Keresés a honlapon:

Marton-Ady Edina: Ismerős

 

Ismered Charlie-t? Ő az ott. Pont veled szemben. Igen. Tudom. Te Lacinak hívod, Gézának, Ildikónak, Marcsinak. Ezer neve van. Én most szeretném Charlie-nak hívni.

Reggel találkoztam vele. Fáradt voltam. Az éjjel sokáig ütöttem a klaviatúrát, be akartam fejezni egy novellát. Nem sikerült. A telihold beszivárgott az ablakon. Az íróasztalom lapján csúszkált, bebújt az egyik hógömb kupolája alá és ott tobzódott, az ezüstös csillámtornádóban. Felálltam az asztaltól, az ablakhoz léptem. Az utca kietlen, hátborzongató magányba süllyedt. Az éjszakai lámpák erős fénye sárgára festette a betont. Fénykörök. A hajléktalan férfi jutott eszembe. Az, akivel már te is találkoztál. Ott alszik a bolttól pár méterre. Zöld hálózsák, rongyos takarók. Modern szarkofág. Néha könyvet viszek neki. Krimit, történelmi regényt. Ezeket szereti. Minden tulajdonát ócska, műanyag szatyrokban cipeli, kivéve a könyveket. Azoknak van egy szürke, hűtőtáskával kibélelt és vízhatlanná tett hátizsákja. A könyvek szépen, méret alapján, egyenként szatyorba rejtve várnak a sorukra. Utoljára a Szőke ciklont vittem el neki. Azt mondta, azon mindig olyan jókat nevet. Remélem, jól van.

A madáritatóban megfagyott a víz. Élesen szikráznak a csillagok. A termométer -20 fokon áll. Kinyitom egy percre az ablakot. A hideg keményen harap meztelen karomba. Engedem, hogy felfaljon egy picit belőlem. Áldozat. Talán ez a pár harapás elég lesz, hogy felkeljen a nap a hálózsákok fölött.

A liftben hideg volt. A házmester új szokása. Reggel kiszellőzteti a földszintet. A huzat minden résbe befurakszik. A levelesládákban összebújnak a borítékok, vacogva zörögnek a szórólapok.

Ott állt a liftben. Charlie. Én csak morogtam valamit. Az álmos hangom erősen rekedtes. Mosolygott. Azt mondta jelentkeznem kellene valami énekhangokat kereső műsorba. Felnéztem rá. Magas férfi, kicsit talán magasabb, alacsonyabb mint te. Van szemüvege. Nincs. Szereti a zenét. Leginkább Rolling Stonest és Pink Floydot hallgat. Tegnapelőtt látták az Operában. Earl Greyt iszik reggelente. Tejet is tesz bele. Születésnapomra etióp, válogatott babkávét kaptam tőle. Imád olvasni. Kedvenc íróink is vannak. Néha vitázunk egy-egy könyvön. Imádja a munkáját. Minden reggel jókedvűen indul el. Mosolyog. Most is. Beszélgetünk. Sietnie kell. Éjjel nem aludt egy szemhunyást sem. Fantasztikus ötlete támadt. Egy skiccet mutat. Csodálom a tekergő vonalakat, az egymásba érkező íveket. A kép él a kezében. A kezétől.

- Nem érted?

- De igen. Csak nincsen humorérzékem. Nem fejlődött ki. A vicceken sem tudok nevetni.

Mérgesen rántom meg a vállamat. Mérges vagyok, hogy fény derült a hibámra. Csodálkozva néz rám.

- Nyugodj meg. Senki sem tökéletes. – nevet rám. – No. Jó legyél.

A liftajtó kinyílik. Dallamot dúdolva, hosszú léptekkel indul. Felém int. Hosszú ujjai ritmusra hullámzanak. Másik kezében lebbenve sodródik utána a papírlap. Az utca tömege gyorsan elrejti szemem elől. Üres a lift.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2015-01-16 17:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.