Videó

Az Archivum Roma csatorna videója




Keresés a honlapon:


Rimóczi László: Nagyapó

Bementünk a nagypapóhoz, mert a nővér azt írta sms-ben, hogyha még élve szeretnénk látni őt, akkor iparkodjunk, ugyanis bármelyik pillanatban finito lehet. Ebéd után érkeztünk. Nagypapó szarul festett. Szívritmuszavarral hozták be, majd pár nap múlva beleszereltek egy pészmékert. Innentől a történetnek úgy kéne folytatódnia, hogy a 77 éves embert pár nap múlva hazaengedték, ő meg vonult is haza a cicáihoz és boldogan élt még pár évet. De nem így történt, mert nagypapó egyre inkább elromlott. Mindössze 3 nap leforgása alatt. 3 nap. A nepáli medicina szerint ennyi az „ügyes méreg” működési mechanizmusának ideje is. Nem tudni, miért, de nagypapó állapota egyre inkább távolodott a korának megfelelő elégségestől a pocsékosdi felé. Csak az volt az érdekes, hogy 3 nappal korábban még semmi baja nem volt, még a lépcsőházban is mászkált, az arca sem volt ilyen szar sápadt… Most meg azt mondja az orvos, hogy váratlanul egyre több szerve kezd tönkremenni, csak úgy. Ők is tétlenül állnak a dolog előtt, nem tudják, mi ez. A faszt nem! nehogy már 2013-ban, amikor mindjárt kibernetikus háziorvosok írják a receptet, ne tudják, hogy mi ez? Annyit tudni, hogy az epéjével indult a cunami (soha nem volt baja vele) majd a májjal és a vesékkel folytatódott, végül az egész nagypapó-szerkezet elkezdett romlani lefelé. Hogy lehet ez?

Azonnal eszembe jutott egy ismerősöm szózata, aki odavan az összeesküvés-elméletekért. Szerinte az orvosoknak államilag ki van adva, hogy mikor, kit, és a betegség mely stádiumából érdemes visszahozni az életbe, és kiket, milyen korba irtsanak ki. Magyarán, kinyírják az öregeket, hogy ne dézsmálják már tovább a nyugdíjrendszert. Azt is mesélte, hogy ezt már elég régóta így csinálják a fejlett társadalmakban, rutin. Kimutathatatlan vegyületekkel dolgoznak, melyekkel felborítják a szervezet egyensúlyát, és ha az az egyensúly egyszer felborul, akkor minden szerv hülyén fog viselkedni, szakkifejezéssel élve: diszharmonikusan. Három nap múlva pedig hallod a fékcsikorgást a kórház parkolójából, ami annyit jelent, hogy beállt a halál. Az orvos gazdag, te pedig már túlságosan halott vagy ahhoz, hogy az orrára koppints.

A nagypapóra nézek. Nem ismer már meg. Ne irtsák már ki! Szeretnénk még szeretni egy kicsit.

A doki szerint mindez a korral jár, és kész. Nemsokára magához szólítja az Úr, és kész.  Lehúzzák az öreget az ágyról, az ágyat meg újrahúzzák a következőnek, és kész. A nagypapóból pedig odalent kipattintják a frissen beleszerelt pészmékert, jó lesz még másnak, igaz, a műszer használt már egy kicsit, de csak kicsit. A kedves látogató pedig legyen szíves szépen elfogadni a visszavonhatatlant, hogy nagypapó megszűnt nagypapónak lenni, helyette egy rakás hamvasztani való hűlő hús maradt. És kész. 

Amikor a doki már harmadszor mondta nekem félvállról, hogy a korral jár, ráüvöltöttem:

- Az apád fasza jár a korral, te szemét gyilkos! 3 nap alatt hirtelen leépül, csak úgy? ilyen nincs.

A doki végre felébredt, és elszakította tekintetét a kacsákat cserélgető vörös nővérke ennivaló valagáról.

- Most csak a gyász és az elkeseredés beszél magából, hozzá vagyok szokva – válaszolta nyeglén. - Nem tudja elfogadni a visszavonhatatlant. Pedig ez az élet rendje.

- A legális kórházi gyilkosság??

- Nincs ilyen…

- Ne játssza magát. Államilag gyalulják le az öregeket!

- Nem, hagyja már ezt! Túl sok Robin Cook-ot olvasott…

Lehalkítottam a hangom és bizalmasan közelebb hajoltam a dokihoz.

- Figyeljen… Mennyit kér a doktor úr, hogy ne tegye el láb alól a nagypapót?

- Ugyan, nincs ilyen. Nem tehetünk semmit…

Szemrebbenés nélkül hazudtam:

- Figyeljen, doktor, tudom, hogy megy ez, hiszen én is orvos voltam. Bizonyos vegyületekkel felborítjuk a szervezet egyensúlyát és így a halál természetesnek tűnik majd. Nem mérgekkel hanem egyensúlyokkal dolgozunk, elegánsan. Tehát, hagyjuk a játékot és mondjon egy összeget. 

A doki elbizonytalanodott. Nem tudta, hogy képen röhögjön vagy üdvözöljön. Mintha megingott volna egy pillanatra. A hideg, acélos orvos és a gyilkos cinkos harcolt ugyanazért az arcért. De nem felelt.

Ráerősítettem:

- Én is benne vagyok, tudom, hogy megy ez… Sajnos ki kell iktatnunk ezeket az öregeket. Csak mondja meg, mennyiért mentené meg a nagypapót. Még visszafordítható a folyamat.

A doki végre megszólalt:
- Maga nem orvos.

- Dehogynem, lent van az igazolványom a kocsiban.

Nem tudom, hogy végül bevette-e az előadásom vagy sem, mindenesetre nem mondta, hogy szaladjak az igazolványomért, mert vetne rá egy pillantást. Megfordult és elsétált a liftekig. Megállt, majd komótosan visszasétált hozzám:

- A kedves nagypapó egész életében összezabált mindenféle szart, mi meg helyette mentegetőzzünk, ha idejekorán elszaródnak a szervei? – mondta ijesztően halkan.

- Mennyit kér? – kérdeztem tőle, mintha az elszaródott szerves szövege elszállt volna a fülem mellett a szemeteskukák felé.

Úgy tűnt, mindjárt mond egy összeget, végül megrázta magát és visszatért tagadási pozícióba. Túl sokat kockáztatna, ha kiadná magát.

- Figyeljen, doki – kezdtem. - Van pénzem. Maga szarul keres és óránként fontolgatja, hogy kimegy külföldre. Mondjon már egy kibaszott árat!

- Négyszázért vissza tudom hozni – vágta rá hirtelen. - De utána legfeljebb 6 évig húzhatja még az öreg. Ha lejárt az ideje, onnan már nincs vissza. Az már igazi halál lesz.

- Oké, legyen négyszáz, megbeszéltük – mondtam. – Tegye meg az előkészületeket. Napokon belül frissen és fitten akarom látni nagypapót.

- Most azt hiszed, a pénzeddel élet-halál ura vagy, mi? – sziszegte felém a doki. – Én itt Isten vagyok. 

- Ne félj, doki, nem leszel te örökké isten. Egyszer majd azon kapod magad, hogy te is bekerültél a rendszerbe. Te is megvénülsz. És akkor rád is vár egy ágy. És bőven lesz még abból a gyilkos koktéltból, amit ma még a te utasításodra spriccelnek az öregekbe, és abba a pengeéles acél arcodba beköltözik a rettegés. Leépülsz, és se tiltakozni, se hinni nem tudsz, mert szavad már nincs. Jogodban áll államilag kimúlni, senkinek sem kell már egy leépült orvos.

- Van tolla? – válaszolta a szépen felépített litániámra a doki.
- Minek?
- Hogy fel tudja írni a bankszámlaszámom. Diktálom.

Miközben egy szívgyógyszeres szórólapra felvéstem a doki számlaszámát - amire azt a pénzt várja, amit behazudtam neki, hogy van, de szerintem a zsebemben halkan pörgő diktafon felvétele is elég lesz neki - arra gondoltam, hogy nagyon sok áfonyalevet és homoktövist kell meginnom ahhoz, hogy ha megvénülök, be ne kerüljek ide.

Bármit megiszom, csak ne kerüljek ide.

  
  

Megjelent: 2014-07-10 15:43:57

 

Rimóczi László (1979) újságíró,  a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.