asszony fia, akivel is kisebb szerelmi afférba bonyolódott, amikor a fiatalember nála dolgozott.

 

Természetesen szerelemnek csak az álmodozó Margitasszony gondolta, mert Laci szó mi szó, csak hálából bújt mellé az ágyba, amiért befogadta, amikor az anyjánál kitelt a becsülete. Az elején dolgozott is rendesen, a munka után meg együtt iszogatták át az estéket, amíg a Laci nem kezdett követelőzni, hogy adjon neki fizetést is.

Nem értette, mire kellene pénz, amikor ő mindennel ellátja, csak a kedvenceit főzi, estére hazaviszi a vodkát, és nem olyan műanyagpalackosat, amilyet a Szarkáék isznak.

Amikor a férfi elkezdett kimaradozni, és dolgozni sem járt már be, csak minden másnap, kérdőre vonta, amikor csak vállrángatást kapott válaszul, elment a hisztiig, de kijózanodott arra, hogy a Laci vén ribancnak nevezte.

Összeszorított fogakkal dobta ki a ruháit, ingadozva a düh és az önsajnálat között, de meggyőzte magát arról, hogy úriasszonynak így kell tennie. Sajnálatos módon az, hogy Laci sikkasztott is, csak később derült ki, amikor a beszállítók reklamáltak, hogy hol a krumpli, meg a répa ára.

Így csoda ám, hogy egyáltalán képes egy levegőt szívni a Jolival, mert ha az jól nevelte volna a fiát, az még minden este vele iszogatna csendesen, és bebújna mellé az ágyba, ahol mindenféle huncutsággal kényeztetné, és nem kéne szőkére maratni a haját, hogy esetleg megbabonázhasson valami férfinépet.

 

– Leszállhatnál már arról a kölyökről – morogta Joli. – Hány éve már annak? Nem tudsz bikát fogni magadnak? Kéne a fiatal husi?

 

– Ja. Nem tudsz? – kontrázott Janika, aki néha idegesítően ismételgette szerelme mondatainak rövidített változatát.

  
  

Megjelent: 2015-02-22 17:00:00

 

Tóth Irén Morci (Szigetvár 1960) költő, író, festő, jelmezkészítő, a Veranda Művészeti Csoport elnöke és alapító tagja.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.