VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Boér Péter Pál: A lovakat belövik, ugye?
- Patatata, maga hány éves? – Úgy tudom, huszonkettő. Valahová bevésték a patkóm szegletébe is. – Én csak tizennyolc, de már elegem van a sok semmiből. Képzelje, manapság egy közmondás motoszkál a fejemben. – Na mondjad! – „A lovakat belövik ugye?” – Erről még nem hallottam. Mi az a belövés? – Nem tudom. A múltkor itt volt az állatorvos az istállószolgával és valami ilyesmit mondott. Ennyi év alatt úgy megtanultam emberül, hogy egészen sok mindent megértek. Tudod Patata, én már teljesen értem az istállószolga nyelvét, csak sajnos rosszul hallok… Azelőtt a hátamon ülve csináltam belőle sztárt. – Megjegyzem, én is. Előbb belemerültem az élet sűrűjébe, züllöttem. Állandóan elszálltam az abraktól és csak úgy buktak rám a nők! – Patatata, erre jól emlékszem! – Mire? Téged még most is hurcolnak a lányokhoz! – Igen, hetente kétszer, kényszermunka formájában… Azelőtt olyan nagyon jó volt, de már semmi kedvem az egészhez, végre én is nyugalmat szeretnék, továbbá dőzsölni. Szolgáljanak ki, vakarásszanak, csutakoljanak, meg minden. Azt hiszem, maga aludt a múltkor, amikor itt voltak. – Tény, ami tény, nem emlékszem semmire. – Vigyázzon, nagyon egészségtelen fekve aludni! – Tudom, de ezt most miért mondod? – Mert majdnem leheveredett. Én hetente két és félszer néhány percre dobom le magam. Gyönyörű, friss szalmapamlagunk van! – Na jó, jó, de tulajdonképpen micsoda ez a belövés? – Azt mondták, tudatváltoztatást csinál… – Nem lehet rossz! Nekem már olyan rossz tudatom van, alig emlékszem a dolgokra… – Még valami hídról is beszéltek, úgy emlékszem rágóhíd nevűről… – Mindig rendes volt a doktor úr, úgy látszik kijárta nekünk, hogy tegyék végre rendbe a fogainkat. Már alig van egy kopott rétegecske a számban. – Hagyja már abba, tata! Én a maga fia vagyok, mégis mindig huszonötre becsülnek, magát meg csak tizenhétre. – Akkor már nem is emlékszel mit mondtak, mikorra számíthatunk a nagy fog és kedélyjavításához? – Öregem, ha ilyen bonyolultan beszél, akkor soha. Tegnap mondták. – Igen, de mikorra? – Mára. – Végtelenül tisztességes dolog, hogy odavisznek. Talán díszhintón! – Ugyan, gondolkodjon már, azt lovak húzzák! – De nem olyanok mint te, meg én! Mi versenyparipák voltunk, közben bevittek a züllés nagy zsákutcájába. Mi tagadás, ha jól feljavítanának és elegendő belövést kapnék ahhoz, hogy a tudatom olyanra változzon, mint 6-8 éves koromban, azt hiszem visszavágyódnék… – Hová, Patatata, ugye nem a versenypályára? – De! Talán már nem venném zaklatásnak a hölgytársaságot sem… Lazulnék és csak vedelném, nyakalnám, na jó rágnám a zabot. – Jaj, ha odakerülünk, megint elgyerekesedünk… Mit kezdek, miből tartom el őket, Ratatata? Csak azt ne mondd, hogy eddig gyermekeltartási gondjaid voltak! – Meg kell adni, nagyon jó hátteret biztosított, öreg. Az összesnek nagyon jó szakmája van. Ügetnek, vágtatnak, fürdenek a sikerben, a sok másodosztályút beelőzve jutnak célba. Milyen mámorító! Ratatata nagyot sóhajtott és felnyerített, neki is felderengett az a régi, múlni látszó, élettel teli, biztos múlt. Mindig rendes a doki, jöjjenek már végre!
Nyílott az istálló ajtaja, belépett a gondozóvá zsugorodott, nyugdíjas kis zsoké és a doktor. – Ők azok. – Ismerem mint a kettőt. Fogja meg Hamilton kötőfékét. Gyors leszek, nem szeretném, hogy a másik ijedezzen. Elővette a fecskendőt, szúrt és egy pillanat múlva már a másodikat is. Másodpercek töredéke alatt rogyott össze a két kimustrált, útban lévő, már pároztatásra is alkalmatlan vénség. – Nyúzzák meg őket, a bőrükért egész jó pénzt kaphatnak, ha enyvet főzetnek a maradékból ki tudják fizetni a beavatkozást. Szerintem érdemes volna a csontokat is felhasználni, akár eladhatnák szuvenírnek lakkozott formában, mert ismertek voltak, valamikor ünnepelték őket. Na ne legyünk olyan szívtelenek, egy félmásodpercnyi főhajtást is megérdemel ez a két összeroskadt…
Megjelent: 2015-02-04 17:00:00
|
